Élő víz

Van egy jé­zu­si mon­dat, amely mos­ta­ná­ban sok­szor eszem­be jut: „Lá­zár meg­halt, és örü­lök, hogy nem vol­tam ott: ti­ér­te­tek, hogy higgye­tek.” (Jn 11,15)

Van­nak cso­dák, me­lyek a leg­mé­lyebb em­be­ri ha­tár­hely­ze­te­ket érin­tik, élet és ha­lál mezs­gyé­jét. Va­la­ki, akit Jé­zus na­gyon sze­ret, hi­á­ba vár a gyó­gyu­lás­ra. El­száll min­den re­mé­nye, a sír be­zá­rul mö­göt­te. Jé­zus nem jött, hi­á­ba hív­ták. El­ké­sett? Nem akar­ta őt meg­gyó­gyí­ta­ni? Ér­dek­te­len szá­má­ra a sor­sa? De­hogy­is! Csak a ta­nít­vá­nyok­nak szük­sé­gük van ar­ra, hogy szem­ta­núi le­gye­nek an­nak a cso­dá­nak, hogy az ő sza­vá­ra ki­jön a sír­ból egy ne­gyed­na­pos ha­lott! Ah­hoz, hogy higgye­nek, ta­pasz­tal­ni­uk kell: Krisz­tus va­ló­ban Úr élet és ha­lál fe­lett, és sem­mi sem tör­té­nik az ő tud­ta nél­kül…

Bi­zony így van ez ma is. Sú­lyos be­teg­ség, mér­he­tet­len szen­ve­dés, ha­lál­eset, ve­lünk vagy sze­ret­te­ink­kel tör­té­nő nagy ba­jok ide­jén sok­szor te­le va­gyunk mi­ér­tek­kel. Mi­ért nem se­gít az Úr? Hi­á­ba imád­ko­zunk? Mi­vel ér­de­mel­tük ki mind­ezt? Mit te­gyünk, ha nincs erőnk el­vi­sel­ni a ter­het, s ha nem bír­juk to­vább néz­ni a má­sik fáj­dal­mát? Mi­ért? Mi cél­ból? Med­dig? Hol ké­sik már az Úr?

Sok­szor ezek­re a kér­dé­sek­re nem ta­lá­lunk meg­nyug­ta­tó vá­la­szo­kat, oly­kor azon­ban meg­ért­jük: ja­vunk­ra vált a nyo­mo­rú­ság. Mert köz­ben so­kat for­má­lód­tunk lel­ki­leg, kö­ze­lebb ke­rül­tünk az Úr­hoz, fel­is­mer­tünk va­la­mit az ő lé­nyé­ből, job­ban meg­ér­tet­tük ér­tünk ho­zott ál­do­za­tát, és erő­sö­dött a hi­tünk.

Ta­lán ezek­ben a he­tek­ben is tar­to­gat ne­künk va­la­mit az élet, amit most még nem sej­tünk, nem ér­tünk, de ami­re ugyan­az a vá­lasz, mint amit egy­kor Jé­zus mon­dott a ta­nít­vá­nya­i­nak: Ami tör­tént, ti­ér­te­tek tör­tént, azért, hogy higgye­tek…

Hu­lej Eni­kő