A hét témája

Egy­kor a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ban vol­tak, ma pe­dig az Ál­lam­biz­ton­sá­gi Szol­gá­la­tok Tör­té­ne­ti Le­vél­tá­rá­ban ta­lál­ha­tó­ak azok az ok­ta­tá­si se­géd­anya­gok, ame­lye­ket a bel­ügyi szerv sa­ját, bel­ső hasz­ná­la­tá­ra ké­szí­tett. E hát­tér­anya­gok az 1950-es és 1980-as évek kö­zött fo­lya­ma­to­san meg­je­len­tek. Ki­adó­juk előbb a BM Ta­nul­má­nyi és Mód­szer­ta­ni Osz­tá­lya, il­let­ve Ta­nul­má­nyi és Ki­kép­zé­si Osz­tá­lya volt, majd az 1970-es évek­től a BM Ta­nul­má­nyi és Pro­pa­gan­da Cso­port­fő­nök­sé­ge, a BM III/I. (Hír­szer­ző) Cso­port­fő­nök­ség, a Rend­őr­tisz­ti Fő­is­ko­la Ál­lam­biz­ton­sá­gi Tan­szé­ke és a BM Könyv­ki­adó.

A bel­ügyi szak­iro­dal­mat a hi­va­tá­sos tisz­ti ál­lo­mány (to­vább)kép­zé­sé­hez hasz­nál­ták. Né­hány da­rab­ja a há­ló­zat­tar­tás for­té­lya­i­val fog­lal­ko­zik, vagy­is az­zal, hogy az ope­ra­tív tiszt (tar­tó­tiszt, el­há­rí­tó tiszt) ho­gyan, mi­lyen mód­sze­rek­kel tud­ja jól, he­lye­sen, de leg­fő­képp a leg­ered­mé­nye­seb­ben mű­köd­tet­ni a ha­tás­kö­ré­be ren­delt tit­kos se­gí­tők cso­port­ját, az­az a há­ló­za­tot, az ügy­nök­sé­get.

1956–58 az ál­lam­biz­ton­sá­gi mód­sze­rek te­kin­te­té­ben is for­du­ló­pon­tot je­len­tett. A bel­ső hasz­ná­lat­ra ké­szült ta­nul­má­nyok is ma­gu­kon vi­se­lik a for­ra­da­lom le­ve­ré­se után új­ra­gon­dolt és új­ra­fo­gal­ma­zott egy­ház­po­li­ti­kai el­ve­ket és az azok­hoz iga­zí­tott ál­lam­biz­ton­sá­gi mód­sze­rek vál­to­zá­sát. A há­ló­zat­tar­tás­ba a nyílt, erő­sza­kos fel­lé­pés mel­lé fo­ko­za­to­san más tit­kos­szol­gá­la­ti el­ve­ket és mód­sze­re­ket ve­zet­tek be. Bár a párt­ál­lam ál­lam­biz­ton­sá­gá­nak cél­jai a kor­szak­ban alap­ve­tő­en mind­vé­gig vál­to­zat­la­nok vol­tak, ezek­hez a hat­va­nas évek vé­gé­től ki­fi­no­mul­tabb, ra­fi­nál­tabb tech­ni­ká­kat ren­del­tek, ame­lye­ket a be­szer­ve­zé­sek és a kap­cso­lat­tar­tás te­rü­le­tén is al­kal­maz­tak. A fi­zi­kai erő­szak mel­lé egy­faj­ta „pszi­chi­kai had­vi­se­lés” tár­sult.

A szerv mun­ká­ja azon­ban et­től sem­mi­vel sem lett erőt­le­nebb vagy ered­mény­te­le­nebb. Sőt! (Az evan­gé­li­kus egy­ház­be­li be­szer­ve­zé­sek szá­ma pél­dá­ul épp a hat­va­nas évek vé­gé­től egy­ér­tel­mű emel­ke­dést mu­tat, s a tit­kos kap­cso­la­tok ja­va ré­sze is a kö­vet­ke­ző két év­ti­zed­ben jött lét­re, il­let­ve mű­kö­dött.)

Mi­ben állt az új­sze­rű­ség? A tiszt és ügy­nök sze­mé­lyes kap­cso­la­tá­nak je­len­tő­sé­gé­vel a bel­ső el­há­rí­tás mind­vé­gig tisz­tá­ban volt. A há­ló­zat­ve­ze­tés­ben e kap­cso­lat azon­ban idő­vel mind na­gyobb sze­re­pet ka­pott. A kap­cso­lat­nak kü­lö­nö­sen a pszi­cho­ló­gi­ai sa­já­tos­sá­gai ke­rül­tek mind­in­kább elő­tér­be. Az ok­ta­tó­anya­gok szer­zői ki­emel­ten fog­lal­koz­tak az­zal, hogy a leg­újabb (vagy még csak kí­sér­le­ti fá­zis­ban lé­vő) pszi­cho­ló­gi­ai, pe­da­gó­gi­ai is­me­re­tek és mód­sze­rek ho­gyan al­kal­maz­ha­tó­ak a ha­té­ko­nyabb bel­ső el­há­rí­tá­si mun­ka ér­de­ké­ben. (Né­hány be­szé­des cím az e tö­rek­vés nyo­mán ki­bon­ta­ko­zó „szel­le­mi ter­més­ből”: Ba­lázs Ti­bor és dr. Szik­lai Ist­ván 1975-ben ki­adott ta­nul­má­nya A bel­ső re­ak­ció el­há­rí­tá­si te­rü­le­tén fog­lal­koz­ta­tott ügy­nök ve­ze­té­sé­nek és ne­ve­lé­sé­nek né­hány pszi­cho­ló­gi­ai sa­já­tos­sá­ga cím­mel vagy Bol­lók Sán­dor Kí­sér­le­ti pszi­cho­fi­zio­ló­gi­ai mód­sze­rek és fel­hasz­ná­lá­si le­he­tő­sé­gük a MNK Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­u­ma ál­lam­biz­ton­sá­gi szer­ve­i­nek há­ló­za­ti-ope­ra­tív te­vé­keny­sé­gé­ben cí­mű kan­di­dá­tu­si ér­te­ke­zé­se 1984-ből.)

A ta­nul­má­nyok­ból köz­vet­ve az is ki­ol­vas­ha­tó, hogy az ál­lam­biz­ton­ság ma­ga mi­lyen­nek kép­zel­te el az „ide­á­lis, a jó, a ha­té­kony, az ered­mé­nyes” ope­ra­tív tisz­tet, eh­hez mi­lyen el­vá­rá­sok­nak kell meg­fe­lel­nie, mi­lyen em­be­ri, sze­mé­lyes tu­laj­don­sá­gok­kal, szak­mai is­me­re­tek­kel, fel­ké­szült­ség­gel kell ren­del­kez­nie.

Me­lyek a tit­kos­szol­gá­lat szem­pont­já­ból „ide­á­lis tar­tó­tiszt” alap­vo­ná­sai?

A tiszt az ügy­nök szá­má­ra min­de­nek­előtt az el­vont ha­ta­lom kép­vi­se­lő­je, konk­rét és köz­vet­len meg­tes­te­sí­tő­je volt. Ő a hi­va­tá­sos ál­lo­mány­nak az a ré­sze, aki rend­sze­res, „test­kö­ze­li” kap­cso­lat­ban állt az ügy­nök­kel. Kulcs­em­be­re a há­ló­za­ti kap­cso­lat­nak, an­nak ered­mé­nyes­sé­ge sok­szor raj­ta állt vagy bu­kott. Egy drá­mai han­gú, de ke­resz­tény szem­mel néz­ve mér­he­tet­le­nül ki­csi­nyes és kor­lá­tolt ál­lam­biz­ton­sá­gi meg­ál­la­pí­tást idéz­ve: az ügy­nök az­zal, hogy „tit­kos együtt­mű­kö­dés­be lé­pett ál­lam­biz­ton­sá­gi szer­ve­ink­kel, sor­sát a szer­vet kép­vi­se­lő ope­ra­tív tiszt­re bíz­ta”.

A há­ló­zat­ve­ze­tő tiszt­nek bi­zo­nyos fon­tos em­be­ri tu­laj­don­sá­gok­kal és szük­sé­ges ve­ze­tői ké­pes­sé­gek­kel kel­lett ren­del­kez­nie. Csu­pa po­zi­tív tu­laj­don­sá­got vár­tak tő­le: hi­va­tás­tu­dat, kez­de­mé­nye­ző­kész­ség, fe­gyel­me­zett­ség, szí­vós­ság, erős aka­rat, ana­li­ti­kus lá­tás­mód, jó em­lé­ke­ző­te­het­ség, jó kap­cso­lat­te­rem­tő ké­pes­ség stb. To­váb­bá le­gyen ké­pes az elő­íté­le­te­it irá­nyí­ta­ni, kor­lá­toz­ni, mert azok egy­ol­da­lú íté­let­al­ko­tás­hoz ve­zet­het­nek, amely nem szol­gál­ja a há­ló­za­ti mun­ka ered­mé­nyes­sé­gét. Rá­ter­mett­sé­gé­nek alap­ve­tő mu­ta­tói kö­zé szá­mí­tott, hogy a kap­cso­lat­tar­tás so­rán mennyi­re tud ma­ga kö­rül te­kin­télyt te­rem­te­ni és tar­ta­ni. Mennyi aka­rat­erőt, ma­ga­biz­tos­sá­got, „koc­ká­zat­vál­la­lá­si sta­bi­li­tást tud az ügy­nök fe­lé ki­su­gá­roz­ni, al­kal­mas-e az ügy­nök ak­ti­vi­tá­sá­nak a ser­ken­té­sé­re”. Szük­sé­ges volt to­váb­bá a „po­li­ti­kai szi­lárd­sá­ga”, „jó szak­mai fel­ké­szült­sé­ge”, az „ál­ta­lá­nos mű­velt­ség”.

Kö­ve­tel­mény volt, hogy a tiszt tud­jon olyan hely­ze­tet te­rem­te­ni, amely­ben az ügy­nök az ál­lam­biz­ton­sá­gi ér­dek tel­jes kö­rű is­me­re­te nél­kül is „azo­no­sí­ta­ni tud­ja ma­gát el­kép­ze­lé­se­ink­kel, vagy­is gya­kor­la­ti­lag a kény­szer ér­ze­te nél­kül vál­lal­ja az ál­ta­lunk meg­ha­tá­ro­zott fel­ada­tok meg­ol­dá­sát”. Az ügy­nök­től ugyan­is ér­tel­mi és ér­zel­mi azo­no­su­lást vár­tak el, vagy­is az „igaz­ság ér­tel­mi fel­is­me­ré­se” mel­lett az „ér­zel­mi el­fo­ga­dást is”. Tit­kos­szol­gá­la­ti kony­ha­nyel­ven: az ügy­nök az „eszé­vel és szí­vé­vel” is dol­goz­zon a fel­ada­tok vég­re­haj­tá­sán, mert ez utób­bi biz­to­sí­tot­ta az ügy­nök­nek a fel­ada­tok vég­re­haj­tá­sá­hoz szük­sé­ges aka­ra­tát, és ez­ál­tal vált ér­de­kelt­té a fel­ada­tok meg­ol­dá­sá­ban. A vég­ső ál­lam­biz­ton­sá­gi cél azon­ban az volt, hogy elérjék az ügy­nök­nek a „po­­li­ti­kai cél­ki­tű­zé­sek­kel” va­ló azo­no­su­lá­sát.

Ál­lam­biz­ton­sá­gi szem­pont­ból a tar­tó­tiszt ak­kor ve­ze­ti he­lye­sen az ügy­nö­köt, ha em­be­ri kö­zel­ség­be, mun­ka­tár­si kap­cso­lat­ba ke­rül ve­le. Ez bi­zal­mat és őszin­te­sé­get fel­té­te­le­zett a két (kü­lön­ben messze nem egyen­ran­gú!) fél kö­zött. Ki­mun­ká­lá­sá­hoz hoz­zá­já­rul­ha­tott pél­dá­ul a tiszt­nek az a gesz­tu­sa, hogy „kü­lö­nö­sen a hosszabb idő óta dol­go­zó, kva­li­fi­kált ügy­nök ese­té­ben ép­pen is­me­re­te­i­re, élet­ta­pasz­ta­la­tá­ra hi­vat­koz­va kér­je ki vé­le­mé­nyét” egy-egy ál­lam­biz­ton­sá­gi fel­adat meg­ol­dá­sá­hoz. (Bi­za­lom, őszin­te­ség: fi­gyel­jük meg, az ok­ta­tó­anyag a leg­mé­lyebb em­be­ri ér­zel­mek fel- és ki­hasz­ná­lá­sát ír­ja elő az ügy­nök irá­nyí­tá­sá­ban!)

Ezek az – ál­lam­biz­ton­sá­gi szem­pont­ból kí­vá­na­tos, egyéb­ként pe­dig ir­re­á­lis –­ el­kép­ze­lé­sek azon­ban nem szá­mol­tak elég­gé az­zal az alap­hely­zet­tel, hogy a több­ség az együtt­mű­kö­dé­si haj­lan­dó­sá­ga el­le­né­re is vi­szoly­gott a tit­kos kap­cso­lat­tól, azt ma­ga is bűn­nek tar­tot­ta, a tár­sa­da­lom hall­ga­tó­la­go­san el­ítél­te és meg­ve­tet­te az ilyen­ben részt ve­vő­ket. (Az egy­há­zi­ak nagy ré­sze is tud­ta, érez­te, hogy amit tesz, az nem egyez­tet­he­tő össze a hi­va­tá­sá­val! Né­hány döb­be­ne­te­sen mély­re süllyedt egy­há­zi ügy­nök ese­té­től el­te­kint­ve a több­ség nem tud­ta ma­gát „jól érez­ni” eb­ben a szi­tu­á­ci­ó­ban, még ak­kor sem, ha az szá­má­ra kü­lön­bö­ző elő­nyök­kel is járt.)

A bel­ső hasz­ná­lat­ra szánt és „Szi­go­rú­an tit­kos!” mi­nő­sí­té­sű ál­lam­biz­ton­sá­gi ta­nul­má­nyok az ügy­nök­tar­tás és -ve­ze­tés ál­ta­lá­nos kér­dé­sei mel­lett több he­lyen az egy­há­zi­ak­kal tar­tott kap­cso­lat sa­já­tos­sá­ga­i­ra is fel­hív­ják a fi­gyel­met. Ta­nul­sá­gos pél­dá­ul az aláb­bi ál­lam­biz­ton­sá­gi meg­ál­la­pí­tás: „Kü­lö­nö­sen je­len­tős sze­re­pe van az ér­zel­mi rá­ha­tás­nak a kul­tu­rá­lis és a mű­vé­sze­ti élet te­rü­le­tén dol­go­zó ügy­nö­kök­nél, to­váb­bá az egy­há­zi sze­mé­lyek­nél és a nők­nél, akik­nél az ér­zel­mi be­fo­lyá­so­lás ter­mé­sze­tes tar­to­zé­kát ké­pe­zi az ér­tel­mi, lo­gi­kai rá­ha­tás­nak.”

Lát­juk és érez­zük: a tiszt, aki az imént so­rolt el­vá­rá­sok­nak mind meg­fe­lelt, esz­mé­nyi alak. Ter­mé­sze­te­sen a fen­ti irat­anya­got is erős for­rás­kri­ti­ká­val kell hasz­nál­ni. Kü­lön ku­ta­tást meg­ér­ne azon­ban, hogy a tar­tó­tisz­tek a min­den­na­pok­ban mennyi­ben fe­lel­tek meg ezek­nek a kö­ve­tel­mé­nyek­nek. A pa­pír­for­má­hoz ké­pest va­ló­já­ban kik dol­goz­tak a III/III. cso­port­fő­nök­sé­gen? Mi­lyen mó­don foly­tat­ták az egy­ház­ül­dö­zést? Va­jon csu­pán a mun­ká­ju­kat vé­gez­ték ha­vi fi­ze­té­sért, vagy meg­győ­ző­dés­ből har­col­tak az egy­há­zi re­ak­ció el­len?

A tisz­tek ne­vét, élet­raj­zát, szol­gá­la­ti múlt­ját ira­tok alap­ján is­mer­jük, és va­la­mi­lyen mér­té­kig ma re­konst­ru­ál­ni tud­juk. Az evan­gé­li­kus tény­fel­tá­ró bi­zott­ság a le­vél­tá­ri for­rá­sok mel­lett azon­ban igyek­szik fel­ke­res­ni és meg­hall­gat­ni az egy­ko­ri evan­gé­li­kus há­ló­za­ti sze­mé­lye­ket is, akik tö­re­dé­kes, de igen ér­de­kes és ta­nul­sá­gos tar­tó­tiszt­port­ré­kat raj­zol­nak elénk. Az em­lé­ke­zet­ből több év­ti­zed táv­la­tá­ból is meg­le­pő­en sze­mé­lyes moz­za­na­tok buk­kan­nak fel. Ar­cot kap­nak a pa­pír­fi­gu­rák.

Va­jon mi­lyen len­ne az „ide­á­lis tar­tó­tiszt” ma, a ku­ta­tó­nak, a ku­ta­tás­nak, a múlt­fel­tá­rás­nak vagy a tit­kos­szol­gá­lat sok­fé­le­képp ér­tel­mez­he­tő ál­do­za­ta­i­nak szem­pont­já­ból? Leg­in­kább egy olyan volt hi­va­tá­sos, aki, bár nyil­ván má­ig kö­ti őt a szol­gá­la­ti es­kü­je – ben­ne a ti­tok­tar­tás­ra vo­nat­ko­zó rész –, nem zár­kó­zik el a nyil­vá­nos­ság­tól. Aki haj­lan­dó meg­szó­lal­ni, s azért nem kér anya­gi el­len­szol­gál­ta­tást (ez utób­bi­ra is van pél­da!). A volt tar­tó, aki­től el­ső kéz­ből tud­nánk, mi­lyen volt az egy­ház­ül­dö­zés a má­sik ol­dal­ról. Szá­munk­ra ilyen len­ne az „ide­á­lis tar­tó­tiszt”.