Kultúrkörök

Feb­ru­ár 21. – Az anyanyelvek nem­zet­kö­zi napja

Bang­la­des ja­vas­la­tá­ra az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete 1999-ben feb­ru­ár 21-ét nem­zet­kö­zi anya­nyel­vi nap­pá nyil­vá­ní­tot­ta, meg­ün­nep­lé­sé­re elő­ször 2000-ben ke­rült sor. 1952-ben Bang­la­des­ben az ur­du lett az egyet­len hi­va­ta­los nyelv, no­ha a bang­la­de­si­ek anya­nyel­ve a ben­gá­li. Feb­ru­ár 21-én Dak­ká­ban a di­á­kok fel­lá­zad­tak az in­téz­ke­dés el­len. Ek­kor a rend­őr­ség és a tün­te­tők össze­tű­zés­be ke­ve­red­tek, öt di­ák meg­halt. Er­re em­lé­kez­ve vá­lasz­tot­ta a vi­lág­szer­ve­zet ép­pen ezt a na­pot.

Ha vissza­né­zünk a tör­té­ne­lem­ben, bi­zony nem Bang­la­des az egyet­len or­szág, ahol kor­lá­toz­ták az anya­nyelv hasz­ná­la­tát, il­let­ve nem a ben­gá­li az egyet­len nyelv, amely­nek be­szélői nyelvhasználatukban ilyen-olyan sza­bá­lyok és tör­vé­nyek közé van­nak szorítva.

De ta­lán épp ezen a je­les na­pon nem ér­dem­te­len új­ra fog­lal­koz­ni az­zal a könyv­vel, ame­lyet a „leg­ek köny­ve” meg­je­lö­lés­sel is il­let­nek. Köz­is­mert tény, hogy a Bib­li­át for­dí­tot­ták le a leg­több nyelv­re – ta­lán nincs is rá pon­tos szám­adat. A ma­gyar nyel­vű bib­lia­for­dí­tás tör­té­ne­te egé­szen ke­resz­tény­sé­günk kez­de­té­ig nyú­lik vissza, bár az el­ső „nyo­mok” csak na­gyon kis tö­re­dé­kei a tel­jes Szent­írás­nak.

A Kál­vin Ki­adó ta­va­ly új­ra ki­ad­ta Bottyán Já­nos A ma­gyar Bib­lia év­szá­za­dai cí­mű köny­vét, amely az el­ső, 1982-es meg­je­le­né­se óta a magyar bib­lia­for­dí­tá­sok tör­té­ne­té­nek alap­mun­ká­já­vá vált.

A kö­tet ki­vá­ló stí­lus­ban meg­írt, a szó leg­ne­me­sebb ér­tel­mé­ben is­me­ret­ter­jesz­tő ki­ad­vány, ada­tok­kal nem túl­ter­helt, köz­ért­he­tő, még­is in­for­ma­tív. Sze­mé­lyes stí­lu­sú, még­sem za­va­ró­an szub­jek­tív mind­az, amit Bottyán Já­nos el­mond a leg­kü­lön­fé­lébb ma­gyar bib­lia­for­dí­tók­ról és bib­lia­for­dí­tá­sok­ról Szent Ist­ván ko­rá­tól egé­szen a pro­tes­táns új for­dí­tá­sú Bib­lia 1975-ös meg­je­le­né­sé­ig.

A köny­vet gaz­da­gon il­luszt­rál­ják a szó­ban for­gó mű­vek­ből vett idé­ze­tek is. Szemléltetésként áll­jon itt egy részlet az 1506-os Wink­ler-kó­dex­nek az utol­só va­cso­rát el­me­sé­lő ver­se­i­ből:

„Csü­tör­tö­kön jövén Bet­há­ni­á­ból Oli­v­etim he­gyé­ről bo­csá­ta Pé­tert és Já­nost: mennye­tek el al­kos­sa­tok ne­könk en­nönk, hogy egy­önk. Azok ot­tan fe­le­lé­nek: Hol aka­rod hogy al­kos­sonk? Mon­da őne­kik: Ím be­me­nett a vá­ros­ban lel­tök egy em­bört, ki egy kor­só vi­zet vi­szen. Kö­ves­sé­tek őtet az há­zig­lan, a mely­be me­gyen és mon­gyá­tok a ház urá­nak: Azt mon­gya ne­köd Mes­tör: hol va­gyon az va­cso­rá­ló ház, hol­ott én tan­ejt­vá­nyim­mal meg egyem az hús­vé­ti bá­ránt. És az meg mu­tat tö­nek­tök egy nagy va­cso­rá­ló helt, avagy terej­tett és ott al­kos­sa­tok nek­önk. El men­vén azon­kép­pen le­lék mi­kép­pen Jé­zus mon­dot­ta va­la ne­kik és meg al­ko­ták az va­cso­rát. Ve­cser­nye meg lé­vén mi­ko­ron ide­je vol­na le ül­ne és ti­zen­két apos­to­li ve­le ösz­ven. Jé­zus ve­vé az ke­nye­ret meg sze­gé és meg ál­dá, ad ő tan­ejt­vá­nyi­nak és mon­da: ve­gyé­tök és meg egyé­tök az én tes­töm. És ve­vén az kel­het, há­lát ada és ne­kik adá, mond­ván: igya­tok mind, mert az én vér­öm ki tö ér­öt­te­tök és so­ka­kért ki on­ta­tik min­den bűn­nek bo­csá­nat­já­ra. De ma­ga mon­dom tön­ék­tek, hogy má­tól fog­va nem iszom ez vesszők­nek gyü­möl­csé­be az na­pig­lan, míg azt iszom ve­le­tök össze én Atyám­nak or­szá­gá­ba. És mon­da ne­kik: Ke­ván­ván ke­vá­nám ve­le­tök en­ni ez va­cso­rát mi elött szen­ve­dek avagy kén­zattnám. Azok va­cso­rál­ván bán­kó­dék az Jú­dá­son ke­ser­öl­té­be mon­da: Bi­zon mon­dom nék­tök, hogy egyi­tök en­ge­met el adan­dó avagy el­áru­ló. És bán­kód­ván egye­bi igen kez­dé­nek mon­da­ni: mi­nem én va­gyok-e Uram?”

Az 1982-es el­ső meg­je­le­nés óta el­telt több mint ne­gyed­szá­zad szük­sé­ges­sé tet­te Bottyán Já­nos mű­vé­nek fel­újí­tá­sát, ak­tu­a­li­zá­lá­sát. Az új ki­adás azon­ban tisz­te­let­ben tart­ja a szer­ző ere­de­ti szán­dé­ka­it és szem­lé­let­mód­ját. A kö­te­tet Pe­csuk Ot­tó, a Ma­gyar Bib­lia­tár­su­lat tit­ká­ra szer­kesz­tet­te, és Fe­ke­te Csa­ba, a Deb­re­ce­ni Re­for­má­tus Kol­lé­gi­um Nagy­könyv­tá­rá­nak tu­do­má­nyos mun­ka­tár­sa, a ré­gi ma­gyar egy­há­zi iro­da­lom ava­tott szak­ér­tő­je ren­dez­te saj­tó alá, il­let­ve egé­szí­tet­te ki az ere­de­ti jegy­ze­te­ket. A ki­ad­ványt az ugyan­csak Fekete Csaba ál­tal írt, füg­ge­lék­ként a Bottyán-szö­veg­hez csa­tolt zá­ró­fe­je­zet – A ma­gyar Bib­lia váz­la­tos tör­té­ne­te az utób­bi ne­gyed­szá­zad­ban – gaz­da­gít­ja.

– bzs –