Cantate

A Győ­zel­met vet­tél (EÉ 388) a leg­is­mer­tebb ma­gyar evan­gé­li­kus éne­kek kö­zé tar­to­zik. Ami­kor sor­ra ke­rül egy is­ten­tisz­te­le­ten, va­la­hogy más­kép­pen zen­dül a gyü­le­ke­zet: ki­húz­zuk ma­gun­kat a temp­lom­pad­ban, in­ten­zí­veb­ben vesszük a le­ve­gőt, fi­gyel­me­seb­ben for­mál­juk a szö­ve­get – s et­től a meg­szo­kott­nál lel­ke­sebb lesz az ének­lés. So­kan ének­lik fej­ből az ének mind­há­rom vers­sza­kát, s a ref­rén­sze­rű vissza­té­rés­hez ér­ve elő­ze­tes egyez­te­tés nél­kül is tud­juk: az a cél, hogy a vissza­té­rés vers­szak­ról vers­szak­ra fen­sé­ge­seb­ben szól­jon.

A dal­lam­szer­zőt is jól is­mer­jük: ő Ge­org Fried­rich Hän­del (1685–1759), a ba­rokk ora­tó­ri­u­mok leg­na­gyobb mes­te­re. S az is köz­is­mert, hogy a Győ­zel­met vet­tél dal­la­ma a Jú­dás Mak­ka­be­us­ról szó­ló ora­tó­ri­um­ból va­ló.

A Mak­ka­be­u­sok két köny­ve sze­re­pel a ka­to­li­kus Bib­lia ószö­vet­sé­gi ré­szé­ben úgy­ne­ve­zett de­u­te­rok­ano­ni­kus könyv­ként. Az el­ső­ben ol­vas­ha­tunk a Jé­zus szü­le­té­se előt­ti 2. szá­zad­ban tör­tént nagy zsi­dó lá­za­dás­ról és sza­bad­ság­harc­ról, ame­lyet a Mak­ka­be­us test­vé­rek ve­zet­tek 4. An­ti­okhosz Epi­pha­nész szír ural­ko­dó el­nyo­má­sa el­len. Si­ke­res küz­del­mük ered­mé­nye­ként fel­újít­hat­ták vé­gül a je­ru­zsá­le­mi temp­lo­mot. A küz­del­met ve­ze­tő Jú­dás Mak­ka­be­us a Mes­si­ás Krisz­tus elő­ké­pé­vé vált a ke­resz­tény bib­lia­ma­gya­rá­zók szá­má­ra. Ért­he­tő, hogy az ora­tó­ri­um­ban őt kö­szön­tő mo­nu­men­tá­lis kó­rus­té­tel dal­la­mát több evan­gé­li­kus or­szág­ban ad­ven­ti ének­ként hasz­nál­ják Fried­rich Hein­rich Ran­ke 19. szá­za­di ver­sé­vel (Toch­ter Zi­on, fre­ue dich – EG 13). Így kö­szön­tik az ad­vent­ben kö­zel­gő ki­rályt, Jé­zust.

Hän­del ora­tó­ri­u­má­ban Si­mon fő­pap fel­szó­lí­tá­sá­ra a je­ru­zsá­le­mi­ek meg­tisz­tít­ják a temp­lo­mot a bál­vá­nyok­tól, mi­köz­ben Jú­dás Mak­ka­be­us győ­zel­met arat az el­nyo­mó­kon. A csa­tá­ból di­a­dal­lal vissza­té­rő győz­test kö­szön­ti a Nézd a győz­tes, ékes hőst szö­veg­gel ma­gyar­ra for­dí­tott kó­rus­té­tel. In­do­kolt te­hát, hogy Jé­zus­ra vo­nat­koz­tas­suk ezt az éne­ket, és hús­vé­ti öröm­mel éne­kel­jük, hi­szen nagy­pén­te­ken Jé­zus is „csa­tá­ba in­dult”, ha­lá­lá­val pe­dig le­győz­te a ha­lált, és győz­tes hős­ként fel is tá­ma­dott. Ez a gon­do­la­ti kap­cso­lat ins­pi­rál­hat­ta az ál­ta­lunk éne­kelt szö­veg köl­tő­jét ver­se meg­írá­sa­kor.

Ed­mond Lo­u­is Budry ne­vét jó­sze­ri­vel csak ez az ének őr­zi ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten. A sváj­ci lel­kész Ve­vey-ben szü­le­tett 1854 au­gusz­tu­sá­ban, Lau­sanne-ban vé­gez­te is­ko­lá­it, és Cullyben, a Szent Ke­reszt­ről el­ne­ve­zett temp­lom­ban volt lel­kész hosszú időn ke­resz­tül. Ké­sőbb ki­lé­pett a nem­ze­ti re­for­má­tus egy­ház­ból, és a Va­ud kan­ton­be­li Sza­bad Evan­gé­li­u­mi Egy­ház lel­ké­sze lett. Vé­gül vissza­tért szü­lő­vá­ro­sá­ba, s ott hunyt el 1932-ben. Több éne­ket for­dí­tott né­met, la­tin és an­gol nyelv­ről. Ezt az éne­ket 1884-ben vagy 1885-ben köl­töt­te, egy har­ma­dik for­rás 1900-ra te­szi a vers ke­let­ke­zé­sét. Ma­gya­rul Scholz Lász­ló for­dí­tá­sá­ban éne­kel­jük.

Az el­ső vers­szak a hús­vé­ti ese­ményt ír­ja le. Ra­gyo­gó fény töl­ti be a vi­lá­got, mert a sír­ról el­hen­ge­rí­ti a kö­vet az an­gyal. És ő fel­tá­ma­dott! Nem csu­pán bel­ső él­mény, ha­nem va­lós ese­mény hi­tünk alap­ja.

A má­so­dik vers­szak Is­ten né­pét szó­lít­ja meg: sze­me előtt áll­jon min­dig Jé­zus, a Sza­ba­dí­tó, ami­kor ké­tel­ke­dés, bi­zony­ta­lan­ság fog­ná el.

A har­ma­dik vers­szak tel­je­sen sze­mé­lyes­sé vá­lik. Az ő és a te után el­ér­ke­zünk ön­ma­gunk­hoz. Jé­zus győ­zel­me az én győ­zel­mem is, ezért nincs ben­nem sem­mi fé­le­lem.

Len­dü­let a hét­köz­na­pok­ra

Is­ten né­pe hir­de­ti szün­te­len: az a Jé­zus, akit meg­fe­szí­tet­tek, fel­tá­ma­dott és meg­je­lent.

Is­ten né­pe hir­de­ti nem­ze­dék­ről nem­ze­dék­re: Jé­zus, akit meg­fe­szí­tet­tek, le­győz­te a ha­lált!

Fé­nyes ég­ben szol­gá­ló an­gya­lok szol­gál­nak ne­ki: el­hen­ge­rí­tik a le­győ­zött sír­ról a kö­vet.

Előt­te mint győz­tes há­bo­rú­ból vissza­té­rő had­ve­zér előtt le­bo­rul­nak azok, aki­ket meg­sza­ba­dí­tott a fé­le­lem ural­ma alól.

Előt­te le­bo­ru­lunk mi is. Előt­te le­bo­ru­lok én is. Győ­zel­me erő­sít en­gem.

Mert mi­kor el­fe­led­ke­zem Jé­zus győ­zel­mé­ről, mi­kor el­fe­led­ke­zem ar­ról, hogy föl­di és mennyei se­re­gek az ő ha­tal­ma alatt áll­nak, mi­kor el­fe­led­ke­zem ar­ról, hogy di­a­da­la vég­ső és dön­tő győ­ze­lem, ak­kor fé­le­lem és ké­tely vesz kö­rül. Nem lát­vá­nyo­san; né­ha ma­gam sem ve­szem ész­re, csak utó­lag de­rül ki, mi­kor a dön­té­se­i­met meg­vizs­gá­lom, hogy ké­tely és fé­le­lem irá­nyí­tott. A sér­tő­dé­se­im, ag­gó­dá­sa­im, ami­kor nem vol­tam elég alá­za­tos, és az is, ami­kor meg­al­kud­tam, fé­lel­mem és ké­te­lyem mi­att volt. Mert fél­tet­tem sza­bad­sá­go­mat, fél­tem at­tól, hogy nem tar­ta­nak elég sze­re­tet­re­mél­tó­nak vagy ér­té­kes­nek. Mert ké­tel­ked­tem ab­ban, hogy Jé­zus­hoz tar­to­zom, és tő­le az élet tel­jes­sé­gét kap­tam.

Ezért le­bo­ru­lok Jé­zus előtt, a Fel­tá­ma­dott előtt, és győ­zel­mé­vel bá­to­rí­tom ma­ga­mat. A ha­lá­lon ara­tott győ­zel­me az én győ­zel­mem is. „Ő a di­a­dal­mam, paj­zsom, éle­tem…” A ma­gas ég­ből le­szállt an­gya­lok­kal együtt szol­gá­lok ne­ki. Mert Jé­zus le­győz­te a ben­nem la­kó ha­lált is. Az én be­zárt gon­dol­ko­dá­som­ról is el­hen­ge­rí­tet­te a kö­vet.

Ezért a Jé­zust ün­nep­lők­kel együtt én is zen­gem: „Győ­zel­met vet­tél, ó, Fel­tá­ma­dott!”

Eb­be a ha­tal­mas kó­rus­ba ve­gyül be­le han­gom. És zeng nem­ze­dék­ről nem­ze­dék­re, hogy Jé­zus – akit meg­fe­szí­tet­tek – fel­tá­ma­dott, és le­győz­te a ha­lált. Is­ten né­pe zen­gi nem­ze­dék­ről nem­ze­dék­re a győz­tes Jé­zust, hogy erő­sít­sen so­ka­kat a hús­vé­ti öröm­hír.

Ben­ce Gá­bor – Ben­c­ze And­rás