Egyházunk egy-két hete
Törvénymódosítás a lelkész kismamákért
Beszélgetés Lengyel Anna országosfelügyelő-helyettessel
Egyházunk zsinata csupán 2005-ben alkotta meg az egyházi szolgálatról és az egyházi szolgálatot végzőkről szóló III. törvény 56. paragrafusát, melynek első bekezdése így szól: „Az áldott állapotban lévő lelkésznőt hat hónap szülési szabadság illeti meg. A szülési szabadság ideje alatt a lelkészi minimálbér összegét kapja az országos egyháztól.” Ezt két év múlva annyiban módosították, hogy az érintettek választhattak: a törvényben foglalt összeget választják, vagy az állam által nyújtott ellátást, a gyest veszik igénybe. Törvényalkotó grémiumunk ez év február 26-án egyhangúlag elfogadta azt a törvénymódosító indítványt, amely a szülési szabadság eddigi hat hónapos időtartamát tizenkét hónapra növelte. A javaslat hátteréről Lengyel Anna országosfelügyelő-helyettest, déli egyházkerületi felügyelőt, a törvénymódosító javaslat ötletadóját és egyik benyújtóját kérdeztük.
– Nagyon nagy dolognak tartom, hogy a zsinat elfogadta ezt a javaslatot. Ha erről a témáról beszélek, mindig egy tizennyolc évvel ezelőtti történet jut eszembe. Egy evangélikus lelkésznő, megszülvén az ötödik gyermekét, bement a polgármesteri hivatalba, hogy elintézze az ilyenkor szokásos adminisztrációt. Azonban nem voltak meg a szükséges papírjai, az ügyintéző pedig egyre inkább úgy beszélt vele, mint egy hajléktalannal. Amikor végül dühösen rákérdezett ügyfele foglalkozására, nem akarta elhinni, hogy az egyház ennyire nem segíti diplomás embereit, vagyis semmiféle anyagi támogatást nem nyújt, nem tud nyújtani. Már szolgálatom legelején, 2006-ban – miután felügyelővé választottak, de még nem voltam beiktatva – minden olyan lelkésznő megkeresett, aki koránál fogva érintett volt a kérdésben…
– Nem csak a déli kerületből?
– Nem, sőt! Ebben a kérdésben is nagy segítség volt, hogy engem annak idején a zsinat országosfelügyelő-helyettessé is megválasztott, mert így teljes körűen tudtam nemcsak tájékozódni, de – felmérve a lehetőségeket – intézkedni is. A Magyarországi Evangélikus Egyház történetében először választottak erre a szolgálatra női vezetőt a személyemben, és ezzel a döntéssel azt is demonstrálta egyházunk, hogy ezen a szinten is szüksége van a női látásmódra és problémafelvetésre. Nagyon örülök annak, hogy a lelkésznők ezt rögtön megérezték, és bizalommal kerestek meg kéréseikkel, problémáikkal, javaslataikkal.
– Hogyan indult el felügyelő asszony a kérdéses ügy intézésében?
– Először is megkerestem Csorba Gábort, aki nemcsak egyházunk gazdasági osztályvezetője, hanem négygyermekes édesapa is. Ő teljes mértékben az ügy mellé állt, és jogosnak ítélte a kérést: emeljük meg a lelkésznők szülési szabadságát hatról tizenkét hónapra. Hiszen gondoljuk csak meg! Hogyan lehet például úgy megtartani egy istentiszteletet, hogy közben az órát nézem, mert eljött a szoptatás ideje?! És ha mi, egyház nem demonstráljuk, hogy a családot teljes egészében akarjuk támogatni, akkor miért várjuk el, hogy bennünket egyházon kívülről támogassanak?
– Kik segítettek még a törvénymódosító indítvány előkészítésében?
– Gáborral számos alkalommal ültünk le tüzetesen megvizsgálni a lehetőségeket. De az Evangélikus Életnek is sokat köszönhetek. Ugyanis 2008 elején megjelent velünk, kerületi felügyelőkkel egy-egy interjú, amelyben többek között ezt a célomat is említettem. A cikket olvasva keresett meg egy győri – egyébként református – jogásznő, Göndör Éva. Ő is, férje, Boka Zsolt is munkajogász, mindketten jogi egyetemen tanítanak. Nagyon kedvesen felajánlották a segítségüket saját munkájuk és – akkor még – két pici gyermekük mellett. Rengeteg támogatást kaptunk tőlük, nagyon sok dolognak utánajártak, és még útiköltség-térítést sem kértek soha, pedig többször találkoztunk személyesen is!
Ezenkívül meg kell említenem egyházunk két jogásznőjét is – Kőváriné Benkő Ingridet és Mekis Viktóriát –, akik a szövegezésben segítettek. Nagyon hálás vagyok ennek a kis csapatnak!
– Az elkészített törvénymódosító indítványt felügyelő asszony és Csorba Gábor négyévnyi előkészítő munka után nyújtotta be. Hogyan fogadták a zsinati tagok? Merthogy zárójelben azért jegyezzük meg, hogy többségükben férfiak ülnek egyházunk törvényhozó testületében…
– Amikor előterjesztettem a javaslatot, azt tapasztaltam, hogy mindenki nagyon nagy érdeklődéssel figyeli, és támogatóan áll az ügyhöz. A témával kapcsolatos kérdések lényegre törőek voltak, és végül egyhangúlag elfogadták a törvénymódosítást.
– Említene néhány kérdést, amely elhangzott?
– Például: ha egy lelkésznő örökbe akar fogadni egy gyermeket, ugyanúgy megilletik-e őt ezek a jogok? Egy másik esetben az vetődött fel, hogy a most hét hónapos baba mellett visszamehet-e még szülési szabadságra a fennmaradó három hónapra a kismama? Mindkét esetben igenlő volt a válasz.
– Van-e a kérdést illetően különbség a lelkésznők között? Vagyis van-e valamilyen különleges kritériuma a törvény adta jogosultságnak?
– Egyetlenegy: felszentelt lelkésznőnek kell lennie az illetőnek. Hogy már választható vagy még beosztott lelkész, a szolgálati helye gyülekezetben, iskolában vagy kórházban van-e, az teljesen lényegtelen.
– Honnan lesz erre anyagi fedezet, és egyházunkban jelenleg hány kismama örülhet a zsinat most februárban meghozott döntésének?
– Törvénymódosító indítványunkat eleve úgy adtuk be, hogy kértük, a 2010-es esztendő költségvetésében különítsenek el egy bizonyos összeget a fent említett ellátások kifizetésére. A szavazás során erre is igent mondtak a zsinati atyák. Azt tudjuk, hogy a törvénymódosítás 2007-es elfogadása óta évente három-öt lelkésznő vette igénybe a szülési szabadságot. Jelenleg hárman kapják ezt az ellátást. De a számoktól függetlenül nagyon fontosnak tartom, hogy – felismerve egyházunknak a lelkészcsaládok iránti felelősségét – mind erkölcsileg, mind anyagilag vállaljuk ezt a többletterhet. Míg az állam lerövidítette a kismamáknak adható ellátások időtartamát, egyházunk felemelte – szerintem ez a követendő út.
Boda Zsuzsa