Kultúrkörök

A Bács-Kis­kun me­gyei Solt gaz­dag tör­té­ne­lem­mel bír. Ár­pád ve­zér leg­ki­sebb fi­á­nak és trón­utód­já­nak, Zol­ta (Solt, Zsolt, Zol­tán) fe­je­de­lem­nek a szál­lás­te­rü­le­te. IV. Bé­la ide­jén hű­sé­gé­ért ki­vált­sá­go­kat kap, mi­vel az ural­ko­dót a vá­ros búj­tat­ta az ül­dö­ző ta­tá­rok elől. Er­re a cí­me­ré­ben ta­lál­ha­tó két arany­kulcs utal. A ha­gyo­mány sze­rint eze­ket a re­for­má­tus temp­lom tor­nyá­nak gömb­jé­ben őriz­ték; a gömböt vil­lám­csa­pás ér­te, így a két kulcs össze­ol­vadt és el­tűnt.

A me­ző­vá­ros meg­ne­ve­zé­se sze­re­pelt az egy­ko­ri Pest-Pi­lis-Solt-Kis­kun vár­me­gye ne­vé­ben, és nap­ja­ink­ban is­mét vá­ro­si rang­gal büsz­kél­ke­dik.

A kis­vá­ros leg­fon­to­sabb lát­ni­va­ló­ja az Ara­don ki­vég­zett Vé­csey Ká­roly tá­bor­nok csa­lá­di kas­té­lya. A fa­mí­lia ré­gi ma­gyar nem­zet­ség. Őse az 1470-ben szü­le­tett Szől­lő­sy Ba­lázs, aki II. La­jos ki­rály ado­má­nya foly­tán ősi bir­to­ká­ról, az Aba­új vár­me­gyei Vé­cse köz­ség­ről fel­vet­te a Vé­csey ne­vet. Fel­emel­ke­dé­sük a 17. szá­zad­hoz köt­he­tő, ami­kor egé­szen a bá­rói mél­tó­sá­gig ju­tot­tak. A 1803-ban szü­le­tett Ká­roly tízesz­ten­dős volt, ami­kor a csa­lád Solt­ra köl­tö­zött.

A kas­télyt 1816-ban klasszi­cis­ta stí­lus­ban emel­tet­te ap­ja, a fa­mí­lia gró­fi ágá­hoz tar­to­zó Vé­csey Ágos­ton, aki a kör­nye­ző bir­to­kot a na­pó­le­o­ni há­bo­rú­kat le­zá­ró bé­ke­tár­gya­lá­so­kon ját­szott sze­re­pé­ért kap­ta I. Fe­renc oszt­rák csá­szár­tól, ma­gyar ki­rály­tól. Nem hi­val­ko­dó, al­föl­di gyö­ke­re­i­hez ra­gasz­ko­dó­an szé­le­sen el­nyú­ló, mind­össze­ egy­szin­tes épít­mény.

A csa­lád, mi­u­tán el­hagy­ta Sol­tot, a kas­télyt a ka­to­li­kus egy­ház­ra ha­gyo­má­nyoz­ta, amely­től a te­le­pü­lés vá­sá­rol­ta meg 1983-ban. Nap­ja­ink­ban könyv­tár­ként vár­ja a lá­to­ga­tó­kat. Ren­de­zett ud­va­rá­ban hon­fog­la­lá­si, má­so­dik vi­lág­há­bo­rús és 56-os em­lék­mű, va­la­mint stíl­sze­rű­en há­rom 1849-ben el­hunyt név­te­len hon­véd sír­em­lé­ke ta­lál­ha­tó, il­let­ve név­adó­já­nak, a hős ma­gyar tá­bor­nok­nak a szo­bra, akit a par­ti­umi vesz­tő­he­lyen utol­só­ként küld­tek ha­lál­ba. Így ha­lá­la előtt vé­gig­szen­ved­te tár­sa­i­nak ki­vég­zé­sét, és sa­ját akasz­tá­sa előtt, a mai em­ber szá­má­ra szin­te fel­fog­ha­tat­lan lé­lek­je­len­lét­ről ta­nú­bi­zony­sá­got té­ve – miként a szobor talapzatán olvasha­tó –, meg­csó­kol­ta az előt­te meg­ölt Dam­ja­nich Já­nos ke­zét.

Re­zsa­bek Nán­dor