Élő víz

Haj­la­mos vagy a leg­rosszab­bat fel­té­te­lez­ni? Pá­nik­ba esel, ha le­ve­let kapsz az adó­hi­va­tal­tól, vagy ha eset­le­ges el­bo­csá­tá­sok­ról szó­ló plety­ká­kat hal­lasz a mun­ka­he­lye­den? Azon ka­pod ma­gad, hogy ak­kor is gond­ter­helt vagy, ha nincs is okod rá, meg vagy győ­ződ­ve ró­la, hogy va­la­mi rossz fog tör­tén­ni, ami mi­att ag­gód­nod kel­le­ne?

Az az óangol szó, amelyből a mai angol nyelv ag­go­da­lom szava szár­ma­zik, azt je­len­ti, hogy „ful­la­doz­ni” vagy „szo­ron­gat­ni”. Nem meg­le­pő, hogy az ag­go­da­lom pon­to­san így tesz ben­nün­ket ered­mény­te­len­né és bol­dog­ta­lan­ná. Az ag­go­da­lom nem más, mint ön­rom­bo­ló idő­pa­zar­lás.

A Bib­lia új­szö­vet­sé­gi ré­szé­ben, hí­res He­gyi be­szé­de so­rán Jé­zus négy in­do­kot ho­z fel az ag­go­dal­mas­ko­dás el­len, il­let­ve le­győ­zé­sé­nek két mód­ját is meg­mu­tat­ja. Ezeket Má­té evan­gé­li­u­ma 6,25–34 a kö­vet­ke­ző­kép­pen tol­má­csolja.

Az ag­go­dal­mas­ko­dás ér­tel­met­len. Olyan do­log mi­att ag­gód­ni, ame­lyet nem tu­dunk meg­vál­toz­tat­ni – ha­szon­ta­lan. Olyan do­log mi­att ag­gód­ni, ame­lyet meg tu­dunk vál­toz­tat­ni – os­to­ba­ság. Min­den al­ka­lom­mal, ami­kor egy ag­gasz­tó do­log­ra kon­cent­rálsz, az a gon­do­la­ta­id­ban egy­re na­gyob­bá és le­ter­he­lőb­bé vá­lik. Az ag­go­dal­mas­ko­dás túl­di­men­zi­o­nál­ja a prob­lé­má­kat. „Ezért mon­dom nek­tek: ne ag­gód­ja­tok él­te­te­kért, hogy mit egye­tek, és mit igya­tok, se tes­te­te­kért, hogy mi­vel ru­ház­kod­ja­tok. Nem több-e az élet táp­lá­lék­nál, és a test a ru­há­zat­nál?” (Mt 6,25)

Az ag­go­dal­mas­ko­dás ter­mé­szet­el­le­nes. Nem szü­le­tünk ag­go­dal­mas­ko­dó­nak. Ez csu­pán az élet ki­hí­vá­sa­i­ra adott, ta­nult re­ak­ció. Va­ló­já­ban gya­ko­rol­ni kell, hogy „jók le­gyünk ben­ne”. Is­ten te­remt­mé­nyei kö­zül az em­ber az egyet­len faj, amely ké­pes ag­gód­ni. Egy­sze­rű­en nem hisszük el, hogy Is­ten gon­dot fog vi­sel­ni ránk. „Néz­zé­tek meg az égi ma­da­ra­kat: nem vet­nek, nem is arat­nak, csűr­be sem ta­kar­nak, és mennyei Atyá­tok el­tart­ja őket. Nem vagy­tok-e ti sok­kal ér­té­ke­seb­bek ná­luk?” (Mt 6,26)

Az ag­go­dal­mas­ko­dás nem se­gít raj­tunk. Nem ké­pes meg­vál­toz­tat­ni a múl­tat. Nem ké­pes kont­rol­lál­ni a jö­vőt. Csu­pán a na­pun­kat te­szi tönk­re. A prob­lé­ma mi­at­ti nyug­ta­lan­ko­dás so­ha­sem old­ja meg ma­gát a prob­lé­mát. „Ag­gó­dá­sá­val pe­dig ki tud­ná kö­zü­le­tek meg­hosszab­bí­ta­ni éle­tét csak egy arasz­nyi­val is?” (Mt 6,27)

Az ag­go­da­lom hi­á­ba­va­ló. Is­ten ígé­re­tet tett ar­ra, hogy gon­dos­ko­dik ró­lunk, ha az éle­tünk min­den te­rü­le­tén rá ha­gyat­ko­zunk. Gyer­mek­ként, ha az édes­apánk­tól ebéd­pénzt kér­tünk, nem ag­gód­tunk, hon­nan lesz meg az összeg. Ez az ő prob­lé­má­ja volt. Hagy­juk, hogy Is­ten tény­le­ge­sen be­tölt­hes­se az is­ten sze­re­pét az éle­tünk­ben! „Mind­ezt a po­gá­nyok kér­dez­ge­tik, a ti mennyei Atyá­tok pe­dig tud­ja, hogy szük­sé­ge­tek van mind­er­re.” (Mt 6,32)

Ho­gyan sza­ba­dít­hat­juk ki ma­gun­kat az ag­go­dal­mas­ko­dás ru­tin­já­ból? Elő­ször is az éle­tünk min­den te­rü­le­tén ha­gyat­koz­zunk Is­ten­re. Rá kell jön­nünk, hogy az élet szá­mos té­nye­ző­jét nem tud­juk kéz­ben tar­ta­ni. Ami­kor ag­gó­dunk, úgy tűn­het, mint­ha ten­nénk va­la­mit, ám va­ló­já­ban men­tá­lis és ér­zel­mi ener­gi­án­kat pa­za­rol­juk. Ha bí­zunk Is­ten­ben, aki ké­pes kont­rol­lál­ni a dol­go­kat, meg­sza­ba­dít ben­nün­ket et­től a te­her­től. „…a ti mennyei Atyá­tok pe­dig tud­ja, hogy szük­sé­ge­tek van mind­er­re. De ke­res­sé­tek elő­ször az ő or­szá­gát és igaz­sá­gát, és ezek is mind rá­adá­sul meg­adat­nak nek­tek.” (Mt 6,32–33)

Má­sod­szor, egy­szer­re csak egy nap­ra kon­cent­rál­junk. Olyan gyak­ran tölt­jük az­zal az időt, hogy a más­na­pi vagy a kö­vet­ke­ző he­ti tör­té­né­sek mi­att szo­ron­gunk, mi­köz­ben az az­na­pi ki­hí­vá­sok tor­nyo­sul­nak a fe­jünk fö­lött. Kon­cent­rál­junk ar­ra, hogy most mi tör­té­nik, és ne ar­ra, hogy mi tör­tén­het­ne. „Ne ag­gód­ja­tok te­hát a hol­na­pért, mert a hol­nap majd ag­gó­dik ma­gá­ért: elég min­den nap­nak a ma­ga ba­ja.” (Mt 6,34)

Rick War­ren (For­rás: Mon­day Man­na)