Élő víz

„Éne­kel­je­tek az Úr­nak új éne­ket, mert cso­dá­kat tett!” (Zsolt 98,1)

Hús­vét ün­ne­pe után a 4. hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi Is­ten cso­dá­i­ra em­lé­kez­te­tik az ének­lő gyü­le­ke­ze­tet. De mi a leg­na­gyobb cso­dá­ja? He­ti zsol­tár­ver­sünk sze­rint: nagy­pén­te­ken „sza­ba­du­lást szer­zett jobb­ja” a bűn, ha­lál, sá­tán ha­tal­má­ból, és hús­vét haj­na­lán „meg­mu­tat­ta sza­ba­dí­tó ere­jét az Úr” (Zsolt 98,1–2), mert ki­hoz­ta a ha­lál­ból a ju­hok nagy pász­to­rát. Mél­tó és üd­vös­sé­ges, hogy az Úr Jé­zust a ha­lá­lon ara­tott győ­zel­mé­ért új ének­kel di­cső­ít­sük. „Jó do­log az Urat di­csér­ni, és éne­ket zen­ge­ni a te ne­ved­nek, ó fel­sé­ges!” (Zsolt 92,2; LK) Ő cso­dá­la­to­san cse­le­ke­dett: éne­kel­je­tek! „Uj­jong­ja­tok az Úr előtt az egész föl­dön! Éne­kel­je­tek, vi­gad­ja­tok, zeng­je­tek zsol­tárt!” (GyLK 737,5) Lu­ther ír­ja: „Új ének ez az új or­szág­ról, az új te­rem­tés­ről s az új em­ber­ről, aki nem tör­vény­ből vagy cse­le­ke­det­ből, ha­nem a Lé­lek­től szü­le­tett; s aki ma­ga is cso­da, s azt is tesz a mi Urunk Krisz­tus­ban!” Urunk ör­ven­dő há­la­adás­ra fa­kadt: „Ma­gasz­tal­lak, Atyám, menny és föld Ura…” És ma­gá­hoz hív­ja mind­azo­kat, „akik meg­fá­rad­ta­tok, és meg vagy­tok ter­hel­ve, és én meg­nyug­vást adok nek­tek. Jöj­je­tek én­hoz­zám mind­nyá­jan” (Mt 11,25.28), mert Krisz­tus tör­vény-igá­ja gyö­nyö­rű­sé­ges és bol­do­gí­tó, s az ő ter­hét ve­le kö­zö­sen hor­da­ni könnyű. Ezért az új em­ber – aki az Úr Jé­zust öl­töt­te ma­gá­ra (lásd Róm 13,14) – hall­gat Pál sza­vá­ra. „A Krisz­tus be­szé­de lak­jék ben­ne­tek gaz­da­gon úgy, hogy (…) int­sé­tek egy­mást zsol­tá­rok­kal, di­csé­re­tek­kel, lel­ki éne­kek­kel; há­la­adás­sal éne­kel­je­tek szí­ve­tek­ben az Is­ten­nek.” (Kol 3,16) Ja­kab ki­egé­szí­ti az „el­ső zsen­gék­nek” szánt fel­szó­lí­tást: „Le­gye­tek az igé­nek cse­lek­vői (te­vé­keny meg­va­ló­sí­tói), ne csu­pán (fe­le­dé­keny) hall­ga­tói, hogy be ne csap­já­tok ma­ga­to­kat.” (Jak 1,22) A ta­nít­vá­nyok Is­tent ki­ált­va di­csé­rő éne­ke – „Ál­dott a ki­rály, aki az Úr ne­vé­ben jön! A menny­ben bé­kes­ség, és di­cső­ség a ma­gas­ság­ban!” (Lk 19,38) – új ének. Pál az­zal di­csek­szik, amit Krisz­tus tett ál­ta­la a po­gá­nyok meg­té­ré­sé­ért; de csak ott hir­det­te az evan­gé­li­u­mot, ahol még sen­ki más, „hogy a po­gá­nyok ál­do­za­ta a Szent­lé­lek ál­tal meg­szen­telt és ked­ves le­gyen” (Róm 15,16). Ugyan­csak ő fi­gyel­mez­te­ti a lel­ki aján­dé­ko­kért ra­jon­gó­kat, meg­vall­va: „…a gyü­le­ke­zet­ben in­kább aka­rok öt szót ki­mon­da­ni ér­te­lem­mel, hogy má­so­kat is ta­nít­sak, mint­sem tíz­ezer szót nyel­ve­ken.” Mi is mond­juk: Jé­zus Krisz­tus Is­ten Fia Meg­vál­tó! „Imád­ko­zom lé­lek­kel, de imád­ko­zom ér­te­lem­mel is, di­csé­re­tet ének­lek lé­lek­kel, de di­csé­re­tet ének­lek ér­te­lem­mel is.” (1Kor 14,19.15) Ezt tet­te a Ge­cse­má­né-kert­ben Urunk is: „Atyám, ha aka­rod, vedd el tő­lem ezt a po­ha­rat, mind­az­ál­tal ne az én aka­ra­tom le­gyen meg, ha­nem a ti­ed.” Min­ket biz­tat: „…imád­koz­za­tok, hogy kí­sér­tés­be ne es­se­tek!” (Lk 22,42.46) Is­ten ke­gyel­mé­nek nagy cso­dá­ja, ha va­la­ki el­jut a Krisz­tus­ban va­ló élő hit­re: „Uram, ki­hez men­nénk? Örök élet be­szé­de van ná­lad. És mi hisszük és tud­juk, hogy te vagy az Is­ten­nek Szent­je.” (Jn 6,68–69) Mind­ezért új ének­kel „a Krisz­tust ma­gasz­tal­já­tok, / Akit kül­dött jó Atyá­tok! / Ő az, kit fe­jünk­nek val­lunk. / Né­ki élünk…” (EÉ 65,2)

Ga­rai And­rás