Keresztutak
Bűn vagy nem bűn?
Homoszexualitás és egyház
Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Teológusotthonának kápolnája adott otthont május 10-én a Homoszexualitás és egyház című kerekasztal-beszélgetésnek, melyet a Luther Márton Szakkollégium és az egyetemi gyülekezet közösen szervezett. A közel félszáz fős hallgatóság előtt – dr. Orosz Gábor Viktornak, az egyetem adjunktusának a moderálásával – négy meghívott vendég beszélgetett az érzékeny témáról: Gáncs Péter püspök, dr. Fabiny Tibor professzor, dr. Reuss András professor emeritus és ifj. Cserháti Sándor lelkész.
Mintegy a beszélgetés „felvezetéseként” külföldi példák kerültek elő, mint például a svéd államegyház, ahol már 2007 óta áldást kaphatnak az azonos nemű párok, vagy Amerika, ahol a legtöbb teológiai fakultásra homoszexuálisok is járhatnak, sőt egyes helyeken lelkésszé is szentelik őket.
A mindenkit leginkább izgató kérdésre, hogy vajon Magyarországon mikor lesz annyira kiélezett a kérdés, hogy hasonló döntéseket kelljen hozniuk az egyházaknak, nem kaphattak választ az érdeklődők. De még a címben megfogalmazott, egyszerűnek tűnő dilemmára sem. Ugyanakkor megerősítést kaphattak afelől, hogy szükség van a párbeszédre, egymás gondolatainak, tapasztalatainak meghallgatására, szakmai tudásának felhasználására.
Akkor lenne igazán előrevivő a disputa, ha jelen lenne egy érintett is, hogy ne csak róluk, de velük is beszélhessünk – állapította meg Gáncs Péter. Majd elmondta, hogy bár ő nem ordinálna homoszexuálisokat lelkésszé, de azt engedné, hogy teológiát végezzenek, és lelkigondozzák a hozzájuk hasonlókat.
Dr. Fabiny Tibor azt is kijelentette, hogy nem ért egyet az azonos neműek házasságának megáldásával, sem a lelkészek ordinálásával. Hangsúlyozta: hiba, ha nem tematizáljuk kellően a kérdést, de nem kellene ennyire túltematizálni sem, mert ezzel csak a világban már úgyis túlzottan előrenyomuló homoszexuális lobbit erősíthetjük.
Ez utóbbi gondolattal – a téma túltematizálásával – ifj. Cserháti Sándor nem értett egyet, és nem is gondolja, hogy önmagában bűnnek titulálhatnánk ezt az „adottságot”. A Biblia nem minden témában kompetens, ahogyan ez esetben sem mutat egyértelmű irányt – Jézus nem is említi a homoszexualitás jelenségét.
Dr. Reuss András rámutatott arra, hogy a sokszor idézett Róm 1,28-ban nem azt olvassuk, hogy a homoszexualitás bűn, hanem hogy büntetés, mivel Isten „kiszolgáltatta őket a tisztátalanságnak”. Ugyanakkor nem mindennek van jogosultsága, ami Isten által adatik; lehet és kell küzdeni bizonyos jelenségek ellen – a homoszexualitás nem Isten rendje.
Bár egységes álláspont nem alakult ki a beszélgetés során, pár részletet illetően azonos vélemények hangoztak el: először is, a téma kapcsán az emberről és a házasságról mint férfi és nő egységéről kell beszélni; továbbá: a szeretet és a nyitottság elfogadja a homoszexuálisokat is. Egyházi közösségeinknek meg kell tanulniuk a más adottságokkal élők befogadását és szeretettel való intését. Jézus nem hagyta jóvá a házasságtörő asszony hűtlenségét, de nem is engedte, hogy vádlói megkövezzék őt.
Horváth-Hegyi Áron