A vasárnap igéje

HÚS­VÉT­ 2. napja – 1KOR 15,21–23

A ter­mé­szet­tu­do­má­nyon tá­jé­ko­zó­dó em­ber a ha­lált az élet ré­szé­nek tart­ja. A ter­mé­sze­ten tá­jé­ko­zó­dó teo­ló­gus a mu­lan­dó­sá­got a te­rem­tés­ből ve­ze­ti le. Pál apos­tol nem a tu­do­má­nyon és nem a ter­mé­sze­ten tá­jé­ko­zó­dik, ha­nem a ki­nyi­lat­koz­ta­tá­son. A bib­li­ai te­rem­tés­tör­té­net és az em­ber bűn­be­esé­sé­nek tör­té­ne­te alap­ján mond­ja, hogy a ha­lál nem az élet ré­sze, nem is a te­rem­tés­ből kö­vet­ke­zik, ha­nem a ha­lál bűn­kö­vet­kez­mény. Mint ilyen, a ha­lál „em­ber ál­tal van” – az el­ső em­ber en­ge­det­len­sé­ge ál­tal. De ugyan­így „em­ber ál­tal van” a föl­tá­ma­dás is: az el­ső en­ge­del­mes em­ber, Jé­zus en­ge­del­mes­sé­ge ál­tal. Ha te­hát a ha­lál bűn­kö­vet­kez­mény, ak­kor a föl­tá­ma­dás en­ge­del­mes­ség­követ­kez­mény.

A tör­té­ne­lem­ben a „Mi lett vol­na, ha…” kez­de­tű kér­dé­sek­nek nincs ér­tel­mük. Ez ugyan­így áll az üdv­tör­té­net­re is. „Mi lett vol­na, ha az em­ber nem esik bűn­be, nem vá­lik en­ge­det­len­né Is­ten­nel szem­ben? Mi­lyen len­ne ak­kor a ha­lál nél­kü­li vi­lág?” Nem tud­juk. Kár is ta­lál­gat­nunk. Va­ló­szí­nű­leg nem len­ne idő, mert az idő és a mu­lan­dó­ság szo­ro­san össze­függ. Mi­lyen len­ne egy időt­len vi­lág­ban él­ni? Nem ér­de­mes ezen tör­ni a fe­jün­ket. Majd meg­tud­juk, ha el­jön az ide­je: ha időnk le­te­lik, és a mu­lan­dó­ság mos­ta­ni vi­lá­gát el­hagy­juk.

De az idő mú­ló vi­lá­gá­nak et­től füg­get­le­nül is vé­ge lesz egy­szer. Pál – mint ál­ta­lá­ban az el­ső szá­za­di ke­resz­tény­ség – azt re­mél­te, hogy még az ő ge­ne­rá­ci­ó­ja ide­jén. Eb­ben té­ve­dett. De csak eb­ben. Mert az idő le­tel­té­nek, az idő­höz kö­tött vi­lág fel­bom­lá­sá­nak ide­jét nem tisz­tünk tud­ni. Ez Is­ten tit­ka. Azt vi­szont tud­nunk kell, hogy aki az idő vi­lá­gá­ból ki­lép, az nem el­vész, ha­nem az időt­len­ség­be lép át.

Jé­zus fel­tá­ma­dá­sa ép­pen ezt nyi­lat­koz­tat­ja ki. És még va­la­mit: az időt­len­ség­be va­ló át­lé­pés ál­tal sen­ki nem lesz más­sá. Jé­zus sem lett más­sá, mint aki eb­ben a mu­lan­dó vi­lág­ban volt. Időt­le­nül ugyan­az a Krisz­tus ma­radt! Ez hi­tünk szá­má­ra ha­tal­mas evan­gé­li­um. Ér­tel­münk szá­má­ra vi­szont ko­moly fi­gyel­mez­te­tés: időt­le­nül azok ma­ra­dunk, mint akik az idő vi­lá­gá­ból va­ló ki­lé­pés­kor va­gyunk. Más szó­val: amíg az idő mu­lan­dó vi­lá­gá­ban élünk, ad­dig van mó­dunk vál­to­zás­ra. Ad­dig kell, hogy Ádám en­ge­det­len fi­a­i­ból – Jé­zus kép­má­sá­ra for­má­lód­va – Is­ten en­ge­del­mes gyer­me­ke­i­vé szü­les­sünk új­já. A mu­lan­dó­ság vi­lá­gá­ban te­lő föl­di éle­tünk sem­mi más, mint er­re al­kal­mat nyúj­tó ke­gyel­mi idő. A kér­dés az, hogy élünk vagy vissza­élünk ve­le.

Ha fi­gyel­me­sen ol­vas­suk az evan­gé­li­u­mo­kat, fel fog tűn­ni, hogy Jé­zus szó­hasz­ná­la­tá­ban a ha­lál egé­szen mást je­lent, mint amit ál­ta­lá­ban ér­tünk rajta. Mi több­nyi­re a bio­ló­gi­ai ha­lál­ra gon­do­lunk. Jé­zus a bio­ló­gi­ai ha­lált so­sem ne­ve­zi ha­lál­nak, ha­nem min­dig kö­rül­ír­ja. „Ne fél­je­tek azok­tól, akik meg­ölik a tes­tet, de a lel­ket meg nem öl­he­tik. In­kább at­tól fél­je­tek, aki a lel­ket is, meg a tes­tet is el tud­ja pusz­tí­ta­ni a gye­hen­ná­ban” – mond­ja Má­té 10,28-ban. Jé­zus sze­rint ez utób­bi je­len­ti a ha­lált. Eb­ben az ér­te­lem­ben be­szél ép test­ben já­ró-ke­lő em­be­rek­ről nem­egy­szer úgy, mint ha­lot­tak­ról. Ugyan­ak­kor a bio­ló­gi­ai ér­te­lem­ben ha­lot­ta­kat „a sír­ban lé­vők­nek” mond­ja. „Ne cso­dál­koz­za­tok ezen, mert el­jön az óra, amely­ben mind­azok, akik a sír­ban van­nak, meg­hall­ják az ő (Em­ber­fia) hang­ját…” – mond­ja Já­nos 5,28-ban. De a mon­dat­nak foly­ta­tá­sa is van: „…és ki­jön­nek. Akik a jót tet­ték, az élet­re tá­mad­nak fel; akik pe­dig a rosszat cse­le­ked­ték, az íté­let­re tá­mad­nak fel.”

Mert az idő vi­lá­gá­ból ki­lép­ve időt­le­nül azok lesz­nek, akik vol­tak: Is­ten­nel kö­zös­ség­ben élő en­ge­del­me­sek vagy Is­ten­től el­sza­kadt en­ge­det­le­nek, Is­ten és Is­ten rend­je el­len lá­za­dók.

Pál apos­tol sze­rint Ádám­tól mind­­annyi­an az en­ge­det­len­ség, a lá­za­dás lel­két örö­köl­tük. Mind­annyi­an az Is­ten­nel va­ló kö­zös­ség hi­á­nyá­val szü­let­tünk meg az idő és a mu­lan­dó­ság vi­lá­gá­ban. Az egyet­len en­ge­del­mes­nek, Is­ten Fi­á­nak kel­lett meg­hal­nia ah­hoz, hogy az en­ge­del­mes­ség lel­két, a fi­ú­ság Lel­két örö­köl­hes­sük, aki ál­tal új­ra kö­zös­sé­günk le­het Is­ten­nel.

Egye­dül Jé­zus bio­ló­gi­ai ha­lá­la ké­pes hit ál­tal meg­tör­ni a mi lel­ki ha­lá­lun­kat. Ezért a leg­mé­lyebb tit­kot, a leg­na­gyobb igaz­sá­got mond­ja ki a ke­le­ti egy­ház li­tur­gi­á­já­ban min­den al­ka­lom­mal el­hang­zó, de hús­vét­kor – más-más szö­veg­kör­nye­zet­ben – vagy negy­ven­szer meg­is­mét­lő­dő ki­je­len­tés: „Krisz­tus ha­lál­lal ti­por­ta el a ha­lált.” És ezt az em­ber Jé­zus tet­te. Aki „Is­ten for­má­já­ban lé­vén nem te­kin­tet­te zsák­mány­nak, hogy egyen­lő Is­ten­nel, ha­nem meg­üre­sí­tet­te ön­ma­gát, szol­gai for­mát vett fel, em­be­rek­hez ha­son­ló­vá lett, és ma­ga­tar­tá­sá­ban is em­ber­nek bi­zo­nyult; meg­aláz­ta ma­gát, és en­ge­del­mes­ke­dett mind­ha­lá­lig, még­pe­dig a ke­reszt­ha­lá­lig.” (Fil 2,6–8) Ezért igaz, hogy „em­ber ál­tal van a ha­lál, em­ber ál­tal van a ha­lot­tak fel­tá­ma­dá­sa is”.

„Mert aho­gyan Ádám­ban mind­nyá­jan meg­hal­nak, úgy a Krisz­tus­ban is mind­nyá­jan élet­re kel­nek” – foly­tat­ja az apos­tol, és itt szán­dé­ko­san nem a fel­tá­ma­dás szót hasz­nál­ja. Mert az idő le­jár­ta­kor, az időt­len­ség vi­lá­gá­nak el­jö­ve­te­le­kor min­den­ki élet­re kel ugyan, de akik az Is­ten­nel va­ló kö­zös­sé­gen kí­vül, nem az en­ge­del­mes­ség, ha­nem a lá­za­dás gyer­me­ke­i­ként fe­jez­ték be éle­tü­ket a mu­lan­dó vi­lág­ban, azok szá­má­ra ez az élet­re ke­lés nem fel­tá­ma­dás lesz, ha­nem lel­ki ér­te­lem­ben ha­lott ál­la­po­tuk, Is­ten-nél­kü­li­sé­gük időt­len­né vá­lá­sa.

A po­kol és a kár­ho­zat ki­fe­je­zés nem mást, mint ép­pen az Is­ten-nél­kü­li­ség időt­len­né vált ál­la­po­tát je­lö­li. Akik vi­szont föl­di éle­tük­ben Jé­zus ha­lá­lá­nak gyü­möl­cse­ként, a Szent­lé­lek aján­dé­ká­nak el­nye­ré­se ál­tal vissza­tér­tek az Is­ten­nel va­ló kö­zös­ség­be, más szó­val lel­ki ér­te­lem­ben már fel­tá­mad­tak, azok szá­má­ra Krisz­tus di­cső­ség­ben va­ló meg­je­le­né­se több lesz élet­re ke­lés­nél: a hit­ben már a mu­lan­dó vi­lág­ban meg­tör­tént fel­tá­ma­dá­suk időt­len­né vá­lá­sá­nak pil­la­na­ta lesz.

Vég­he­lyi An­tal