Evangélikusok

SMS-VÁ­LASZŤ

Az evan­gé­li­kus pres­bi­te­rek el­ső or­szá­gos ta­lál­ko­zó­ján, 2009. szep­tem­ber 12-én a hall­ga­tó­ság ál­tal meg­fo­gal­ma­zott sms-kér­dé­sek kö­zül több az Evan­gé­li­kus Hit­tu­do­má­nyi Egye­tem­mel (EHE), a lel­kész­kép­zés ügyé­vel és a lel­ké­szi szol­gá­lat­tal fog­lal­ko­zott. E lap­szá­munk­ban ezek kö­zül ve­szünk sor­ra hár­mat. A vá­lasz­adás­ra dr. Var­ga Gyön­gyit, az EHE Ószö­vet­sé­gi Tan­szé­ké­nek do­cen­sét, az öt éve el­in­dult lel­kész­aka­dé­mia egyik ki­ta­lá­ló­ját és ve­ze­tő­jét kér­tük, aki a pest­szent­im­rei sport­csar­nok­ban meg­tar­tott ta­lál­ko­zó dél­előt­ti ke­rek­asz­tal-be­szél­ge­té­sé­nek is egyik részt­ve­vő­je volt.

Van-e lel­ké­szi al­kal­mas­sá­gi vizs­gá­lat? A „mi­nő­ség­biz­to­sí­tás” nap­ja­ink egyik kulcs­sza­vá­vá lett. Egy­há­zi köz­vé­le­ke­dés, s a pres­bi­ter­ta­lál­ko­zó részt­ve­vői kö­ré­ben is meg­fo­gal­ma­zó­dott, hogy el­kö­te­le­zett, jól fel­ké­szült szol­gá­lat­te­vők­re van szük­ség. A teo­ló­gi­ai hall­ga­tók és a pá­lya­al­kal­mas­ság Egy-egy lel­kész „pá­lya­al­kal­mas­sá­gát” több lép­cső­ben vizs­gál­ják. Az Evan­gé­li­kus Hit­tu­do­má­nyi Egye­tem­re je­lent­ke­zők fel­vé­te­li al­kal­mas­sá­gi vizs­gát tesz­nek. A fel­vé­te­li bi­zott­ság tag­jai – teo­ló­gi­ai ta­ná­rok, az egye­te­mi lel­kész, egy pszi­cho­ló­gus és a hall­ga­tó­kat kép­vi­se­lő se­ni­or – rá­kér­dez­nek a fel­vé­te­li­zők sze­mé­lyes mo­ti­vá­ci­ó­já­ra, el­kö­te­le­zett­sé­gé­re a ke­resz­tény élet­foly­ta­tás és az egy­ház éle­té­ben va­ló szol­gá­lat mel­lett. A be­szél­ge­tés so­rán te­hát nem csu­pán ál­ta­lá­nos mű­velt­sé­gük­re, kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­gük­re, ze­nei hal­lá­suk­ra, ha­nem csa­lá­di, gyü­le­ke­ze­ti hát­te­rük­re és lel­ki-szel­le­mi érett­sé­gük­re is fény de­rül. A kép­zés ide­je alatt új­ra és új­ra fel­erő­söd­nek hall­ga­tó­ink szá­má­ra az el­hí­vá­suk és a ben­ne gyö­ke­re­ző lel­ké­szi, hit­ta­ná­ri, kán­to­ri hi­va­tá­suk kér­dé­sei. Oly­kor el­bi­zony­ta­la­nod­nak ab­ban, hogy va­ló­ban a he­lyü­kön van­nak-e itt. Úgy gon­do­lom, ezek a bel­ső ví­vó­dá­sok egy ter­mé­sze­tes fo­lya­mat ré­szei min­den teo­ló­gus éle­té­ben, és a hi­va­tá­suk­ra va­ló föl­ké­szü­lést ez a meg­küz­dött el­kö­te­le­ző­dés te­szi hi­te­les­sé. Ta­ná­rok­ként, lel­ké­szek­ként igyek­szünk mel­lé­jük áll­ni, se­gí­te­ni őket. Ab­ban az eset­ben vi­szont, ha azt lát­juk, a hall­ga­tó teo­ló­gus­hoz mél­tat­lan éle­tet foly­tat, nem ve­szi ko­mo­lyan a ta­nu­lás fel­ada­tát, sze­mé­lyes be­szél­ge­tés­ben pró­bá­lunk más uta­kat ja­va­sol­ni szá­má­ra. Ko­ráb­ban hosszú éve­kig az volt a gya­kor­lat, hogy in­kább csak a ta­nul­má­nyok vé­gén szem­be­sül­tek az­zal egyes hall­ga­tók, hogy nem tart­ják őket al­kal­mas­nak a lel­ké­szi szol­gá­lat­ra. Ezen a gya­kor­la­ton igyek­szünk vál­toz­tat­ni, hi­szen min­den­ki­nek fon­tos, hogy ide­jé­ben dönt­hes­sen, és olyan te­rü­le­ten ta­lál­jon mun­kát, hi­va­tást, amely adott­sá­ga­i­nak, ké­pes­sé­ge­i­nek leg­in­kább meg­fe­lel. A lel­ké­szi szol­gá­lat és az al­kal­mas­ság kér­dé­se A ha­tod­év so­rán a hall­ga­tók föl­ké­szül­nek a lel­ké­szi hi­va­tás gya­kor­la­ti fel­ada­ta­i­ra. Az év­kö­zi kon­zul­tá­ci­ó­kon le­he­tő­sé­get kap­nak ar­ra, hogy két­sé­ge­i­ket, bi­zony­ta­lan­sá­gu­kat is meg­osszák egy­más­sal, men­to­ra­ik­kal, ta­ná­ra­ik­kal. A kép­zés vé­gén a lel­kész­je­löl­tek­kel püs­pö­ke­ik be­szél­get­nek le­en­dő or­di­ná­ci­ó­juk­ról és a lel­ké­szi hi­va­tás vál­la­lá­sá­nak kér­dé­se­i­ről. A föl­szen­te­lést kö­ve­tő­en a be­osz­tott lel­ké­szek két év szol­gá­lat után a há­rom egy­ház­ke­rü­let­ben ki­írt pa­ró­ku­si al­kal­mas­sá­gi vizs­gát tesz­nek, il­let­ve te­het­nek, ame­lyen fel­ké­szült­sé­güket, gya­kor­la­ti tu­dá­sukat, ta­pasz­ta­la­tukat mé­ri fel a bi­zott­ság. A vizs­ga meg­ál­lá­sá­val a lel­ké­szek ön­ál­ló szol­gá­lat vég­zé­sé­re kap­nak fel­ha­tal­ma­zást, és vá­laszt­ha­tó­vá vál­nak. Az egy­ház­me­gyék lel­ké­sze­i­nek pász­to­ro­lá­sa el­ső­sor­ban az es­pe­re­sek sze­mé­lyes fe­le­lős­sé­ge. Sok ad­mi­niszt­rá­ci­ós fel­ada­tuk mel­lett kér­dés per­sze, hogy jut-e ele­gen­dő ere­jük és ide­jük a test­vé­ri tá­mo­ga­tás­ra, lel­ki kí­sé­rés­re, a prob­lé­mák meg­be­szé­lé­sé­re, meg­ol­dá­sá­ra. Eh­hez kap­cso­ló­dik a kö­vet­ke­ző kér­dés. Mi­lyen se­gít­sé­get kap­nak a lel­ké­szek lel­ki egész­sé­gük meg­őr­zé­sé­hez, hogy ha­té­ko­nyan vé­gez­zék hi­va­tá­su­kat? Lát­le­let Ez a kér­dés egy­há­zi éle­tünk ele­ve­né­be vág. A lel­ké­szek­re ne­he­ze­dő men­tá­lis ter­hek kö­zött, úgy ta­pasz­ta­lom, nem cse­kély sú­lya van az er­köl­csi, szak­mai, ve­ze­tői kom­pe­ten­ci­át érin­tő el­vá­rá­sok­nak s an­nak a tel­je­sít­mény­ori­en­tált szem­lé­let­mód­nak, amely saj­nos lel­ké­szi hi­va­tá­sun­kat is erő­sen meg­ha­tá­roz­za. Sta­tisz­ti­kák, pá­lyá­za­tok írá­sá­val, ki­mu­ta­tá­sok­kal, épít­ke­zé­sek­kel te­lik a lel­kész nap­ja­i­nak je­len­tős ré­sze, és az ér­de­mi teo­ló­gi­ai mun­ka, a lel­ki­pász­to­ri szol­gá­lat, amely va­ló­já­ban hi­va­tá­sát je­len­te­né, el­sor­vad. Az EPOT egyik részt­ve­vő­je na­gyon vi­lá­go­san így fo­gal­maz­ta meg ezt a prob­lé­mát: „Ta­pasz­ta­la­tom sze­rint a gyü­le­ke­ze­ti ad­mi­niszt­rá­ció fel­emész­ti a lel­kész ide­jét és ener­gi­á­kat! Ma­rad-e idő az épí­tés­re?” Kol­lé­gák­kal be­szél­get­ve gyak­ran ta­pasz­ta­lom, mennyi­re el­fá­rad­nak; mind sű­rűb­ben be­szél­nek ku­dar­cok­ról, si­ker­te­len­ség­ről – ar­ról, hogy nincs iga­zán lát­ha­tó, kéz­zel­fog­ha­tó ered­mé­nye a mun­ká­juk­nak, és ke­vés tá­mo­ga­tást, po­zi­tív vissza­jel­zést kap­nak gyü­le­ke­ze­ti tag­ja­ik­tól, kol­lé­gák­tól, egy­ház­ve­ze­tők­től. A lel­ké­szi szol­gá­lat „mó­kus­ke­rék” jel­le­gét va­la­ki egy­szer a ta­ka­rí­tó­nők mun­ká­já­hoz ha­son­lí­tot­ta: ők so­ha­sem vé­gez­nek, hi­szen a sep­rést min­den­nap elöl­ről kell kez­de­ni… Per­sze, ez alap­já­ban vé­ve még nem olyan nagy prob­lé­ma – az sok­kal na­gyobb baj, hogy ma a bi­za­lom­hi­ány és el­szi­ge­te­lő­dés je­len­sé­gé­ről kell be­szél­nünk a lel­ké­szek kö­zött: hi­ány­zik a kö­zös­ség­ben meg­élt szo­li­da­ri­tás és az egy­más­tól ka­pott lel­ki meg­erő­sö­dés él­mé­nye. Te­rá­pia A lát­le­let után most a te­rá­pia le­he­tő­sé­ge­i­ről né­hány gon­do­lat. Azt gon­do­lom, sok fe­szült­ség, prob­lé­más hely­zet or­vo­so­lá­sá­ban se­gít­het ez az egy­sze­rű „meg­ol­dó­kép­let”: a meg­fe­le­lő em­ber a ne­ki meg­fe­le­lő he­lyen. Fon­tos kér­dés, hogy a lel­kész egy adott gyü­le­ke­zet­ben ki tud­ja-e bon­ta­koz­tat­ni ké­pes­sé­ge­it, vagy a má­sik ol­dal­ról néz­ve: a gyü­le­ke­zet „ka­rak­te­re” egy alap­ve­tő­en más sze­mé­lyi­ség­tí­pu­sú lel­készt kí­ván-e meg. Ha úgy áll a do­log, hogy nem ta­lál egy­más­ra lel­kész és gyü­le­ke­zet, le­het-e őszin­te be­szél­ge­té­sek után bú­csút mon­da­ni egy­más­nak, hogy új le­he­tő­sé­get kap­jon mind­két fél? Ma­gam is ta­pasz­tal­tam, hogy a tra­di­ci­o­ná­lis lel­kész­kép né­hány év szol­gá­lat után rög­zül; „pa­pos­sá” le­szünk a hét­köz­na­pok­ban, ter­mé­sze­tes va­lón­kat jól si­ke­rült ál­arc ta­kar­ja és vé­di. Gyak­ran nem­csak a gyü­le­ke­zet, de egy­más előtt is ját­szunk. Az élet­kér­dé­sek ne­he­zen tör­nek fel­szín­re a vas­tag maszk mö­gül. „Hol a he­lyem? Mi­ért va­gyok itt? Mit csi­ná­lok va­ló­já­ban?” – ezek­nek az alap­kér­dé­sek­nek Is­ten szí­ne előt­ti tisz­tá­zá­sa so­kat se­gít­het ab­ban, hogy fel­sza­ba­dul­tan, nem kül­ső vagy ép­pen bel­ső kény­sze­rek­nek en­ged­ve szol­gál­junk.

Sok lel­ki tö­rés, lel­ki fá­radt­ság hát­te­ré­ben, úgy gon­do­lom, egy erő­sen pat­ri­ar­chá­lis és töb­bé-ke­vés­bé tor­zult is­ten­kép hú­zó­dik meg. A kri­ti­kus, szi­go­rú, bün­te­tő Is­ten és a vi­lág kö­zött sza­ka­dék tá­tong. Is­ten sok­kal in­kább kí­vül van, el­ér­he­tet­le­nül tá­vol, az em­ber pe­dig bű­nei mi­att úgy­sem lép­het kö­ze­lebb hoz­zá. Lel­kész­ként oly­kor még ext­ra el­vá­rá­so­kat is tá­masz­tunk ön­ma­gunk­kal szem­ben: hi­szen mi pél­dák, ori­en­tá­ci­ós pon­tok va­gyunk má­sok szá­má­ra. Is­ten el­vá­rá­sai és em­ber­tár­sa­ink el­vá­rá­sai így az­tán össze­adód­nak, még na­gyobb gör­csö­ket okoz­va.

A gyó­gyu­lás út­ján las­san meg­vál­to­zik ez az is­ten­kép, fel­sza­ba­du­lunk gör­cse­ink alól, és fel­sza­ba­dít­hat­juk egy­mást is ar­ra, hogy ta­lál­koz­zunk a kö­ze­li, ér­tünk je­len lé­vő Is­ten­nel. Így az­tán a „ri­sus pas­cha­lis” – a hús­vé­ti ne­ve­tés ősi, li­tur­gi­kus ha­gyo­má­nya – be­épül­het a min­den­nap­ja­ink­ba. Hi­szen Is­ten sze­re­te­té­ben va­gyunk, ben­ne élünk, és ő él ben­nünk…

Konk­rét kez­de­mé­nye­zé­sek

A lel­ké­szi mun­ka­kö­zös­sé­gek kö­zül né­hány­ban már rég­óta mű­köd­nek, né­hány­ban most in­dul­tak el olyan kez­de­mé­nye­zé­sek, ame­lyek a kol­lé­gák kö­zöt­ti kö­zös­ség­épí­tés­re, a bi­za­lom lég­kö­ré­nek erő­sí­té­sé­re szol­gál­nak. Jó han­gu­la­tú egy­ház­ke­rü­le­ti, egy­ház­me­gyei ki­rán­du­lá­sok, kö­zös mun­ka­év­kez­dő csen­des­na­pok szer­ve­zé­sé­vel, úgy lá­tom, fel­is­mer­het­jük, és job­ban meg­be­csül­het­jük az egy­más­ra­utalt­sá­gunk­ból fa­ka­dó esé­lye­ket és aján­dé­ko­kat.

Ör­ven­de­tes, hogy egy­re több lel­kész ­vég­zett már vagy most vé­gez men­tál­hi­gi­é­nés ta­nul­má­nyo­kat, vagy ép­pen el­mé­lyí­ti tu­dá­sát és kész­sé­gét a lel­ki­gon­do­zás te­rén. Töb­ben drá­ma­pe­da­gó­gi­á­val, csa­lád­te­rá­pi­á­val fog­lal­koz­nak. Az a ta­pasz­ta­lat, hogy ezek a ta­nul­má­nyok – fő­ként az ön­is­me­re­ti tár­gya­kon ke­resz­tül – hoz­zá­já­rul­nak a lel­ké­szi szol­gá­lat­ból fa­ka­dó ne­héz­sé­geknek és hi­va­tá­sunk krí­zi­se­i­nek fel­dol­go­zá­sá­hoz, meg­ol­dá­sá­hoz.

Konk­rét kez­de­mé­nye­zés in­dult el lel­ké­szek kö­ré­ben a szu­per­ví­zió gya­kor­la­tá­nak meg­ho­no­sí­tá­sa ér­de­ké­ben. Ez a hi­va­tás­gon­do­zás­nak egy olyan for­má­ja, amely­nek ke­re­té­ben egyé­ni vagy cso­por­tos be­szél­ge­té­sek so­rán a lel­kész egy kí­vül­ál­ló szak­em­ber se­gít­sé­gé­vel te­kint­het rá szol­gá­la­tá­ra, és őszin­te lég­kör­ben át­gon­dol­hat­ja, mi az, amit más­kép­pen kel­le­ne ten­nie. A Bu­dai Egy­ház­me­gyé­ben már szer­ve­ző­dik ez a mun­ka­ág, és re­mény­ség sze­rint a töb­bi egy­ház­me­gyé­ben is ki­épül­het.

Ré­gi hi­ány­ér­ze­te so­kunk­nak, hogy nincs egy ki­fe­je­zet­ten a spi­ri­tu­á­lis el­mé­lyü­lést szol­gá­ló lel­ki­gya­kor­la­tos há­zunk. So­kan ka­to­li­kus test­vé­re­ink­hez já­runk hi­va­tás­tisz­tá­zó, hi­va­tá­sunk­ban meg­erő­sí­tő vagy a szem­lé­lő­dő imád­ság­ba be­ve­ze­tő lel­ki­gya­kor­la­tok­ra. Re­mény­sé­günk, hogy az el­kö­vet­ke­ző évek­ben ko­mo­lyan és ér­dem­ben is lé­pé­se­ket te­he­tünk egy ilyen „csend­ház” ter­ve­i­nek meg­va­ló­sí­tá­sa ér­de­ké­ben.

Ami vi­szont már mű­kö­dik: 2004 őszé­től út­ra in­dult a lel­kész­aka­dé­mia. Az egy­he­tes kur­zu­so­kon a lel­ké­szek szak­mai to­vább­kép­zé­se mel­lett igyek­szünk meg­te­rem­te­ni a lel­ki fel­töl­tő­dés le­he­tő­sé­ge­it is: a re­kre­á­ci­ó­ra for­dí­tott mi­nő­sé­gi idő, a kö­zös­ség­él­mény, a bi­za­lom­tel­jes lég­kör – mind olyan kri­té­ri­u­mok, ame­lyek se­gí­te­nek ab­ban, hogy hi­va­tá­sunk mély­di­men­zi­ó­ját tu­da­to­sít­has­suk és meg­él­hes­sük. Lel­ké­szi ka­runk két­har­ma­da részt vett már lel­kész­aka­dé­mi­ai kur­zu­son, a vissza­jel­zé­sek alap­ve­tő­en po­zi­tí­vak.

Fon­tos­nak tar­tom, hogy lel­ki és szak­iro­dal­mi ol­vas­má­nyok, kon­fe­ren­ci­ák, csen­des(!)na­pok, ön­kép­ző­kö­rök le­he­tő­sé­ge­in ke­resz­tül mi­nél több olyan teo­ló­gi­ai im­pul­zus ér­hes­sen min­ket, lel­ké­sze­ket, ame­lyek se­gí­te­nek el­ső­sor­ban is Is­ten em­be­re­i­nek, teo­ló­gu­sok­nak ma­rad­nunk.

Ezek le­het­nek te­hát azok az erő­for­rá­sa­ink, lel­ké­szi szol­gá­la­tun­kat tá­mo­ga­tó le­he­tő­sé­ge­ink, ame­lyek lel­ki egész­sé­günk meg­őr­zé­sé­ben se­gít­sé­günk­re le­het­nek.

„Pe­da­gó­gus-lel­kész”, „pszi­cho­ló­gus-lel­kész” kép­zés is kel­le­ne

Új utak ke­re­sé­se

A har­ma­dik sms a lel­ké­szek spe­ci­a­li­zá­ló­dá­sá­nak kér­dé­sét ve­ti föl.

Lel­kész­kép­zé­sünk alap­ve­tő­en a gyü­le­ke­ze­ti szol­gá­lat­ra va­ló fel­ké­szí­tést tart­ja szem előtt. Az utób­bi évek­ben azon­ban több fó­ru­mon meg­fo­gal­ma­zó­dott már a lel­ké­szek sza­ko­so­dá­sá­nak kér­dé­se, egy-egy spe­ci­á­lis te­rü­le­ten szol­gá­la­tot tel­je­sí­tők kép­zé­sé­nek – föl­ké­szí­té­sé­nek és to­vább­kép­zé­sé­nek – az ügye.

Az új utak ke­re­sé­se ab­ból a fel­is­me­rés­ből fa­kad, hogy Jé­zus egy­há­zá­ban a ta­nít­vá­nyok úton van­nak em­ber­tár­sa­ik fe­lé. Kül­de­té­sünk nem me­rül­het ki a temp­lo­ma­ink­hoz kö­tő­dő gyü­le­ke­ze­ti tag­ja­ink meg­őr­zé­sé­ben; az em­be­re­ket ma job­bá­ra kint, a pe­ri­fé­ri­án ta­lál­juk meg, kü­lön­fé­le, né­ha szél­ső­sé­ges élet­hely­ze­tek­ben.

Alap­ve­tő­en a kö­vet­ke­ző te­rü­le­tek ke­rül­tek szó­ba: is­ko­la­lel­kész, kór­ház­lel­kész, bör­tön­lel­kész, a dia­kó­nia te­rü­le­tén, sze­re­tet­ott­hon­ban szol­gá­ló lel­kész, va­la­mint misszi­ói lel­kész. Ez utób­bi fő­ként a szór­vá­nyok, il­let­ve na­gyobb vá­ro­sok és az agg­lo­me­rá­ció te­rü­le­tén vég­zi a gyü­le­ke­zet­épí­tés fel­ada­tát.

Úgy tu­dom, né­hány éve min­den evan­gé­li­kus kö­zép­is­ko­lá­ban is­ko­la­lel­kész szol­gál. Ez a mun­ka­kör nem el­ső­sor­ban a hit­ok­ta­tás fel­ada­tát fe­di le, ha­nem a di­á­kok, ta­ná­rok lel­ki­gon­do­zá­sát, lel­ki és kö­zös­sé­gi prog­ra­mok szer­ve­zé­sét fog­lal­ja ma­gá­ba. A kór­ház­lel­ké­sze­ket hi­va­tá­suk gya­kor­lá­sá­ban rend­sze­res szak­mai to­vább­kép­zé­sek se­gí­tik; ugyan­így a bör­tön­lel­ké­szek is kon­fe­ren­ci­á­kon, kép­zé­se­ken mé­lyí­tik el gya­kor­la­ti is­me­re­te­i­ket.

Ori­en­tá­ció a lel­kész­kép­zés jelen­le­gi le­he­tő­sé­gei kö­zött

Hit­tu­do­má­nyi egye­te­mün­kön le­he­tő­ség van ar­ra, hogy hall­ga­tó­ink be­te­kin­tést kap­ja­nak e mun­ka­ágak­ba. Az ér­dek­lő­dők ta­nul­má­nya­ik so­rán fő­ként sza­ba­don vá­laszt­ha­tó kur­zu­so­kon is­mer­ked­het­nek egy­há­zunk kü­lön­fé­le misszi­ói szol­gá­la­ta­i­val, pél­dá­ul a dia­kó­nia te­rü­le­té­vel. Min­den év­ben több teo­ló­gus­hall­ga­tónk lá­to­gat el a sop­ro­ni lí­ce­um­ba, ahol a jól szer­ve­zett egy­he­tes hos­pi­tá­ci­ók so­rán a hit­ok­ta­tá­si gya­kor­lat mel­lett az is­ko­la­lel­ké­szek­kel ta­lál­koz­va az ő szol­gá­la­tuk­ba is be­te­kin­tést nyer­nek. Szer­ve­zett bör­tön­lá­to­ga­tá­sok al­kal­má­val pe­dig e má­sik mun­ka­ágat is meg­is­mer­he­tik sze­mé­lyes ta­pasz­ta­la­ta­i­kon ke­resz­tül.

Mi­vel azon­ban eze­khez a te­rü­le­tek­hez kap­cso­lód­va ed­dig csu­pán né­hány lel­ké­szi ál­lás lé­te­sült, és egy­há­zunk hosszabb tá­vú stra­té­gi­á­já­ban nincs ki­dol­goz­va a lel­ké­szi hi­va­tás ilyen jel­le­gű dif­fe­ren­ci­á­lá­sa, sza­ko­so­dá­sa, e spe­ci­á­lis kép­zé­se­ket hit­tu­do­má­nyi egye­te­mün­kön még nem in­dí­tot­tuk el. Azt gon­do­lom azon­ban, hogy né­hány év, és ez a lé­pés már nem vá­rat­hat ma­gá­ra.