Egyházunk egy-két hete
Titokzatos Szentlélek
Dr. Kovács László Attila előadása az EBBE legutóbbi alkalmán
Gyakran találkozunk kisebb-nagyobb gyülekezeti közösségek tagjaival, akik izgalmas, furcsa történésekkel tarkított istentiszteletekről számolnak be. Gombamód szaporodnak, gyorsan növekednek, és erejüket, dinamikájukat a Szentlélek munkájának tulajdonítják. A pünkösdi mozgalom hajtásai ezek. Eközben a történelmi felekezeteken belül is alakulnak karizmatikus közösségek, melyek a Szentlélek különleges ajándékait keresik, mint amilyen például a nyelveken szólás, prófétálás. Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) Mit tanít egyházunk? című tavaszi programsorozatának újabb előadására április 8-án került sor az országos iroda földszinti tanácstermében. A csütörtök esti alkalmon a résztvevők dr. Kovács László Attila nyíregyházi lelkésznek, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanárának előadását hallhatták A Szentlélekről (a karizmatikus és a racionalista felfogás között) címmel. A kezdőáhítatban Szakács Tamás lelkész Jn 11,32 alapján arról szólt, hogy amikor az ember lehetőségei elfogynak, akkor kezdődik igazán Isten cselekvése azzal, hogy a Szentlélek megteremti bennünk a hitet.
Kovács László Attila kolozsvári teológiai tanár és nyíregyházi lelkész az EBBE által szervezett előadásában arról is szólt, hogy a karizmatikus mozgalmak arra hívják föl a figyelmünket, hogy mi, történelmi felekezetekben élő keresztények nem vesszük eléggé komolyan a Szentlélek munkáját. Talán éppen titokzatossága, kiszámíthatatlansága miatt van ez így. Pedig az egyházat, illetve a hitet bennünk éppen a Szentlélek teremti, tartja meg.
Az előadó beszélt arról, hogy néhány teológus szerint a klasszikus evangélikus dogmatikákból hiányzik a Szentlélekről szóló tanítás, mert nem szántak erre külön fejezetet. A valóság azonban az, hogy éppen így kerül „helyére” a Szentlélekről szóló tanítás, hiszen a tanítás minden fejezetében úgy kerül elő a Szentlélek, mint aki teremti és megtartja, megerősíti a Krisztusban való hitet. E nélkül a hit nélkül pedig semmit sem foghatnánk föl Isten dolgaiból. A Szentlélek munkája az, hogy Krisztus személyét és művét megeleveníti bennünk, így vezet minket arra, hogy krisztusi értékrend szerint éljünk.
Keresztény hitünk nemcsak megemlékezés, hanem most végbemenő, most történő valóság: valóságosan átéljük Krisztus jelenlétét, tanítását, szeretetét, életünket átformáló hatalmát.
Pál apostol így vall erről: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” A Szentlélek láthatatlan, megfoghatatlan valóság, de hatalmas erő rejlik benne. Ugyanakkor szuverén Úr, szele akkor fúj, amikor ő akarja, és nem akkor, amikor mi akarjuk. Olykor nem fúj, „szélcsend” van, máskor erősen fúj, az egyházban ezeket az időszakokat nevezzük ébredési időknek.
Nem rendelkezhetünk a Szentlélek fölött, nem osztogathatjuk semmilyen praktikával ajándékait. Neki módjában áll máshogy cselekedni, mint ahogyan mi megszoktuk, mi azonban nem térhetünk el attól, amit számunkra ő rendelt.
A Szentlélek hitet teremtő munkáját az igéhez kötötte: a hirdetett evangéliumhoz és a kiosztott szentségekhez (keresztséghez és úrvacsorához). A titokzatos és kiszámíthatatlan, megfoghatatlan Szentlélek Isten ellenőrizhető formában szól és cselekszik közöttünk. A Szentlélek semmit sem tanít nekünk az Íráson kívül, azt juttatja eszünkbe, vési szívünkbe, teszi elevenné, ami a Szentírásban már megíratott. Semmi sem tolakodhat Isten igéje elé vagy mellé. Sem a hagyomány, sem személyes élmény, sem semmi egyéb.
Több pünkösdi mozgalomhoz tartozó közösségben valóban különös dolgok történnek, de nem lehet mindent a Szentlélekre fogni. A Szentlélek ugyanis ige nélkül nem szól és nem cselekszik közöttünk.
A 20. században három hullámuk volt a pünkösdi és karizmatikus mozgalmaknak, mindhárom az Egyesült Államokból indult. Az első a század első évtizedében, a második a hatvanas években, a harmadik a nyolcvanas évek második felében jelentkezett. Egyre nagyobb hangsúly került az úgynevezett Szentlélek-keresztségre, mely kézrátétellel történik, és az így szerzett sajátos kegyelmi ajándékok és az átélt, olykor eksztatikus élmények egyre fontosabbá váltak. Az élményszerű lélekkeresztség, nyelveken szólás, kézrátétel, szívbe látó prófécia mellett a sötétség hatalmai elleni hadviselés, a démonok Jézus nevében való megkötözése is gyakorlattá vált.
Mindezekkel kapcsolatban sok a kérdőjel. Valóban a Szentlélek munkája ez, nem pedig idegen léleké? Anélkül, hogy a Szentlélek munkáját korlátozni akarnánk, érdemes átgondolni, vajon Isten Lelke bábként mozgat-e embereket, a rángatózásig és artikulálatlan hangok kiadásáig fokozva ezt? Isten Lelkéről Pál apostol úgy ír, hogy az erő, a szeretet és a józanság Lelke. Másrészt a Szentlélek soha nem hanyatt vág, hanem térdre ejt – Krisztus előtt.
A Szentlélek azt teszi bennünk jelenné, elevenné, amit Krisztus már kinyilatkoztatott. Élmények, víziók, misztikus üzenetek, új próféciák nem léphetnek a Krisztusban történt kinyilatkoztatás helyébe vagy mellé.
Kovács László