Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Ke­vés do­log jobb an­nál, mint egy kel­le­mes va­cso­rát el­fo­gyasz­ta­ni fi­nom éte­lek­kel, ba­rá­tok­kal, jó han­gu­lat­ban. Akár­mi­kor a fe­le­sé­gem­mel ilyes­mit ter­ve­zünk, el­ke­rül­he­tet­le­nül fel­me­rül a kér­dés – kit is hív­junk meg?! Aho­gyan szé­pen össze­ál­lít­juk a ven­dég­lis­tát, min­dig meg­pró­bá­lunk fi­gyel­ni ar­ra, hogy a tár­sa­ság tag­jai il­lesz­ked­je­nek egy­más­hoz. Sem­mi­kép­pen sem akar­juk, hogy egy ilyen kel­le­mes al­kal­mat egy-egy né­zet­el­té­rés a ven­dé­ge­ink közt, el­ha­ló pár­be­szé­dek, avagy kel­le­met­len tá­vol­ság­tar­tás el­ront­son. Ép­pen ezért meg­le­he­tő­sen óva­to­san vá­lo­gat­juk össze ven­dé­ge­in­ket.

A ma­gas ran­gú kö­zös­sé­gi ve­ze­tő, aki meg­hív­ta Jé­zust a szom­ba­ti va­cso­rá­ra, va­ló­szí­nű­leg be­le sem gon­dolt, hogy ez a meg­hí­vás ho­vá is ve­zet­het. Min­den ak­kor kez­dő­dött, ami­kor a va­cso­rá­ra ve­ze­tő úton Jé­zus szem­be­ta­lál­ko­zott a sor­vadt ke­zű em­ber­rel, aki nyil­ván­va­ló­an szen­ve­dett. „Sza­bad-e szom­ba­ton gyó­gyí­ta­ni, vagy nem?” – kér­dez­te Jé­zus ven­dég­lá­tó­já­tól és azok­tól, akik ve­le vol­tak. Ami­kor ők úgy dön­töt­tek, hogy nem vá­la­szol­nak, Jé­zus szán­dé­ko­san meg­állt, ki­nyúj­tot­ta ke­zét, és meg­gyó­gyí­tot­ta azt az em­bert, akit meg sem hív­tak a va­cso­rá­ra.

Ami­kor meg­ér­ke­zett ven­dég­lá­tó­ja ott­ho­ná­ba, a ven­dé­gek már ver­seng­tek a leg­jobb ülő­he­lye­kért – azért, hogy az asz­tal­fő mel­let­ti meg­tisz­te­lő he­lye­ken ül­hes­se­nek. Mi­kor Jé­zus lát­ta, hogy mi fo­lyik kö­rü­löt­te, egy tör­té­ne­tet kez­dett el me­sél­ni a me­nyeg­ző­re ér­ke­ző ven­dég­se­reg­ről, akik si­e­tő­sen ke­re­sik ma­guk­nak a fő­he­lyet. Ám a gaz­da köz­li ve­lük, hogy rossz hely­re ül­tek, és a ke­vés­bé kí­vá­na­tos he­lyek­re kül­di át őket, mert fon­to­sabb ven­dé­gek ér­kez­tek. „Ha­nem ha meg­hív­nak, menj el, ülj le az utol­só hely­re, hogy ami­kor jön az, aki meg­hí­vott, így szól­jon hoz­zád: Ba­rá­tom, ülj fel­jebb!”

Az­után szólt Jé­zus ah­hoz is, aki őt meg­hív­ta: „Ha ebé­det vagy va­cso­rát ké­szí­tesz, ne a ba­rá­ta­i­dat hívd meg, ne is a test­vé­re­i­det, ro­ko­na­i­dat vagy gaz­dag szom­szé­da­i­dat, ne­hogy vi­szon­zá­sul ők is meg­hív­ja­nak té­ged. Ha­nem ha ven­dég­sé­get ren­de­zel, sze­gé­nye­ket, nyo­mo­ré­ko­kat, sán­tá­kat, va­ko­kat hív­jál meg, és bol­dog le­szel, mert nincs mi­ből vi­szo­noz­ni­uk. Te pe­dig vi­szon­zás­ban ré­sze­sülsz majd az iga­zak fel­tá­ma­dá­sa­kor.”

Az el­múlt két­ezer év­ben, ami e ven­dégség óra el­telt, a ban­ket­tek és va­cso­rák mit sem vál­toz­tak. Jel­lem­ző mó­don, ha ki­nyit­juk ott­ho­nunk aj­ta­ját, a leg­jobb ven­dég­se­reg­gel vesszük kör­be ma­gun­kat. Egy­há­zi va­cso­rá­kon, gyü­le­ke­ze­ti reg­ge­li­ken, üz­le­ti ebé­de­ken vagy akár a csa­lá­dom és ba­rá­ta­im asz­ta­lá­nál is na­gyon rit­kán ta­lá­lom ma­gam bör­tön­vi­selt em­be­rek, pros­ti­tu­ál­tak, haj­lék­ta­la­nok, me­le­gek és lesz­bi­ku­sok, al­ko­ho­lis­ták vagy vesz­te­sek tár­sa­sá­gá­ban – akik szin­tén meg­hí­vást kap­tak vol­na, és aki­ket öröm­mel fo­gad­tak vol­na épp­úgy, mint en­gem.

De nem ke­rül­he­tem ki a jé­zu­si tör­té­ne­tet – mi­vel a kér­dés sze­mé­lye­sen ne­kem szól: van-e hely az asz­ta­lom­nál azon ven­dé­gek szá­má­ra, aki­ket Jé­zus meg­ne­ve­zett?

Per­sze ez a kér­dés nem csu­pán ar­ra vo­nat­ko­zik, hogy szo­rí­tunk-e he­lyet az asz­tal­nál, ha­nem ar­ra, hogy ki­nyújt­juk-e ke­zün­ket a sze­gé­nyek és rá­szo­ru­lók fe­lé, és meg­hív­juk-e mind­azo­kat, aki­ket ed­dig ki­zár­tunk ven­dég­sze­re­te­tünk és ba­rát­sá­gunk asz­tal­tár­sa­sá­gá­ból.

Ez alatt az ima­hét alatt ez a jé­zu­si tör­té­net jön el kö­zös­sé­günk­be: van-e hely csa­lá­dunk és ba­rá­ta­ink, egy­há­zunk és gyü­le­ke­ze­tünk, vál­lal­ko­zá­sunk és szo­ci­á­lis in­téz­mé­nye­ink asz­ta­lá­nál most sza­ba­du­ló nő- és fér­fi­test­vé­re­ink, csa­lád­ja­ik, ál­do­za­ta­ik szá­má­ra. Mert so­sem le­het tud­ni, ki jön­ne hoz­zád ven­dég­ség­be.

Ta­láld ki, hogy ki jön­ne!

Ronald W. Nikkel, a Nemzetközi Testvéri Börtöntársaság (PFI) elnöke

::Nyomtatható változat::