Kultúrkörök

A hó­nap köny­ve

A Le­ve­lek Eu­ró­pá­nak cí­mű ki­ál­lí­tá­si ka­ta­ló­gus Phi­lipp Me­lancht­hon szü­le­té­sé­nek öt­szá­za­dik év­for­du­ló­já­ra je­lent meg. Egy rég el­múlt ván­dor­ki­ál­lí­tás ka­ta­ló­gu­sa mi­ért is len­ne ér­de­kes a szá­munk­ra? – te­het­né fel az ol­va­só a kér­dést. Vá­lasz­ként azt mond­hat­juk: a sze­mély, aki­nek élet­út­ját vé­gig­kí­sér­het­jük, je­les tu­dós, a re­for­má­ció kor­sza­ká­nak meg­ha­tá­ro­zó egyé­ni­sé­ge volt. Ha­tal­mas tu­dá­sá­val, mé­lyen el­kö­te­le­zett hu­ma­nis­ta szel­le­mi­sé­gé­vel, ki­emel­ke­dő teo­ló­gi­ai kép­zett­sé­gé­vel és pe­da­gó­gi­ai te­het­sé­gé­vel mél­tó mun­ka­tár­sa volt Lu­ther­nek az egy­ház meg­re­for­má­lá­sá­ban. Ha­lá­lá­nak négy­száz­öt­ve­ne­dik év­for­du­ló­já­ról ez év áp­ri­li­sá­ban em­lé­ke­zünk meg.

A ki­ad­vány eré­nye a két­ha­sá­bos, két­nyel­vű el­ren­de­zés, ame­lyet szö­veg­kö­zi és lap­szé­li il­luszt­rá­ci­ók szí­ne­sí­te­nek. Mind a ma­gyar, mind a né­met kö­szön­tők egy­be­hang­zó­an ki­eme­lik Me­lanch­thon­nak az eu­ró­pai mű­ve­lő­dés­tör­té­net­ben be­töl­tött kor­szak­al­ko­tó sze­re­pét, amely előtt az utó­kor a „Pra­ecep­tor Ger­ma­niae”, az­az a „Németország ta­ní­tó­ja” meg­ne­ve­zés­sel tisz­te­leg.

A mű a bő be­ve­ze­tő után nyolc egy­ség­re ta­go­ló­dik. In­du­lás­ként be­te­kin­tést nyer­he­tünk a hu­ma­niz­mus le­vél­írói gya­kor­la­tá­ba és érin­tő­le­ge­sen Me­lancht­hon élet­raj­zá­ba is.

Me­lancht­hon le­ve­le­zé­se – mely­nek kor­pu­sza több mint ki­lenc­ezer-öt­száz da­ra­bot szám­lál – Eu­ró­pa öt­száz vá­ro­sá­ra ter­jedt ki. Le­vél­író­ként 1514-ben, ti­zen­hét éve­sen is­mer­het­ték meg ne­vét, ami­kor nagy­báty­ja, Re­uch­lin gaz­dag gyűj­te­mé­nyét ren­dez­te össze és lát­ta el aján­lás­sal. Ba­rát­já­val, a ki­vá­ló nyel­vész Ca­me­ra­ri­usszal foly­tat­ta a leg­sű­rűbb le­ve­le­zést, mely­nek ered­mé­nye­ként hat­száz le­vél ma­radt fenn az utó­kor­nak.

Me­lancht­hon ne­ve ere­de­ti­leg Schwar­zer­dt volt, ame­lyet nagy­báty­ja for­dí­tott gö­rög­re: me­lan-cht­hon, az­az „fe­ke­te föld”.

Me­lancht­hon ki­vé­te­les ér­tel­mi ké­pes­sé­gei na­gyon ko­rán meg­mu­tat­koz­tak: ti­zen­há­rom éve­sen Hei­del­berg­ben már egye­te­mi ta­nul­má­nya­it kezd­het­te meg. Ki­vá­ló nyelv­ér­zé­két is már na­gyon fi­a­ta­lon meg­csil­log­tat­ta. A né­met „cso­da­gye­rek” Tü­bin­gen­ben sze­rez­te meg ma­gisz­te­ri fo­ko­za­tát, ahol nem­csak az óko­ri nyel­vek­kel, ha­nem a ter­mé­szet­tu­do­mány több ágá­val is be­ha­tób­ban fog­lal­ko­zott.

Hu­ma­nis­ta­ként a szö­ve­gek ere­de­ti for­rá­sa­i­nak meg­is­me­ré­sét tá­mo­gat­ta, pro­fesszor­ként szó­nok­ló cso­por­to­kat ala­kí­tott di­ák­ja­i­ból. Re­to­ri­ká­ját több nyelv­re, köz­tük an­gol­ra is le­for­dí­tot­ták. 1533-ban Camb­ridge-be is hív­ták egye­te­mi ok­ta­tó­nak, de ezt sze­ré­nyen vissza­uta­sí­tot­ta.

Meg­ha­tá­ro­zó for­du­ló­pont volt éle­té­ben a Lu­ther­rel tör­té­nő ta­lál­ko­zás, aki­nek ol­da­lán be­kap­cso­ló­dott a re­for­má­ció küz­del­me­i­be. A Bib­lia for­dí­tá­sá­ban nagy sze­re­pet vál­lalt az­zal, hogy a gö­rög és hé­ber ere­de­tik­kel egy­be­ve­tet­te a ké­szü­lő né­met szö­ve­get.

Is­ko­la­re­form­ja messze meg­ha­lad­ta ko­rá­nak pe­da­gó­gi­ai szín­vo­na­lát. Az ál­ta­lá­nos – a lá­nyok­ra is ki­ter­je­dő – tan­kö­te­le­zett­ség mel­lett há­rom­osz­tá­lyú rend­szert ja­va­solt. En­nek alap­jai a la­tin­ban va­ló el­mé­lyü­lés és ké­sőbb a mér­tan, a vi­tá­zás mű­vé­sze­te (dia­lek­ti­ka) és a szó­nok­lat­tan (re­to­ri­ka) meg­is­me­ré­se.

A kez­dő di­á­ko­kat párt­fo­gók, úgy­ne­ve­zett tuto­rok se­gí­tet­ték a ta­nu­lás­ban. Ma­gyar­or­szág­ról is so­kan – négy­száz­har­min­can – hall­gat­ták elő­adá­sa­it. A le­gen­da sze­rint va­sár­na­pon­ként ott­ho­ná­ban a ma­gyar di­á­kok­nak ma­gya­ráz­ta a Bib­li­át. Ma­gyar kö­ve­tői kö­zül ki­emel­ke­dik Dé­vai Bí­ró Má­tyás és Syl­ves­ter Já­nos, akik itt­hon ka­ma­toz­tat­ták ná­la meg­szer­zett tu­dá­su­kat.

Me­lancht­hon el­évül­he­tet­len ér­de­me­ket szer­zett az Ágos­tai hit­val­lás el­ké­szí­té­sé­ben is. Az 1530-as bi­ro­dal­mi gyű­lé­sen ő mu­tat­hat­ta be V. Ká­roly­nak az el­ké­szült ira­tot. A komp­ro­misszu­mok em­be­re ma­radt a val­lás­kö­zi tár­gya­lá­so­kon Lu­ther ha­lá­la után is, így jog­gal te­kint­het­jük az öku­me­ni­kus moz­ga­lom egyik aty­já­nak.

A ka­ta­ló­gus zá­ró ré­sze Me­lancht­hon ma­gyar­ho­ni ha­tá­sát vizs­gál­ja. A wit­ten­ber­gi egye­tem anya­köny­ve­i­nek re­giszt­rá­ci­ós lis­tái sze­rint a 16. szá­zad­ban több mint ezer olyan hall­ga­tót je­gyez­tek be ezek­be a do­ku­men­tu­mok­ba, aki Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­ről ér­ke­zett. A Wit­ten­berg­be ér­ke­ző ma­gyar di­á­kok fon­tos in­for­má­ci­ók­hoz jut­tat­ták Me­lancht­hont – és raj­ta ke­resz­tül a tér­sé­get – pél­dá­ul az egész Eu­ró­pát ag­gasz­tó tö­rök je­len­lét­ről, a há­bo­rúk­ról és a dip­lo­má­ci­ai erő­fe­szí­té­sek­ről.

Me­lancht­hon ma­gyar­or­szá­gi di­ák­jai kö­zül töb­bek­kel is le­ve­le­zés­ben ma­radt, kö­vet­te sor­suk to­váb­bi ala­ku­lá­sát. A könyv­jegy­zé­kek is­me­re­té­ben meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy is­mert és el­is­mert szer­ző­ként a leg­ol­va­sot­tab­bak kö­zé tar­to­zott ha­zánk­ban, és igen je­len­tős ha­tást gya­ko­rolt a ma­gyar­or­szá­gi re­for­má­ció ki­ala­ku­lá­sá­nak kez­de­ti idő­sza­ká­ra.

Bát­ran ve­gyük ke­zünk­be ezt a ki­ad­ványt, hi­szen egy olyan nagy ha­tá­sú re­for­má­tor pe­da­gó­gus kin­cse­it is­mer­het­jük meg, aki a ma em­be­ré­nek is mél­tó pél­da­ké­pe: Phi­lipp Me­lancht­hon nem­csak a ré­gi­ek­nek volt „pra­ecep­to­ra”, ne­künk is az le­het.

Szé­che­nyi Mag­dol­na