Oratio oecumenica

Sze­re­tő mennyei Atyánk! Há­lát adunk ne­ked, hogy Atyánk­nak szó­lít­ha­tunk té­ged, és hogy te atyai sze­re­tet­tel hall­ga­tod meg ké­ré­se­in­ket. Ké­rünk, hall­gasd meg most is kö­nyör­gé­sün­ket, és add meg böl­cses­ség­gel azt, ami leg­na­gyobb aján­dé­kod az em­ber szá­má­ra, Fi­ad­ban az éle­tet. Hall­gass meg min­ket ak­kor is, ha el­té­ko­zol­juk, nem be­csül­jük, nem ért­jük aján­dé­kod lé­nye­gét.

Urunk, Is­te­nünk! Lá­tod, mi­lye­nek va­gyunk. El­ve­szünk, ha nem jó­za­ní­tasz ki, ha nem érin­tesz meg. El­ve­szünk, ha nem rá­zol fel és nem emelsz fel. El­ve­szünk, ha nem ma­radsz kö­zöt­tünk.

Urunk, Is­te­nünk! Lá­tod, mi­lyen éle­tet, mi­lyen vi­lá­got ala­kí­tot­tunk ki ma­gunk kö­rül. Lá­tod em­be­ri kap­cso­la­ta­in­kat. Lá­tod a nem­ze­tek, az or­szá­gok hely­ze­tét. Iga­zad van, szé­gyen­kez­nünk kell, mert nem va­gyunk iga­zán a te né­ped. Félt­jük csu­pasz éle­tün­ket, még­is szám­ta­lan­szor be­le­ker­get­jük ma­gun­kat a bor­zal­mak­ba. Ter­ror, erő­szak, el­sze­gé­nye­dés, min­den­fé­le vál­sá­gok, lel­ki el­si­va­ta­go­so­dás, kö­zöny. So­sem szűn­nek, so­sem múl­nak. Fáj­dal­mas, még­is be­le­me­gyünk a já­ték­ba.

Urunk, Is­te­nünk! Min­dig van örö­münk is. Min­dig meg­ta­lál­ha­tó­ak a hét­köz­na­pi cso­dák a csa­lád­ban, a mun­ka­he­lyen, a gyü­le­ke­zet­ben, szer­te a vi­lág­ban és lel­künk leg­mé­lyén is. Ezért há­lánk sza­va is han­goz­zék fe­léd és a kö­szö­net, hogy éle­tünk szí­nek­ből áll, dal­la­mok­ból, mű­vé­szet­ből, moz­gás­ból, ér­zel­mek­ből.

Urunk, Is­te­nünk! Hisszük, hogy meg­hall­gatsz min­den­kit, aki hoz­zád ki­ált, és be­le­látsz an­nak a szí­vé­be is, aki hall­gat. Add bé­kes­sé­ge­det ne­künk, és erő­síts min­ket hi­tünk­ben Szent­lel­ked ál­tal. Té­ged ké­rünk, aki­nek sze­re­te­té­től nem vá­laszt­hat el sen­ki és sem­mi, és aki a mi meg­fe­szí­tett és fel­tá­ma­dott Jé­zu­sunk­ban egyet­len Urunk­ként ha­jolsz le hoz­zánk. Ámen.