Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 09
- In memoriam dr. Frenkl Róbert
Evangélikusok
Hozzászólás a cikkhez
In memoriam dr. Frenkl Róbert
(1934–2010)
Február első szombatján futótűzként terjedt a gyászhír: dr. Frenkl Róbert péntek éjszaka hazatért Urához.
Tudtuk, hogy betegséggel küzd. De cikkei jelentek meg, egy héttel előbb előadást tartott az eutanáziáról egy hazai orvoskongresszuson. Professor emeritusként bejárt a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karára a doktori fokozat megszerzésére készülő hallgatók felkészítésére. Nem sokkal előbb még részt vett a Deák téri gyülekezet istentiszteletén, Békásmegyeren prédikált. Aktív életvitel, tenni akarás és erőgyűjtés jellemezte élete utolsó idejét is.
Ki volt Frenkl Róbert? Akik személyesen ismerték, könnyen válaszolhatnak erre a kérdésre. Válaszuk azonban mindig töredékes marad. Frenkl Róbert rendkívül sokoldalú személyiségként, Isten sokféle karizmával kitüntetett teremtményeként élt és szolgált közöttünk.
A különböző tudományok és a mindennapi élet több területén mozgott otthonosan, és alkotott maradandót. Orvosi diplomát szerzett, ezen a területen is sokirányú munkát végzett, több évtizedes tevékenységét országos és nemzetközi elismertség övezte.
Sportorvosi feladatköre, majd ezen a területen végzett kiemelkedő tudományos munkássága révén a tanszékvezető professzori székbe került. Közvetlen kapcsolatteremtő képessége, intellektuális érvelőkészsége, tudományos felkészültségéből adódó meggyőző ereje sok sportolót juttatott a legmagasabb elismeréshez, vagy mentett meg az elkallódástól. Másokat pedig a lélek rezdüléseire is érzékeny pedagógussá vagy edzővé formált. Aki katedrája előtt hallgatóként figyelt előadásaira, az megtanulhatta, hogy a testnevelő legfőbb feladata a mozgás, a testkultúra megszerettetése, s hogy ezt a gyermekek, az ifjúság szeretete által éri el a pedagógus.
Számos magyar és külföldi tudományos folyóirat szerkesztőségében dolgozott, s tette ismertté hazai sportorvosi eredményeinket. Ennek a megemlékező írásnak nem lehet feladata ezen tevékenységének ismertetése, mint ahogy egyéb, a sport világában betöltött szerepvállalásának méltatása sem.
Frenkl Róbert kora ifjúságától a Deák téri evangélikus gyülekezetben találta meg lelki otthonát. Mélyen érintették lelkét Ordass Lajos püspök, Keken András, Hafenscher Károly igehirdetései. 1948-ban az ifjúság vezetését bízta rá konfirmáló lelkésze, Keken András. Kapcsolata egész életében töretlen volt gyülekezetével, ahol presbiter, jegyző, másodfelügyelő is volt. Gyakran emlegette azt a megtisztelő közösséget, amelyet 1956–58-ban az Evangélikus Élet szerkesztőbizottsága jelentett – Keken András főszerkesztő irányításával. Sokat tanult tőlük. Vallotta: „Gyűjtve a bölcs tanokat lelked művelni meg ne szűnjél, mert tudomány nélkül létünk a halál üres árnya.” (Cato)
Írói vénával megáldott értelmiségiként maga is sok cikket, meditációt, esszét írt egyházi kiadványainkba – egészen haláláig. A nyolcvanas évek második felében részt vett a Testvéri Szó néven ismert egyházi reformmozgalom munkájában.
A Déli Egyházkerület 1987-ben választotta meg őt felügyelői szolgálatra, a rendszerváltás küszöbén, 1989-ben pedig egyházunk bizalma az országos felügyelői tisztre méltatta. Ezt a megbízatását egészen 2006-ig töltötte be.
A változó politika sodrában kapcsolatrendszere segítette felelős tisztéből adódó munkájának végzésében. Egyházias gondolkodása, az evangéliumért belülről vállalt, szívből jövő elkötelezettsége áthatotta írásait és egész felügyelői tevékenységét. Gyakran vállalt igehirdetései magas szellemi színvonalat tükröztek. Az általa meghonosított országos felügyelői konferenciákon tartott előadásai széles körű egyházpolitikai jártasságról tanúskodtak. Ismert és elismert személyiség volt egész egyházunkban.
Írásai világi napilapokban és folyóiratokban is megjelentek. Ha szükséges volt, védte egyházainkat. Ha vitatott egy-egy intézkedést – például az egészségügy területén tervezett, később megvalósított úgynevezett modernizációt –, bátran harcolt érvei felsorakoztatásával a betegek érdekében. Nem mindenki értett vele egyet minden kérdésben, de tisztelték felkészültségét és emberségét. Ő maga a vele nem azonos „holdudvarhoz” tartozókban soha nem látott ellenséget.
A kilencvenes évek belső egyházi átalakulásában sok tárgyalást és zsinati munkát igénylő feladata között empátiája, diplomatikus érvelése és a spirituális közösséget összetartó készsége sok belső feszültség feloldásában segítette egész egyházunkat. Ha javaslata nem jutott többségi elfogadásra, nem érlelt haragot senkivel szemben.
Nagy szerepe volt a budapesti fasori evangélikus gimnázium újraindításában, ahol 1952-ben ő maga is – az utolsó érettségiző évfolyam diákjaként – érettségi vizsgát tett. 1989 szeptemberében az újraindult gimnázium első tanévnyitóján boldogan jelentette volt osztályfőnökének: amit rájuk bízott, a fasori gimnázium egyházi újraindítását, Isten kegyelméből elvégezték. Akkor még nem sejtettük, hogy napjainkra negyven evangélikus intézményben folyik majd ifjúságunk oktatása és remélt keresztény nevelése. Országos felügyelőként Frenkl Róbert sok időt és energiát áldozott intézményeink magas színvonalú szolgálatának biztosításáért.
Világi munkahelyein és egyházunk közösségében is ismert volt segítőkészségéről. Magam nem tudtam tőle mások érdekében sem úgy kérni, hogy ne nyújtott volna segítő kezet. „Becsületesen élni, senkit nem bántani, mindenkinek segíteni s megadni a magáét” – ez az Ulpianus bölcselőtől fennmaradt mondás volt az, amely Frenkl Róbertet is jellemezte.
Életének és döntéseinek meghatározó alapja Isten igéjének útmutatása volt. Vallotta, hogy a keresztény ember jézusi ember. Egyszerre bűnös és megkegyelmezett. Most, amikor megköszönjük az egyház Urának, hogy adta őt – családjának szerető férjként, édesapaként, testvérként és nagyapaként, hazájának tudós professzorként, nekünk pedig világi szolgaként, testvérként és barátként –, arra kérjük Urunkat, fogadja magához őt a Krisztusért elnyert örök élet reménységében.
::Nyomtatható változat::
|