Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 15
- Győzelmet vettél, ó, Feltámadott!
Cantate
Hozzászólás a cikkhez
Győzelmet vettél, ó, Feltámadott!
A Győzelmet vettél (EÉ 388) a legismertebb magyar evangélikus énekek közé tartozik. Amikor sorra kerül egy istentiszteleten, valahogy másképpen zendül a gyülekezet: kihúzzuk magunkat a templompadban, intenzívebben vesszük a levegőt, figyelmesebben formáljuk a szöveget – s ettől a megszokottnál lelkesebb lesz az éneklés. Sokan éneklik fejből az ének mindhárom versszakát, s a refrénszerű visszatéréshez érve előzetes egyeztetés nélkül is tudjuk: az a cél, hogy a visszatérés versszakról versszakra fenségesebben szóljon.
A dallamszerzőt is jól ismerjük: ő Georg Friedrich Händel (1685–1759), a barokk oratóriumok legnagyobb mestere. S az is közismert, hogy a Győzelmet vettél dallama a Júdás Makkabeusról szóló oratóriumból való.
A Makkabeusok két könyve szerepel a katolikus Biblia ószövetségi részében úgynevezett deuterokanonikus könyvként. Az elsőben olvashatunk a Jézus születése előtti 2. században történt nagy zsidó lázadásról és szabadságharcról, amelyet a Makkabeus testvérek vezettek 4. Antiokhosz Epiphanész szír uralkodó elnyomása ellen. Sikeres küzdelmük eredményeként felújíthatták végül a jeruzsálemi templomot. A küzdelmet vezető Júdás Makkabeus a Messiás Krisztus előképévé vált a keresztény bibliamagyarázók számára. Érthető, hogy az oratóriumban őt köszöntő monumentális kórustétel dallamát több evangélikus országban adventi énekként használják Friedrich Heinrich Ranke 19. századi versével (Tochter Zion, freue dich – EG 13). Így köszöntik az adventben közelgő királyt, Jézust.
Händel oratóriumában Simon főpap felszólítására a jeruzsálemiek megtisztítják a templomot a bálványoktól, miközben Júdás Makkabeus győzelmet arat az elnyomókon. A csatából diadallal visszatérő győztest köszönti a Nézd a győztes, ékes hőst szöveggel magyarra fordított kórustétel. Indokolt tehát, hogy Jézusra vonatkoztassuk ezt az éneket, és húsvéti örömmel énekeljük, hiszen nagypénteken Jézus is „csatába indult”, halálával pedig legyőzte a halált, és győztes hősként fel is támadott. Ez a gondolati kapcsolat inspirálhatta az általunk énekelt szöveg költőjét verse megírásakor.
Edmond Louis Budry nevét jószerivel csak ez az ének őrzi magyar nyelvterületen. A svájci lelkész Vevey-ben született 1854 augusztusában, Lausanne-ban végezte iskoláit, és Cullyben, a Szent Keresztről elnevezett templomban volt lelkész hosszú időn keresztül. Később kilépett a nemzeti református egyházból, és a Vaud kantonbeli Szabad Evangéliumi Egyház lelkésze lett. Végül visszatért szülővárosába, s ott hunyt el 1932-ben. Több éneket fordított német, latin és angol nyelvről. Ezt az éneket 1884-ben vagy 1885-ben költötte, egy harmadik forrás 1900-ra teszi a vers keletkezését. Magyarul Scholz László fordításában énekeljük.
Az első versszak a húsvéti eseményt írja le. Ragyogó fény tölti be a világot, mert a sírról elhengeríti a követ az angyal. És ő feltámadott! Nem csupán belső élmény, hanem valós esemény hitünk alapja.
A második versszak Isten népét szólítja meg: szeme előtt álljon mindig Jézus, a Szabadító, amikor kételkedés, bizonytalanság fogná el.
A harmadik versszak teljesen személyessé válik. Az ő és a te után elérkezünk önmagunkhoz. Jézus győzelme az én győzelmem is, ezért nincs bennem semmi félelem.
Lendület a hétköznapokra
Isten népe hirdeti szüntelen: az a Jézus, akit megfeszítettek, feltámadott és megjelent.
Isten népe hirdeti nemzedékről nemzedékre: Jézus, akit megfeszítettek, legyőzte a halált!
Fényes égben szolgáló angyalok szolgálnak neki: elhengerítik a legyőzött sírról a követ.
Előtte mint győztes háborúból visszatérő hadvezér előtt leborulnak azok, akiket megszabadított a félelem uralma alól.
Előtte leborulunk mi is. Előtte leborulok én is. Győzelme erősít engem.
Mert mikor elfeledkezem Jézus győzelméről, mikor elfeledkezem arról, hogy földi és mennyei seregek az ő hatalma alatt állnak, mikor elfeledkezem arról, hogy diadala végső és döntő győzelem, akkor félelem és kétely vesz körül. Nem látványosan; néha magam sem veszem észre, csak utólag derül ki, mikor a döntéseimet megvizsgálom, hogy kétely és félelem irányított. A sértődéseim, aggódásaim, amikor nem voltam elég alázatos, és az is, amikor megalkudtam, félelmem és kételyem miatt volt. Mert féltettem szabadságomat, féltem attól, hogy nem tartanak elég szeretetreméltónak vagy értékesnek. Mert kételkedtem abban, hogy Jézushoz tartozom, és tőle az élet teljességét kaptam.
Ezért leborulok Jézus előtt, a Feltámadott előtt, és győzelmével bátorítom magamat. A halálon aratott győzelme az én győzelmem is. „Ő a diadalmam, pajzsom, életem…” A magas égből leszállt angyalokkal együtt szolgálok neki. Mert Jézus legyőzte a bennem lakó halált is. Az én bezárt gondolkodásomról is elhengerítette a követ.
Ezért a Jézust ünneplőkkel együtt én is zengem: „Győzelmet vettél, ó, Feltámadott!”
Ebbe a hatalmas kórusba vegyül bele hangom. És zeng nemzedékről nemzedékre, hogy Jézus – akit megfeszítettek – feltámadott, és legyőzte a halált. Isten népe zengi nemzedékről nemzedékre a győztes Jézust, hogy erősítsen sokakat a húsvéti örömhír.
Bence Gábor – Bencze András
::Nyomtatható változat::
|