Kultúrkörök

Je­len so­rok író­ja vi­szo­lyog azok­tól a hír­adá­sok­tól és saj­tó­ter­mé­kek­től, me­lyek­nek leg­fon­to­sabb té­má­ja a kü­lön­fé­le ren­dű, ran­gú „sztá­rok”, sőt „ce­le­bek” ma­gán­éle­te. Most még­is egy olyan köny­vet sze­ret­nék az Evan­gé­li­kus Élet ol­va­só­i­nak fi­gyel­mé­be aján­la­ni, amely Ma­gyar­or­szág egyik leg­na­gyobb és leg­nép­sze­rűbb „ce­leb­je” ma­gán­éle­té­nek tit­ka­it fir­tat­ja. Az Egy bol­dog meny­asszony le­ve­lei cí­mű for­rás­ki­ad­vány Kos­suth La­jos és Mesz­lé­nyi Te­ré­zia há­zas­sá­gá­ról szól.

Egy, a kor­ral fog­lal­ko­zó tör­té­nész je­gyez­te meg egyik elő­adá­sá­ban, hogy Kos­suth La­jos fe­le­sé­gé­ről, Mesz­lé­nyi Te­ré­zi­á­ról a kor­tár­sak annyi rosszat ír­tak, hogy az em­ber szin­te meg­saj­nál­ja és meg­sze­re­ti. A Lo­son­czy Tóth Ár­pád ál­tal szer­kesz­tett for­rás­ki­ad­vány Mesz­lé­nyi Te­ré­zia négy le­ve­lét köz­li ba­rát­nő­jé­hez, Ta­nár­ky Au­gusz­tá­hoz, ame­lye­ket 1840 jú­li­u­sa és 1841 ja­nu­ár­ja kö­zött írt, köz­vet­le­nül Kos­suth­tal va­ló há­zas­ság­kö­té­se előtt és után.

Ezek a most kö­zölt le­ve­lek nem cá­fol­ják a Mesz­lé­nyi Te­ré­zi­á­ról ki­ala­kult ko­ráb­bi ne­ga­tív ké­pet, amely sze­rint nagy­ra­vá­gyó, gő­gös, zsu­go­ri, szel­le­mi­leg sem kü­lö­nö­seb­ben pal­lé­ro­zott volt – vi­szont bi­zo­nyít­ják azt, hogy Kos­suth La­jost el­ső ta­lál­ko­zá­suktól igaz sze­re­lem­mel, ra­jon­gá­sig sze­ret­te. (Kos­suth le­ve­le­i­ből már ko­ráb­ban is nyil­ván­va­ló volt, hogy ő is ha­son­ló­an ér­zett fe­le­sé­ge iránt.)

Mi­lyen a „bul­vár”, ha kép­zett, ala­pos, lel­ki­is­me­re­tes tör­té­nész-le­vél­tá­ros ír­ja? Rész­le­tes, in­for­ma­tív, hi­te­les és ér­de­kes. Lo­son­czy Tóth Ár­pád száz­har­minc ol­da­las kö­te­té­ből a négy le­vél köz­lé­se mind­össze húsz ol­dalt tesz ki, en­nek na­gyobb ré­sze is ma­gya­rá­zó láb­jegy­zet.

A for­rá­sok és a szak­iro­da­lom ala­pos is­me­re­té­ről árul­ko­dó be­ve­ze­tő ta­nul­mány meg­győ­ző­en tisz­táz­za azt a kér­dést, hogy a katolikus Mesz­lé­nyi Te­ré­zia és az evangélikus Kos­suth La­jos (utób­bi­nak bör­tön­ből va­ló sza­ba­du­lá­sa után) Pes­ten ta­lál­ko­zott és is­mer­te meg egy­mást, min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint özv. Lász­ló Fe­renc­né Szűts Jo­ze­fa köz­ve­tí­té­sé­vel. A jó­té­kony­ko­dá­sá­ról és a nem­ze­ti ügye­kért va­ló lel­ke­se­dé­sé­ről is­mert jó­mó­dú, öz­vegy ház­tu­laj­do­nos hölgy volt az, aki nem­csak be­mu­tat­ta egy­más­nak Kos­suth La­jost és ké­sőb­bi fe­le­sé­gét, ha­nem se­gít­he­tett az in­ga­do­zó vő­le­gény meg­győ­zé­sé­ben is. Így vég­leg el kell bú­csúz­nunk a Kos­suth­nak a bör­tön­be köny­vet kül­dő és le­ve­let író Mesz­lé­nyi Te­réz ro­man­ti­kus ké­pé­től.

Fon­tos eré­nye a könyv­nek, hogy Mesz­lé­nyi Te­ré­zia le­ve­le­ző­part­ne­rét, Ta­nár­ky Au­gusz­tát, az ő csa­lád­ját és kör­nye­ze­tét is rész­le­te­sen meg­is­mer­het­jük. A re­form­ko­ri du­nán­tú­li kis­ne­me­si vi­lág gon­dol­ko­dás­mód­ja, min­den­nap­jai kü­lö­nö­sen fon­to­sak evan­gé­li­kus egy­há­zunk szá­má­ra, hi­szen ez a tár­sa­dal­mi ré­teg meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet töl­tött be egy­há­zunk éle­té­ben is.

Ta­nár­ky Au­gusz­ta sze­mé­lye azért is na­gyon iz­gal­mas, mert ő is ott volt azon „par­ti­ké­pes” ha­ja­do­nok so­rá­ban, akik­kel Kos­suth há­zas­ság­kö­té­se előtt ta­lál­ko­zott. Sőt az is va­ló­szí­nű, hogy a mű­velt, Mesz­lé­nyi Te­ré­zi­á­nál fi­a­ta­labb és ta­lán csi­no­sabb Ta­nár­ky Au­gusz­ta az el­ső ta­lál­ko­zás al­kal­má­val jobb be­nyo­mást tett Kos­suth­ra, mint ké­sőb­bi fe­le­sé­ge. En­nek a tény­nek a je­len­tő­sé­gét azon­ban vé­le­mé­nyünk sze­rint a kö­tet szer­ző­je ki­csit túl­ér­té­ke­li. Konk­ré­tabb ada­to­kat hoz fel ar­ra néz­ve, hogy Ta­nár­ky Au­gusz­ta és Mesz­lé­nyi Te­réz öccse, Ru­dolf kö­zött (aki ké­sőbb Kos­suth Zsu­zsa fér­je lett) volt szo­ro­sabb kap­cso­lat.

Tör­té­nel­mi for­rás­ki­ad­vá­nyo­kat ál­ta­lá­ban a szű­kebb szak­mai kö­zön­ség­nek szok­tak ír­ni, és csak a tör­té­né­szek ér­dek­lő­dé­sét szok­ták az ilyen kö­te­tek fel­kel­te­ni. Ez a könyv ki­vé­tel. Ol­vas­má­nyos stí­lu­sá­val, iz­gal­mas kér­dés­fel­ve­té­se­i­vel ér­de­mes a szé­le­sebb kö­zön­ség fi­gyel­mé­re is, 496 láb­jegy­ze­te ne ri­asszon el sen­kit at­tól, hogy kéz­be ve­gye.

A kö­tet Kos­suth fe­le­sé­ge ma­gán­éle­ti „tit­ka­i­nak” fel­tá­rá­sa ré­vén nem a „tör­té­nel­mi ce­leb” in­tim szfé­rá­já­ban va­ló váj­ká­lást szol­gál­ja, ha­nem se­gít tör­té­nel­münk egyik leg­meg­ha­tá­ro­zóbb sze­mé­lyi­sé­gé­nek és mű­vé­nek jobb meg­ér­té­sé­ben. Az sem ér­dek­te­len, hogy két ön­tör­vé­nyű és ko­ránt­sem hi­bát­lan jel­le­mű sze­mé­lyi­ség bol­dog há­zas­sá­gát is­mer­jük meg be­lő­le, ame­lyet az őszin­te sze­re­tet a for­ra­da­lom és a sza­bad­ság­harc vi­ha­rai, majd az emig­rá­ció há­nyat­ta­tá­sai kö­zött is össze­tar­tott.

Ker­tész Bo­tond