Kultúrkörök

A köny­vek és a könyv­tá­rak éle­tünk nél­kü­löz­he­tet­len tar­to­zé­kai. Fej­lő­dé­sük pár­hu­za­mos éle­tünk ala­ku­lá­sá­val, tör­té­ne­tük pe­dig ta­nul­sá­gos.

A köny­vek „ősei” tu­laj­don­kép­pen az ék­írá­sos agyag­táb­lák vol­tak. A pa­pi­rusz­ra ha­sí­tott he­gyű nád­tol­lal és tin­tá­val ír­tak. A tin­ta ko­rom­ból ké­szült fe­ke­te fes­tő­anyag volt. A le­ír­ta­kat má­so­lás­sal ter­jesz­tet­ték. Akár­mennyi­re vi­gyáz­tak is a pa­pi­rusz kéz­ira­tok­ra, -te­ker­csek­re, egy bi­zo­nyos idő múl­va annyi­ra tönk­re­men­tek, hogy új­ra kel­lett ír­ni őket. De az így nyert má­so­la­tok sem tar­tot­tak so­ká­ig. A ró­mai kor­ban vi­a­szo­zott fa- és ele­fánt­csont táb­lács­ká­kat is hasz­nál­tak, s eze­ket zsi­nór­ral vagy ka­poccsal egy­be­fűz­ték.

Krisz­tus előtt a 2. szá­zad­ban kez­dett el­ter­jed­ni a sok­kal tar­tó­sabb ál­lat­bőr­ből (juh-, kecs­ke-, bor­jú­bőr­ből) ké­szült per­ga­men hasz­ná­la­ta. A ke­vés­bé tar­tós pa­pi­rusz kéz­ira­to­kat át­ír­ták per­ga­men­re. A per­ga­men­ből te­ker­csek is ké­szül­tek, de a per­ga­men kéz­ira­tok ál­ta­lá­ban könyv for­má­jú­ak, ame­lyek­ben a la­po­kat egy­más­ra fek­tet­ték vagy fü­ze­tek­be fűz­ték össze (kó­de­xek). A per­ga­ment ké­sőbb a pa­pír vál­tot­ta fel. Ez a gö­rö­gök­nél a 8. szá­zad­tól is­mert.

A kö­zép­kor­ban na­gyon je­len­tős mun­kát vé­gez­tek az egy­há­zi könyv­má­so­lók, a szer­ze­te­sek és az apá­cák (pél­dá­ul Rás­kai Lea), va­la­mint a fő­úri ud­va­rok­ban az író­de­á­kok: csen­des mun­ká­juk­kal hoz­zá­já­rul­tak az írás­be­li­ség és a mű­velt­ség ter­jesz­té­sé­hez. A fő­ne­me­si és a ne­me­si (vár)kas­té­lyok, ud­var­há­zak szin­tén „kul­tu­rá­lis góc­pon­tok” vol­tak.

Kor­szak­al­ko­tó je­len­tő­sé­gű volt a könyv­ter­jesz­tés fej­lő­dé­sé­ben és a könyv­tá­rak ter­je­dé­sé­ben a könyv­nyom­ta­tás, a szö­ve­gek­nek be­tűk­ből össze­ál­lí­tott sze­dés­ről tör­té­nő sok­szo­ro­sí­tá­sa. A moz­gat­ha­tó be­tűk­kel tör­té­nő könyv­nyom­ta­tás Jo­hann Gu­ten­berg ma­in­zi nyom­dász ne­vé­hez fű­ző­dik (1440 kö­rül). Saj­tó­já­nak el­ső hí­res nyom­tat­vá­nyai kö­zül ki­emel­ke­dik az úgy­ne­ve­zett 42 so­ros Bib­lia (1450–1455). A ta­lál­mány na­gyon gyor­san el­ter­jedt egész Eu­ró­pá­ban, a könyv­nyom­ta­tás né­hány év­ti­zed alatt a kon­ti­nens leg­több nagy­vá­ro­sá­ban meg­je­lent. En­nek óri­á­si ha­tá­sa volt a tu­do­má­nyok, az iro­da­lom, a mű­vé­sze­tek, a tá­jé­koz­ta­tás fej­lő­dé­sé­re, és az egye­te­mes em­be­ri kul­tú­ra leg­je­len­tő­sebb té­nye­ző­jé­vé vált.

Ma­gyar­or­szá­gon az el­ső nyom­dát – 1473-ban Bu­dán – Hess And­rás ál­lí­tot­ta fel; el­ső ter­mé­ke a Ch­ro­ni­ca Hun­ga­ro­rum, más né­ven Bu­dai kró­ni­ka volt. A 15. szá­zad­ban ké­szült nyom­da­ter­mé­kek, az ős­nyom­tat­vá­nyok még a kó­de­xe­ket utá­noz­ták: leg­több­jük­nek nincs cím­lap­ja, a szer­ző és a nyom­dász ne­vét, va­la­mint a ki­adás kö­rül­mé­nye­it a mű vé­gén lé­vő ko­lo­fon tar­tal­maz­za; né­ha utó­lag ké­zi fes­tés­sel dí­szí­tet­ték őket. A 16. szá­zad­tól kezd­ve a könyv tel­je­sen el­sza­kadt a kó­dex­től: ön­ál­ló­sult, és egy­re na­gyobb lett a tár­sa­dal­mi, po­li­ti­kai je­len­tő­sé­ge is.

A cor­vi­nák Má­tyás ki­rály vi­lág­hí­rű könyv­tá­rá­nak, a Bib­li­ot­he­ca Cor­vi­ni­a­ná­nak a da­rab­jai. A gyűj­te­mény alap­já­ul töb­bek kö­zött a ma­gyar ki­rá­lyok könyv­tá­rá­nak ma­rad­vá­nyai szol­gál­tak. Má­tyás nagy ál­do­za­tok­kal gya­ra­pí­tot­ta a gyűj­te­ményt, amely ha­lá­la­kor mint­egy 2000-2500 kö­te­tet je­len­tett, te­hát a kor­szak leg­na­gyobb könyv­tá­rai kö­zé tar­to­zott. A kéz­ira­tok na­gyobb ré­szét Itá­li­á­ban má­sol­tat­ta, a pom­pás bőr­kö­té­sek pe­dig Bu­dán ké­szül­tek. Má­tyás ha­lá­la után egy ide­ig Ulász­ló ki­rály is gon­doz­ta és gya­ra­pí­tot­ta a könyv­tárt, ké­sőbb azon­ban el­ha­nya­gol­ta, és aján­dé­ko­zott is be­lő­le. II. La­jos alatt ál­lan­dó­an fo­gyott, ami pe­dig meg­ma­radt be­lő­le, azt töb­bek kö­zött a tö­rö­kök hur­col­ták el. Je­len­leg 216 hi­te­les cor­vi­nát is­me­rünk, szét­szór­va az egész vi­lá­gon, de ta­lál­ha­tók pél­dá­nyok ha­zánk­ban is.

Vi­téz Já­nos és Ja­nus Pan­no­ni­us mun­kás­sá­ga is a ha­zai hu­ma­nis­ta mű­velt­ség ter­je­dé­sét je­len­tet­te, sok fő­pa­pi könyv­tár­ral együtt.

A nem­ze­ti mű­velt­ség ter­jesz­té­sé­ben alap­ve­tő fon­tos­sá­gú volt a ha­zai re­for­má­ció: a la­tint tar­tó­san fel­vál­tot­ta az anya­nyelv, szó­ban és írás­ban egy­aránt. A könyv­nyom­ta­tó mű­he­lyek mel­lett fon­tos sze­rep­hez ju­tot­tak a ván­dor­nyom­dák, ame­lye­ket a szük­ség­let­nek meg­fe­le­lő­en moz­gat­ni le­he­tett, vál­to­gat­va a mű­kö­dés hely­szí­nét. A val­lá­sos iro­da­lom mel­lett nem egy­há­zi jel­le­gű ki­ad­vá­nyok­kal is el­lát­ták a mű­ve­lőd­ni kí­vá­nó la­kos­sá­got. A kö­vet­ke­ző szá­za­dok­ban a ha­zai nyom­da­ipar – tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai okok mi­att – las­san fej­lő­dött.

Mit lát­ha­tott va­jon, aki be­pil­lan­tott egy jel­leg­ze­tes hu­ma­nis­ta könyv­tár­ba? Pél­dá­ul Thur­zó Sza­nisz­ló (1531–1586) Sze­pes me­gyei fő­is­pán Lu­ther buz­gó kö­ve­tő­je volt, de 111 kö­te­tes könyv­tá­rá­ban alig akadt val­lá­sos könyv, sok­kal in­kább Pet­rar­ca, Boc­cac­cio, Eras­mus, Tas­so mű­vei al­kot­ták az ál­lo­mányt. Ma­gyar vo­nat­ko­zá­sú anyag ke­vés volt. 77 könyv egé­szen kis­ala­kú volt, te­hát tu­laj­do­no­suk uta­zá­sai al­kal­má­val ma­gá­val vi­het­te őket úti ol­vas­mány­ként.

A pol­gár­ság­ban egy­re erő­sö­dött a könyv irán­ti igény. A 16. és 17. szá­zad­ban Ma­gyar­or­szá­gon is szá­mos pro­tes­táns is­ko­lai könyv­tár ala­kult, ame­lyek a pro­tes­táns tu­do­má­nyos­ság fel­leg­vá­ra­i­vá let­tek (Sá­ros­pa­tak, Pá­pa, Nagy­bá­nya, Deb­re­cen, Sop­ron, Po­zsony, Eper­jes…). Ve­lük ver­seny­re kel­ve a 17. szá­zad fo­lya­mán a ka­to­li­kus egy­ház is lét­re­hoz­ta sa­ját könyv­tá­ra­it: a szá­zad vé­gén a nagy­szom­ba­ti egye­te­mi könyv­tár volt a leg­na­gyobb ha­zai könyv­tár. A ba­rokk kor­szak­ban len­dü­le­te­sen fej­lőd­tek az ér­se­ki, püs­pö­ki szék­he­lye­ken lé­vő, va­la­mint a szer­ze­te­si könyv­tá­rak.

A 19. szá­zad­ban Eu­ró­pa-szer­te je­len­tő­seb­bek let­tek a ma­gán­könyv­tá­rak­kal szem­ben a köz­könyv­tá­rak. A ma­gyar nem­ze­ti könyv­tá­rat Szé­ché­nyi Fe­renc 1802-ben, az MTA könyv­tá­rát Te­le­ki Jó­zsef 1826-ban ala­pí­tot­ta; az előb­bi ala­pí­tó­ja ne­vét vi­se­li (Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár).

A Fő­vá­ro­si Nyil­vá­nos Könyv­tá­rat (1904) Sza­bó Er­vin szer­vez­te meg, ké­sőbb ró­la ne­vez­ték el. A bu­da­pes­ti Eöt­vös Lo­ránd Tu­do­mány­egye­tem (EL­TE) könyv­tá­ra a nagy­szom­ba­ti je­zsu­i­ta kol­lé­gi­um 16. szá­zad­ban ki­ala­kult könyv­tá­rá­nak anya­gá­ból fej­lő­dött ki. Bir­to­ká­ban van pél­dá­ul ti­zen­négy cor­vi­na, több Gu­ten­berg előt­ti táb­la­nyo­mat, szá­mos ér­té­kes ma­gyar nyelv­em­lék.

Az Or­szág­gyű­lé­si Könyv­tár 1952-ben lett nyil­vá­nos könyv­tár.

A Lu­ther Tár­sa­ság 1886-ban kezd­te meg mű­kö­dé­sét. Cél­ja a val­lá­sos iro­da­lom fel­len­dí­té­se volt, kü­lön­bö­ző té­má­jú köny­vek ki­adá­sá­val.

A Pod­ma­nicz­ky-könyv­tár az örö­kös, De­gen­feld Pál egy­ko­ri ti­szán­tú­li re­for­má­tus fő­gond­nok ado­má­nya­ként 1929-ben ke­rült egy­há­zunk tu­laj­do­ná­ba. Ez a fő­úri könyv­tár ma is az Evan­gé­li­kus Or­szá­gos Könyv­tár (EOK) kü­lön­ál­ló, mu­ze­á­lis gyűj­te­mé­nye Bu­da­pes­ten, egy­há­zunk Ül­lői úti köz­pont­já­ban. Az EOK 1957 után vált el hi­va­ta­lo­san az Evan­gé­li­kus Or­szá­gos Le­vél­tár­tól (EOL). A köny­vek ere­de­ti­leg a le­vél­tár úgy­ne­ve­zett Le­vél­tá­ri Könyv­tá­rá­hoz tar­toz­tak. A 19. szá­zad­ra vissza­ve­zet­he­tő EOL-könyv­anyag (ben­ne Má­ria Do­rottya fő­her­ceg­nő ugyan­csak 19. szá­za­di könyv­ado­má­nyá­val) fo­lya­ma­to­san nö­ve­ke­dett. 1929-ben Scholtz Osz­kár le­vél­tá­ros­sá­ga ide­jén (1926–1944) mint­egy har­minc­ezer kö­tet­tel gya­ra­po­dott a könyv­ál­lo­mány. A két vi­lág­há­bo­rú kö­zött Ko­vács Sán­dor pro­fesszor, majd püs­pök szin­tén na­gyon ala­pos és ered­mé­nyes könyv­tár­fej­lesz­tő mun­kát vég­zett.

1949-ben Rad­vánsz­ky Kál­mán egy­há­zunk­nak aján­dé­koz­ta édes­ap­ja, Rad­vány­szky Bé­la 1863-ban ala­pí­tott sa­jó­ka­zai könyv­tá­rát. 1998-ban az Evan­gé­li­kus Hit­tu­do­má­nyi Egye­tem Könyv­tá­ra kü­lön­vált az Evan­gé­li­kus Or­szá­gos Könyv­tár­tól.

Több gyü­le­ke­ze­tünk­ben ta­lál­ha­tó ki­sebb-na­gyobb gyü­le­ke­ze­ti könyv­tár.

Mint lát­ha­tó te­hát, jel­le­ge és ren­del­te­té­se sze­rint sok­fé­le könyv­tár se­gí­ti a tá­jé­ko­zó­dást és az is­me­re­tek rend­sze­re­zé­sét. Ezek az in­téz­mé­nyek nap­ja­ink­ban, az in­for­má­ci­ós tech­no­ló­gi­ák fej­lő­dé­se mel­lett is nél­kü­löz­he­tet­le­nek.

Dr. Bar­cza Bé­la