Élő víz

A negy­ven­na­pos böj­ti idő kez­de­tén a tel­jes­ség igé­nye nél­kül, a bib­li­ai köny­vek sor­rend­jé­ben ve­gyük szám­ba, hol és mi­lyen ese­mé­nyek kap­csán említtetik a negy­ven nap mint fon­tos idő­szak. Íme, a ti­zen­két al­ka­lom!

Bi­zo­nyá­ra fej­ből is fel tud­nánk so­rol­ni eze­ket az ese­te­ket, de most a böjt fé­nyé­ben ke­res­sük mai üze­ne­tü­ket, hi­szen negy­ven nap szá­munk­ra is sors­for­dí­tó idő­szak le­het, ha Is­ten aka­ra­ta sze­rint tölt­jük el.

Az Ószö­vet­ség­ben az el­ső az özön­víz tör­té­ne­te, ek­kor negy­ven nap és éj­jel zu­ho­gott az eső (1Móz 7,4). S Nóé negy­ven nap múl­va ki­nyi­tot­ta a bár­ka ab­la­kát, és ki­en­ge­dett egy hol­lót (1Móz 8,6).

Negy­ven na­pig tar­tott, míg az egyip­to­mi or­vo­sok be­bal­zsa­moz­ták Já­kób holt­tes­tét (1Móz 50,3).

Mó­zes két íz­ben is fel­ment az Is­ten he­gyé­re a két kő­táb­lá­ért, ott ma­radt negy­ven nap és negy­ven éj­jel, s ez­alatt sem­mit sem evett és ivott (2Móz 24,18; 2Móz 34,28; 5Móz 9,11; 5Móz 9,18). Eb­ben elő­ké­pe volt Jé­zus böj­tö­lé­sé­nek, aki szin­tén em­be­rek­től tá­vol, Is­ten je­len­lé­té­ben töl­tött el ennyi időt nyil­vá­nos mű­kö­dé­sé­nek kez­de­tén.

A ti­zen­két törzs egy-egy tag­ja negy­ven nap múl­va tért vissza az ígé­ret föld­jé­nek ki­kém­le­lé­sé­ből (4Móz 13,25).

A fi­lisz­te­us Gó­li­át negy­ven na­pon át min­den reg­gel és es­te gya­láz­ta Iz­rá­elt és Is­te­nét (1Sám 17,16). Il­lés két íz­ben for­ró kö­vön sült lán­gost evett és egy kor­só vi­zet ivott, és en­nek az étel­nek az ere­jé­vel ment negy­ven nap és negy­ven éj­jel az Is­ten he­gyé­ig, a Hó­re­big (1Kir 19,8).

Is­ten pa­ran­csá­ra Ezé­ki­el a jobb ol­da­lán fe­küdt negy­ven na­pig, így szen­ved­te el Jú­da bün­te­té­sét, egy évért egy na­pot (Ez 4,6).

Is­ten is­mé­telt pa­ran­csá­ra Jó­nás el­in­dult a nagy vá­ros­ba, egy­na­pi já­rás­ra, és ott kezd­te hir­det­ni: Még negy­ven nap, és el­pusz­tul Ni­nive! A la­ko­sok azon­ban hit­tek Is­ten­nek, böj­töt hir­det­tek, és zsák­ru­hát öl­tött a vá­ros ap­ra­ja-nagy­ja. Mi­vel meg­tér­tek, Is­ten nem pusz­tí­tot­ta el őket (Jón 3,4–5).

Az Új­szö­vet­ség­ben Jé­zus éle­té­nek két ese­mé­nye kap­cso­ló­dik eh­hez az idő­tar­tam­hoz. Mi­u­tán negy­ven nap és éj­jel böj­tölt a pusz­tá­ban, vé­gül meg­éhe­zett (Mt 4,2).

Fel­tá­ma­dá­sa után az Úr Jé­zus negy­ven na­pon át je­lent meg ta­nít­vá­nya­i­nak, majd fel­vi­te­tett a menny­be (Ap­Csel 1,3).

Mind­ezek a mi épü­lé­sünk­re írat­tak meg. Az igék is­me­re­té­ben, min­den más ér­tel­me­zés he­lyett most csak er­re a kér­dés­re vá­la­szol­jon min­den­ki ön­ma­gá­nak: ha ez len­ne e föl­dön az utol­só böj­töm, mi len­ne a leg­fon­to­sabb, amit ten­nem kel­le­ne ezen az előt­tem ál­ló negy­ven hét­köz­na­pon?

Össze­ál­lí­tot­ta: – garai –