Oratio oecumenica

Sze­re­tő mennyei Atyánk! Té­ged szó­lí­tunk meg imád­sá­gunk­kal, aki hoz­zánk ve­ze­tő és előt­tünk fel­tá­ru­ló uta­kon is­mer­te­ted és osz­tod meg ve­lünk ön­ma­gad. A ke­reszt­sé­get ad­tad ne­künk aján­dé­kul, igéd­del ma­gad­hoz gyűj­tesz, az úr­va­cso­rá­val pe­dig meg­tar­tasz je­len­lé­ted­ben és a leg­erő­sebb kö­zös­ség­ben. Tud­juk jól, te vagy az, aki Fi­a­don, Jé­zus Krisz­tu­son ke­resz­tül szol­gál­tál és fá­ra­doz­tál ér­tünk bű­ne­ink mi­att, hol­ott ne­künk kel­le­ne szol­gál­ni té­ged.

Min­den­ha­tó Atyánk, szo­mo­rú­an és szé­gyen­kez­ve vall­juk meg, hogy ál­do­za­tod el­le­né­re ben­nünk és kö­rü­löt­tünk alig-alig nö­vek­szik az élet. Ké­rünk ezért, kö­nyö­rülj a ma­gunk­kal és má­sok­kal kap­cso­la­tos tü­rel­met­len­sé­gün­kön. Kö­szön­jük, hogy időt, le­he­tő­sé­get, ke­gyel­met adsz ne­künk ah­hoz, hogy igéd­hez sze­lí­dül­jön az éle­tünk, és jó gyü­möl­csöt te­rem­hes­sünk. Add meg, Urunk, hogy né­ped a te vi­lá­gos­sá­god út­ján jár­jon.

Urunk, ami­kor sze­mé­lyes éle­tünk ter­hei is szin­te hor­doz­ha­tat­la­nul na­gyok­nak tűn­nek, ne en­gedj meg­fe­led­kez­nünk te­rem­tett vi­lá­god­ról. Gyó­gyíts meg kis­hi­tű­sé­günk­ből, ami­kor „nagy ügye­kért” ké­rünk, és add a mus­tár­mag­nyi hit re­mény­sé­gét. Bé­kítsd össze az el­len­fe­le­ket, add, hogy ne a fegy­ve­rek te­remt­se­nek ren­det a vi­lág­ban. Add, Urunk, hogy a seb­zett és meg­zsa­rolt ter­mé­szet ki­ál­tá­sa­it is meg­hall­juk és meg­ért­sük, és ön­ma­gunk meg­za­bo­lá­zá­sa árán se­gíts be­gyó­gyí­ta­ni se­be­it.

Ké­rünk, Is­te­nünk, adj erőt el­hor­doz­nunk a hi­tün­ket pró­bá­ló kö­rül­mé­nye­ket. Ter­het je­lent szá­munk­ra az ér­tet­len­ség, a meg­fá­ra­dás, a cél­té­vesz­tés, a meg­osz­tott­ság, az igaz­ság­ta­lan­ság. Urunk, aki el­hor­do­zás­ra kész lé­lek­kel aján­dé­ko­zol meg min­ket, él­tesd ben­nünk a re­mény­sé­get, hi­szen a te győ­zel­med nyo­mán bár­hol és bár­mi­kor új élet tá­mad.

Kö­nyör­günk az egész ke­resz­tény egy­há­zért, amely lát­ha­tat­lan há­ló­ként van je­len az egész vi­lá­gon. Add, hogy lát­has­sunk és él­hes­sünk meg­úju­lást ha­zai egy­há­zunk­ban, mely­nek kö­zös­sé­ge­i­ben ta­lán so­ka­kat ez a va­sár­nap is az egy­más­tól ka­pott se­bek­re em­lé­kez­tet. Ta­níts in­kább a test­vé­rek és el­eset­tek ter­hét hor­da­ni, sem­mint egy­mást meg­ter­hel­ni. Se­gíts egy­mást ön­ma­gunk­nál több­re be­csül­ni, job­ban tisz­tel­ni és egy­há­zun­kat és té­ged szív­ből sze­ret­ni. Újítsd meg a pász­to­ro­kat és egy­há­zunk né­pét, hogy így jár­juk a ve­ze­tés és a szol­gá­lat út­ját, sa­ját pél­dánk­kal iga­zít­va er­re az út­ra a gond­ja­ink­ra bí­zot­ta­kat.

Is­te­nünk, a te mennyei, örök erőd­be ajánl­juk az ár­vá­kat és öz­ve­gye­ket, a test­ben vagy lé­lek­ben meg­fá­rad­ta­kat: a be­te­ge­ket, a hal­dok­ló­kat, az el­ha­gyot­ta­kat és ma­gá­nyo­so­kat, a sze­gé­nye­ket és haj­lék­ta­la­no­kat és mind­azo­kat, akik mel­lett nem áll sen­ki. Mi, akik te­ben­ned örök tá­maszt ta­lá­lunk, le­győz­he­tet­len, gyó­gyí­tó sze­re­te­ted­be ajánl­juk őket az egész vi­lág­gal és ön­ma­gunk­kal együtt. Add, Urunk, hogy sze­me­in­ket egye­dül rád emel­hes­sük, hi­szen csak tő­led vár­ha­tunk se­gít­sé­get, csak ná­lad van a re­mény­ség. Ámen.