Egyházunk egy-két hete

Há­la­telt szív­vel gon­do­lok vissza az Evan­gé­li­kus Kórházi Lel­ki­gon­do­zói Szol­gá­lat Le­ány­fa­lun ren­de­zett kon­fe­ren­ci­á­já­ra, ahol az öku­me­ni­kus együtt­lét biz­ton­sá­gát is meg­érez­het­tem. Aka­rat­la­nul is fel­idé­ződ­tek ben­nem Jó­zsef At­ti­la sza­vai: „Hi­á­ba fü­rösz­töd ön­ma­gad­ban, / Csak más­ban mos­ha­tod meg ar­co­dat.”

Ami­kor egy kö­zös­ség­be ké­szü­lök, min­dig az a ve­zér­el­vem, hogy nyi­tott szív­vel és lé­lek­kel tud­jam be­fo­gad­ni az em­ber­tár­sa­im sze­mé­lyi­sé­ge nyúj­tot­ta kin­cse­ket, ame­lye­ket ön­ma­guk­ban hor­doz­nak. Így csa­ló­dás még nem ért! Tho­mas Gor­don hit­val­lá­sát, ame­lyet pe­da­gó­gu­si múl­tam­ból jól is­mer­tem, a kon­fe­ren­ci­án Ba­logh Éva evan­gé­li­kus kór­ház­lel­kész­től hal­lot­tam, s új­ra szí­ven ütött, hi­szen egy ne­héz kül­ső konf­lik­tu­som­ban eszem­ben sem ju­tott, de a meg­ol­dá­sok ke­re­sé­se köz­ben au­to­ma­ti­ku­san hasz­nál­tam. Az ért­he­tő, tö­mör elő­adás után le­he­tő­sé­günk nyílt, hogy ön­ma­gunk­ban fel­dol­goz­has­sunk egy konf­lik­tus­hely­ze­tet meg­adott szem­pon­tok alap­ján.

Bu­da An­na­má­ria, a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház Or­szá­gos Iro­dá­ja Dia­kó­ni­ai Osz­tá­lyá­nak ve­ze­tő­je egy kis já­ték­kal, moz­gás­sal tet­te szí­nes­sé szol­gá­la­tunk mi­ben­lé­tét. Sza­va­i­val él­ve: „Min­den em­ber több, mint amennyi­nek lát­szik!”

Gre­ger­sen-La­bos­sa György evan­gé­li­kus lel­kész­től, az egy­ház zsi­na­ta dia­kó­ni­ai bi­zott­sá­gá­nak el­nö­ké­től egy alap­ve­tő és fon­tos igaz­sá­got vit­tem ha­za ma­gam­mal: „Is­ten di­cső­sé­gét szol­gál­juk, ezért szük­sé­ges, hogy az ol­tár­tól el­in­dul­va em­ber­tár­sa­ink fe­lé a szol­gá­lat után az ol­tár­hoz tér­jünk vissza!” A kö­zös imád­ság­ban az ott­ho­nos­ság ér­zé­se töl­tött el, és meg­le­pőd­tem, hogy fá­radt­sá­gom el­le­né­re ak­tív tud­tam ma­rad­ni eb­ben a Jé­zus­sal el­töl­tött idő­ben.

A kö­vet­ke­ző elő­adó, Hei­ne­mann Il­di­kó evan­gé­li­kus kór­ház­lel­kész gya­kor­lat­ra, szim­bó­lu­mok ke­re­sé­sé­re épí­tet­te elő­adá­sát, ami szá­mom­ra igen ked­ves volt, és ar­ra ins­pi­rált, hogy az ön­kén­tes be­teg­lá­to­ga­tó­im­mal is meg­osszam, fel­dol­goz­zam a szim­bó­lu­mok­kal va­ló élést.

Hon­ti Irén evan­gé­li­kus kór­ház­lel­kész a bel­ső konf­lik­tu­sa­ink kap­csán egy konk­rét eset se­gít­sé­gé­vel tet­te vi­lá­gos­sá előt­tünk, hogy 96%-ban azt sze­ret­nénk, hogy a má­sik sze­mély vagy a kör­nye­zet vál­toz­zon meg, és rit­kán gon­do­lunk ar­ra, mi­lyen moz­gás­te­rünk le­het­ne az­ál­tal, ha sa­ját be­ál­lí­tott­sá­gun­kon tud­nánk vál­toz­tat­ni. „Óri­á­si le­he­tő­ség van eb­ben! Ami­kor úgy érez­zük, nincs meg­ol­dás egy konf­lik­tus­ra, ak­kor be­fe­lé fi­gyel­ve, a füg­gő­le­ges kap­cso­la­tot meg­ta­lál­va Jé­zus­sal át­ad­hat­juk ne­ki ter­he­in­ket, ér­zé­se­in­ket! Ne­ki van ha­tal­ma el­ven­ni eze­ket, hi­szen ő a Sza­ba­dí­tó!” Eh­hez a cél­hoz se­gí­te­nek az ön­ref­le­xi­ó­ink: el­foj­tott ér­zel­me­ink fel­is­me­ré­se és al­kal­mas he­lyen, idő­ben tör­té­nő fel­sza­ba­dí­tá­sa, ál­ma­ink meg­ér­té­se és ön­ma­gunk fel­té­tel nél­kü­li el­fo­ga­dá­sa, mely a bel­ső épít­ke­zé­sünk alap­ja.

Kul­csár Zsu­zsa kór­ház­lel­kész csen­des je­len­lé­té­vel és Is­ten-sze­re­tet­tel át­ita­tott sza­va­i­val zá­rult a kon­fe­ren­cia: „A re­mé­nyünk az, hogy konf­lik­tu­sa­ink nin­cse­nek Is­ten nél­kül, s tud­juk, hogy a ke­reszt konf­lik­tu­sa volt a leg­na­gyobb itt a föl­dön, s még most is mennyi­en él­nek be­lő­le!”

Há­lá­san kö­szö­nöm a le­he­tő­sé­get, hogy a Vá­ci Egy­ház­me­gye lel­ki­gon­do­zó­ja­ként részt ve­het­tem fel­ada­ta­ink, ne­héz­sé­ge­ink meg­be­szé­lé­sé­ben, és meg­erő­söd­ve, egy­más­tól ka­pott kin­csek­kel tér­het­tem ha­za, be­tölt­ve ez­zel is a szol­gá­lat­ra szánt sze­re­pe­met: „Légy egy fű­szá­lon a pi­ci él…” (Jó­zsef At­ti­la)

Hor­váth Gá­bor­né Mag­di ró­mai ka­to­li­kus lel­ki­gon­do­zó a hat­va­ni kór­ház­ban