Élő víz

„Azért je­lent meg az Is­ten Fia, hogy az ör­dög mun­ká­it le­ront­sa.” (1Jn 3,8b)

Böjt el­ső he­té­ben az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi a nyil­vá­nos föl­di szol­gá­la­tát meg­kez­dő Jé­zust úgy ál­lít­ják elénk, mint a sá­tán le­győ­ző­jét. Az Úr „Jé­zus is meg­kí­sér­te­tett és szen­ve­dett, ezért se­gít­het azo­kon, akik meg­kí­sér­tet­nek” (Zsid 2,18; LK). Az Is­ten Fia em­ber­ré lett, s ha­lál­ra ad­ta ma­gát ér­tünk, hogy el ne vesszünk bű­ne­ink­ben, ha­nem el­nyer­jük az örök éle­tet. Ha se­gít­sé­gül hív­juk, ve­lünk van, ki­sza­ba­dít. A Lé­lek el­vit­te Jé­zust „a pusz­tá­ba, hogy meg­kí­sért­se az ör­dög. Mi­u­tán negy­ven nap és negy­ven éj­jel böj­tölt, vé­gül meg­éhe­zett.” Is­ten Fia mind­há­rom kí­sér­tést (lásd 1Móz 3,1–7) Is­ten igé­jé­vel uta­sí­tot­ta vissza: „Meg van ír­va…” (Mt 4,1–2.4.7.10) „Nemcsak a tes­ti ke­nyér­rel él az em­ber, de Is­ten­nek min­den igé­jé­vel.” (GyLK 729) Lu­ther vall­ja: „Is­ten épp azért ad hi­tet, hogy tud­jam: Krisz­tus le­győz­te ér­tem az ör­dö­göt; nem fé­lek hát a kí­sér­tés­től. Hi­szen ar­ra va­ló az, hogy a hi­tem meg­erő­söd­jék, fe­le­ba­rá­tom pe­dig az én meg­kí­sér­te­té­sem­ben s győ­zel­mem­ben vi­gasz­ta­ló pél­dát lás­son.” Mert olyan fő­pa­punk van, „aki hoz­zánk ha­son­ló­an kí­sér­tést szen­ve­dett min­den­ben, ki­vé­ve a bűnt. Já­rul­junk te­hát bi­za­lom­mal a ke­gye­lem tró­nu­sá­hoz, hogy ir­gal­mat nyer­jünk, és ke­gyel­met ta­lál­junk.” (Zsid 4,15–16) Is­ten gyer­me­kei tő­le szü­let­tek új­já, az igaz­sá­got cse­lek­szik, sze­re­tik őt s em­ber­tár­sa­i­kat. „Mert ez az az üze­net (…), hogy sze­res­sük egy­mást.” (1Jn 3,11) Is­ten szol­gá­ja, a ke­gyes Jób a baj­ban is is­ten­fé­lő ma­radt, s ami­kor va­la­mennyi gyer­me­ke meg­halt, és min­den va­gyo­na el­ve­szett, le­bo­rul­va így szólt: „Az Úr ad­ta, az Úr vet­te el. Ál­dott le­gyen az Úr ne­ve!” (Jób 1,21) Pál ma így bá­to­rít: „Is­ten pe­dig hű­sé­ges, és nem hagy ti­te­ket erő­tö­kön fe­lül kí­sér­te­ni; sőt a kí­sér­tés­sel együtt el fog­ja ké­szí­te­ni a sza­ba­du­lás út­ját is, hogy el bír­já­tok azt vi­sel­ni.” (1Kor 10,13) Ez Ja­kab ta­ná­csa: „Aláz­zá­tok meg ma­ga­to­kat az Úr előtt, és ő fel­ma­gasz­tal ti­te­ket.” (Jak 4,10) Urunk em­ber­ré lett éret­tünk, „hogy ir­gal­mas és hű fő­pap le­gyen az Is­ten előt­ti szol­gá­lat­ban”. A hit szer­ző­je s be­tel­je­sí­tő­je; „mi­vel ma­ga is kí­sér­tést szen­ve­dett, se­gí­te­ni tud azo­kon, akik kí­sér­tés­be es­nek” (Zsid 2,17.18). Na­pon­ta kér­jük is Atyán­kat: „…és ne vígy min­ket kí­sér­tés­be, de sza­ba­díts meg a go­nosz­tól…” (Mt 6,13) Ám „Is­ten sen­kit sem kí­sért, még­is azt kér­jük eb­ben az imád­ság­ban, hogy Is­ten őriz­zen és tart­son meg min­ket, hogy az ör­dög, a vi­lág és tes­tünk meg ne té­vesszen, ne csal­jon min­ket” (Kis ká­té). Já­nos jó elő­re lát­hat­ta, hogy Krisz­tus ezer­éves föl­di ural­ma kez­de­tén egy an­gyal „meg­ra­gad­ta a sár­kányt, az ősi kí­gyót, aki az ör­dög és a Sá­tán, meg­kö­töz­te ezer esz­ten­dő­re…” Jé­zus a ke­resz­ten vég­leg sem­mis­sé tet­te az ör­dög mun­ká­it, ám ez a győ­ze­lem csak az utol­só íté­let­kor vá­lik tel­jes­sé, ami­kor az ör­dög, a ha­lál és a po­kol egy­aránt a tűz ta­vá­ba vet­te­tik – ez a má­so­dik ha­lál. „Bol­dog és szent az, aki­nek ré­sze van az el­ső fel­tá­ma­dás­ban: eze­ken nincs ha­tal­ma a má­so­dik ha­lál­nak.” (Jel 20,2.6) „Min­de­nem vagy, Jé­zu­som, / A ha­lál­ban örök élet! / (…) Ve­led menny­ben új­ra élek.” (EÉ 392,3) És nem csak ezer esz­ten­de­ig! Ámen.

Ga­rai And­rás