Keresztutak
Van-e egy hely a te asztalodnál?
Kevés dolog jobb annál, mint egy kellemes vacsorát elfogyasztani finom ételekkel, barátokkal, jó hangulatban. Akármikor a feleségemmel ilyesmit tervezünk, elkerülhetetlenül felmerül a kérdés – kit is hívjunk meg?! Ahogyan szépen összeállítjuk a vendéglistát, mindig megpróbálunk figyelni arra, hogy a társaság tagjai illeszkedjenek egymáshoz. Semmiképpen sem akarjuk, hogy egy ilyen kellemes alkalmat egy-egy nézeteltérés a vendégeink közt, elhaló párbeszédek, avagy kellemetlen távolságtartás elrontson. Éppen ezért meglehetősen óvatosan válogatjuk össze vendégeinket.
A magas rangú közösségi vezető, aki meghívta Jézust a szombati vacsorára, valószínűleg bele sem gondolt, hogy ez a meghívás hová is vezethet. Minden akkor kezdődött, amikor a vacsorára vezető úton Jézus szembetalálkozott a sorvadt kezű emberrel, aki nyilvánvalóan szenvedett. „Szabad-e szombaton gyógyítani, vagy nem?” – kérdezte Jézus vendéglátójától és azoktól, akik vele voltak. Amikor ők úgy döntöttek, hogy nem válaszolnak, Jézus szándékosan megállt, kinyújtotta kezét, és meggyógyította azt az embert, akit meg sem hívtak a vacsorára.
Amikor megérkezett vendéglátója otthonába, a vendégek már versengtek a legjobb ülőhelyekért – azért, hogy az asztalfő melletti megtisztelő helyeken ülhessenek. Mikor Jézus látta, hogy mi folyik körülötte, egy történetet kezdett el mesélni a menyegzőre érkező vendégseregről, akik sietősen keresik maguknak a főhelyet. Ám a gazda közli velük, hogy rossz helyre ültek, és a kevésbé kívánatos helyekre küldi át őket, mert fontosabb vendégek érkeztek. „Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb!”
Azután szólt Jézus ahhoz is, aki őt meghívta: „Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, rokonaidat vagy gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor.”
Az elmúlt kétezer évben, ami e vendégség óra eltelt, a bankettek és vacsorák mit sem változtak. Jellemző módon, ha kinyitjuk otthonunk ajtaját, a legjobb vendégsereggel vesszük körbe magunkat. Egyházi vacsorákon, gyülekezeti reggeliken, üzleti ebédeken vagy akár a családom és barátaim asztalánál is nagyon ritkán találom magam börtönviselt emberek, prostituáltak, hajléktalanok, melegek és leszbikusok, alkoholisták vagy vesztesek társaságában – akik szintén meghívást kaptak volna, és akiket örömmel fogadtak volna éppúgy, mint engem.
De nem kerülhetem ki a jézusi történetet – mivel a kérdés személyesen nekem szól: van-e hely az asztalomnál azon vendégek számára, akiket Jézus megnevezett?
Persze ez a kérdés nem csupán arra vonatkozik, hogy szorítunk-e helyet az asztalnál, hanem arra, hogy kinyújtjuk-e kezünket a szegények és rászorulók felé, és meghívjuk-e mindazokat, akiket eddig kizártunk vendégszeretetünk és barátságunk asztaltársaságából.
Ez alatt az imahét alatt ez a jézusi történet jön el közösségünkbe: van-e hely családunk és barátaink, egyházunk és gyülekezetünk, vállalkozásunk és szociális intézményeink asztalánál most szabaduló nő- és férfitestvéreink, családjaik, áldozataik számára. Mert sosem lehet tudni, ki jönne hozzád vendégségbe.
Találd ki, hogy ki jönne!
Ronald W. Nikkel, a Nemzetközi Testvéri Börtöntársaság (PFI) elnöke