Evangélikusok

Feb­ru­ár el­ső szom­bat­ján fu­tó­tűz­ként ter­jedt a gyász­hír: dr. Frenkl Ró­bert pén­tek éj­sza­ka ha­za­tért Urá­hoz.

Tud­tuk, hogy be­teg­ség­gel küzd. De cik­kei je­len­tek meg, egy hét­tel előbb elő­adást tar­tott az eu­ta­ná­zi­á­ról egy ha­zai or­vos­kong­resszu­son. Pro­fes­sor eme­ri­tus­ként be­járt a Sem­mel­weis Egye­tem Test­ne­ve­lé­si és Sport­tu­do­má­nyi Ka­rá­ra a dok­to­ri fo­ko­zat meg­szer­zé­sé­re ké­szü­lő hall­ga­tók fel­ké­szí­té­sé­re. Nem sok­kal előbb még részt vett a De­ák té­ri gyü­le­ke­zet is­ten­tisz­te­le­tén, Bé­kás­me­gye­ren pré­di­kált. Ak­tív élet­vi­tel, ten­ni aka­rás és erő­gyűj­tés jel­le­mez­te éle­te utol­só ide­jét is.

Ki volt Frenkl Ró­bert? Akik sze­mé­lye­sen is­mer­ték, könnyen vá­la­szol­hat­nak er­re a kér­dés­re. Vá­la­szuk azon­ban min­dig tö­re­dé­kes ma­rad. Frenkl Ró­bert rend­kí­vül sok­ol­da­lú sze­mé­lyi­ség­ként, Is­ten sok­fé­le ka­riz­má­val ki­tün­te­tett te­remt­mé­nye­ként élt és szol­gált kö­zöt­tünk.

A kü­lön­bö­ző tu­do­má­nyok és a min­den­na­pi élet több te­rü­le­tén moz­gott ott­ho­no­san, és al­ko­tott ma­ra­dan­dót. Or­vo­si dip­lo­mát szer­zett, ezen a te­rü­le­ten is sok­irá­nyú mun­kát vég­zett, több év­ti­ze­des te­vé­keny­sé­gét or­szá­gos és nem­zet­kö­zi el­is­mert­ség övez­te.

Sport­or­vo­si fel­adat­kö­re, majd ezen a te­rü­le­ten vég­zett ki­emel­ke­dő tu­do­má­nyos mun­kás­sá­ga ré­vén a tan­szék­ve­ze­tő pro­fesszo­ri szék­be ke­rült. Köz­vet­len kap­cso­lat­te­rem­tő ké­pes­sé­ge, in­tel­lek­tu­á­lis érve­lő­kész­sé­ge, tu­do­má­nyos fel­ké­szült­sé­gé­ből adó­dó meg­győ­ző ere­je sok spor­to­lót jut­ta­tott a leg­ma­ga­sabb el­is­me­rés­hez, vagy men­tett meg az el­kal­ló­dás­tól. Má­so­kat pe­dig a lé­lek rez­dü­lé­se­i­re is ér­zé­keny pe­da­gó­gus­sá vagy edző­vé for­mált. Aki ka­ted­rá­ja előtt hall­ga­tó­ként fi­gyelt elő­adá­sa­i­ra, az meg­ta­nul­hat­ta, hogy a test­ne­ve­lő leg­főbb fel­ada­ta a moz­gás, a test­kul­tú­ra meg­sze­ret­te­té­se, s hogy ezt a gyer­me­kek, az if­jú­ság sze­re­te­te ál­tal éri el a pe­da­gó­gus.

Szá­mos ma­gyar és kül­föl­di tu­do­má­nyos fo­lyó­irat szer­kesz­tő­sé­gé­ben dol­go­zott, s tet­te is­mert­té ha­zai sport­or­vo­si ered­mé­nye­in­ket. En­nek a meg­em­lé­ke­ző írás­nak nem le­het fel­ada­ta ezen te­vé­keny­sé­gé­nek is­mer­te­té­se, mint ahogy egyéb, a sport vi­lá­gá­ban be­töl­tött sze­rep­vál­la­lá­sá­nak mél­ta­tá­sa sem.

Frenkl Ró­bert ko­ra if­jú­sá­gá­tól a De­ák té­ri evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet­ben ta­lál­ta meg lel­ki ott­ho­nát. Mé­lyen érin­tet­ték lel­két Or­dass La­jos püs­pök, Ke­ken And­rás, Ha­fen­scher Ká­roly ige­hir­de­té­sei. 1948-ban az if­jú­ság ve­ze­té­sét bíz­ta rá kon­fir­má­ló lel­ké­sze, Ke­ken And­rás. Kap­cso­la­ta egész éle­té­ben tö­ret­len volt gyü­le­ke­ze­té­vel, ahol pres­bi­ter, jegy­ző, má­sod­fel­ügye­lő is volt. Gyak­ran em­le­get­te azt a meg­tisz­te­lő kö­zös­sé­get, ame­lyet 1956–58-ban az Evan­gé­li­kus Élet szer­kesz­tő­bi­zott­sá­ga je­len­tett – Ke­ken And­rás fő­szer­kesz­tő irá­nyí­tá­sá­val. So­kat ta­nult tő­lük. Val­lot­ta: „Gyűjt­ve a bölcs ta­no­kat lel­ked mű­vel­ni meg ne szűn­jél, mert tu­do­mány nél­kül lé­tünk a ha­lál üres ár­nya.” (Ca­to)

Írói vé­ná­val meg­ál­dott ér­tel­mi­sé­gi­ként ma­ga is sok cik­ket, me­di­tá­ci­ót, esszét írt egy­há­zi ki­ad­vá­nya­ink­ba – egé­szen ha­lá­lá­ig. A nyolc­va­nas évek má­so­dik fe­lé­ben részt vett a Test­vé­ri Szó né­ven is­mert egy­há­zi re­form­moz­ga­lom mun­ká­já­ban.

A Dé­li Egy­ház­ke­rü­let 1987-ben vá­lasz­tot­ta meg őt fel­ügye­lői szol­gá­lat­ra, a rend­szer­vál­tás kü­szö­bén, 1989-ben pe­dig egy­há­zunk bi­zal­ma az or­szá­gos fel­ügye­lői tiszt­re mél­tat­ta. Ezt a meg­bí­za­tá­sát egé­szen 2006-ig töl­töt­te be.

A vál­to­zó po­li­ti­ka sod­rá­ban kap­cso­lat­rend­sze­re se­gí­tet­te fe­le­lős tisz­té­ből adó­dó mun­ká­já­nak vég­zé­sé­ben. Egy­há­zi­as gon­dol­ko­dá­sa, az evan­gé­li­u­mért be­lül­ről vál­lalt, szív­ből jö­vő el­kö­te­le­zett­sé­ge át­ha­tot­ta írá­sa­it és egész fel­ügye­lői te­vé­keny­sé­gét. Gyak­ran vál­lalt ige­hir­de­té­sei ma­gas szel­le­mi szín­vo­na­lat tük­röz­tek. Az ál­ta­la meg­ho­no­sí­tott or­szá­gos fel­ügye­lői kon­fe­ren­ci­á­kon tar­tott elő­adá­sai szé­les kö­rű egy­ház­po­li­ti­kai jár­tas­ság­ról ta­nús­kod­tak. Is­mert és el­is­mert sze­mé­lyi­ség volt egész egy­há­zunk­ban.

Írá­sai vi­lá­gi na­pi­la­pok­ban és fo­lyó­ira­tok­ban is meg­je­len­tek. Ha szük­sé­ges volt, véd­te egy­há­za­in­kat. Ha vi­ta­tott egy-egy in­téz­ke­dést – pél­dá­ul az egész­ség­ügy te­rü­le­tén ter­ve­zett, ké­sőbb meg­va­ló­sí­tott úgy­ne­ve­zett mo­der­ni­zá­ci­ót –, bát­ran har­colt ér­vei fel­so­ra­koz­ta­tá­sá­val a be­te­gek ér­de­ké­ben. Nem min­den­ki ér­tett ve­le egyet min­den kér­dés­ben, de tisz­tel­ték fel­ké­szült­sé­gét és em­ber­sé­gét. Ő ma­ga a ve­le nem azo­nos „hold­ud­var­hoz” tar­to­zók­ban so­ha nem lá­tott el­len­sé­get.

A ki­lenc­ve­nes évek bel­ső egy­há­zi át­ala­ku­lá­sá­ban sok tár­gya­lást és zsi­na­ti mun­kát igény­lő fel­ada­ta kö­zött em­pá­ti­á­ja, dip­lo­ma­ti­kus ér­ve­lé­se és a spi­ri­tu­á­lis kö­zös­sé­get össze­tar­tó kész­sé­ge sok bel­ső fe­szült­ség fel­ol­dá­sá­ban se­gí­tet­te egész egy­há­zun­kat. Ha ja­vas­la­ta nem ju­tott több­sé­gi el­fo­ga­dás­ra, nem ér­lelt ha­ra­got sen­ki­vel szem­ben.

Nagy sze­re­pe volt a bu­da­pes­ti fa­so­ri evan­gé­li­kus gim­ná­zi­um új­ra­in­dí­tá­sá­ban, ahol 1952-ben ő ma­ga is – az utol­só érett­sé­gi­ző év­fo­lyam di­ák­ja­ként – érett­sé­gi vizs­gát tett. 1989 szep­tem­be­ré­ben az új­ra­in­dult gim­ná­zi­um el­ső tan­év­nyi­tó­ján bol­do­gan je­len­tet­te volt osz­tály­fő­nö­ké­nek: amit rá­juk bí­zott, a fa­so­ri gim­ná­zi­um egy­há­zi új­ra­in­dí­tá­sát, Is­ten ke­gyel­mé­ből el­vé­gez­ték. Ak­kor még nem sej­tet­tük, hogy nap­ja­ink­ra negy­ven evan­gé­li­kus in­téz­mény­ben fo­lyik majd if­jú­sá­gunk ok­ta­tá­sa és re­mélt ke­resz­tény ne­ve­lé­se. Or­szá­gos fel­ügye­lő­ként Frenkl Ró­bert sok időt és ener­gi­át ál­do­zott in­téz­mé­nye­ink ma­gas szín­vo­na­lú szol­gá­la­tá­nak biz­to­sí­tá­sá­ért.

Vi­lá­gi mun­ka­he­lye­in és egy­há­zunk kö­zös­sé­gé­ben is is­mert volt se­gí­tő­kész­sé­gé­ről. Ma­gam nem tud­tam tő­le má­sok ér­de­ké­ben sem úgy kér­ni, hogy ne nyúj­tott vol­na se­gí­tő ke­zet. „Be­csü­le­te­sen él­ni, sen­kit nem bán­ta­ni, min­den­ki­nek se­gí­te­ni s meg­ad­ni a ma­gá­ét” – ez az Ul­pi­a­nus böl­cse­lő­től fenn­ma­radt ­mon­dás volt az, amely Frenkl Ró­ber­tet is jel­le­mez­te.

Éle­té­nek és dön­té­se­i­nek meg­ha­tá­ro­zó alap­ja Is­ten igé­jé­nek út­mu­ta­tá­sa volt. Val­lot­ta, hogy a ke­resz­tény em­ber jé­zu­si em­ber. Egy­szer­re bű­nös és meg­ke­gyel­me­zett. Most, ami­kor meg­kö­szön­jük az egy­ház Urá­nak, hogy ad­ta őt – csa­lád­já­nak sze­re­tő férj­ként, édes­apa­ként, test­vér­ként és nagy­apa­ként, ha­zá­já­nak tu­dós pro­fesszor­ként, ne­künk pe­dig vi­lá­gi szol­ga­ként, test­vér­ként és ba­rát­ként –, arra kérjük Urunkat, fo­gad­ja ma­gá­hoz őt a Krisz­tu­sért el­nyert örök élet re­mény­sé­gé­ben.