Kultúrkörök
Szent dráma
Ifj. Hafenscher Károly könyve a liturgiáról
A Luther Kiadó és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékének kiadásában, a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatásával jelent meg Hafenscher Károly (ifj.) magyar evangélikus viszonylatban hiánypótló liturgikai és liturgiatörténeti műve. Az ötszázhatvan oldalas kötet a Liturgika címet viseli, amelyet A keresztény istentisztelet protestáns megközelítésben, ökumenikus szellemben alcím pontosít.
A borítót az utolsó vacsorát sajátosan ábrázoló osnabrücki oltárképről (1380) készült felvétel alapján Galgóczi Andrea tervezte. Így a könyv külső megjelenése is kifejezi, hogy a szerző álláspontja szerint a keresztény istentisztelet csúcspontja a Magnum mysterium (9. rész címe) – az úrvacsora.
Ez egyenesen következik abból a felfogásából, hogy a liturgia olyan szent dráma, amelyet ha jól „játszunk el”, akkor az istentiszteleten nemcsak „történik valami”, hanem maga az istentisztelet válik történéssé, illetve – a szerző szavával – „Isten-eseménnyé és Krisztus-eseménnyé”. Amelynek során – ugyancsak a szerző szavával – „Isten meglátogatja, megszólítja, tenyerére veszi az embert”.
Az istentisztelet hagyományos felépítése ennek az eseménynek az előrehaladását segíti. Az istentisztelet bevezetője Isten és a népe közötti dialógus felvétele. Isten megszólítására az ember első válasza csak a bűnbánat és a bűnvallás, a gyónás szava lehet, amelyre Isten a feloldozás igéivel válaszol. Ezután Isten a felolvasott szentírási szakaszokból elhangzó és élőszóban hirdetett igéjével szól hozzánk. Nemcsak azért, hogy hitünket növelje és erősítse, és hitvallásra (Credo) buzdítson, hanem hogy így készítsen fel a magnum mysterium, a nagy titok megtapasztalására. Az úrvacsora vételekor (Communio) Krisztus teste és vére által – a vele való legbensőségesebb közösségben – maga teszi számunkra átélt valósággá „megváltásunk titkát”, hogy az ő kereszthalálának gyümölcseként – ismét a szerzőt idézve – „méltatlanságunkban is elfogadottak vagyunk”.
A szerző ezért tekinti protestánsok számára is igazoltnak és elfogadhatónak a liturgiáról a keleti és nyugati hagyományban egyaránt őrzött felfogást: a liturgia nem más, mint elimádkozott dogma. És mint ilyen, megtartó erő, mert – miként két évezred tapasztalata tanúsítja – az egyház tanításából a hívők köztudatában csak az marad meg, amit a liturgikus szövegek ünnepről ünnepre, vasárnapról vasárnapra elismételnek.
A kilenc részből álló könyv az Alapvetésben (1.) a liturgiaelméleti irányzatokat taglalja. Majd Az istentisztelet rendje, alkotóelemei, formája (2.) című részben csaknem száz oldal terjedelemben ismerteti a keresztény istentisztelet hagyományos felépítését. Ezt az Egyetemes liturgiatörténet (3.) követi, melyben a vallástörténeti háttér megvilágítása után az istentisztelet ó- és újszövetségi hátterét tárja fel, majd a keresztény ókortól a huszadik század megújulási törekvéseiig mutatja be az istentisztelet történetét.
Ezt a Magyar protestáns liturgiatörténet (4.) fejezete követi, majd korunkhoz érkezve Ökumenikus áttekintés (5.) cím alatt ismerteti a jelenleg használt római katolikus, református, evangélikus, ortodox és szabadegyházi istentiszteleti formákat.
A fejezet végén a Lima-liturgia ismertetése, illetve egy ennek alapján összeállított, úrvacsorát is tartalmazó ökumenikus istentiszteleti rend áll. Ezután az Ünnepek – egyházi esztendő (6.) című rész bevezetőjében Karl-Heinrich Bieritz megállapítását idézi: „Ahogy kétezer éves történelme alatt a kereszténység a különböző területekre épületeket állított, (…) úgy épített »házat az időben« is: az egyházi esztendőt.” Majd több mint száz oldalt szentel az ennek alapján felvetett kérdések megválaszolására: „Vajon tényleg az egyház építette ezt a házat, vagy csak ő volt a fővállalkozó, aki sokak munkáját összegezte, koordinálta, hasznosította? Volt-e a külső segítség mellett felső iniciatíva, azaz emberi-e csupán az építmény, vagy valami többről van szó? (…) Kibírja-e ez az épület a következő évszázadokat is? (…) Tartósak-e a megújított elemek és pillérek? (…) Mi az idő, mi az ünnep, kicsoda az ünneplő ember?”
A következő részben A liturgia személyi és tárgyi feltételei (7.) cím alatt a lelkészről, a lelkészi szolgálat feltételéről, az ordinációról, majd a kántor, az egyházfi és segítői, valamint a lektorok szolgálatáról értekezik a szerző. Végül az istentisztelet „tárgyi” feltételeként a templomról mint szakrális térről és berendezéseiről ad történeti hosszmetszetet és felekezeti keresztmetszetet.
Az ezt követő Alkalmi és rendkívüli istentiszteletek (8.) című rész – mely a keresztelés, esketés, temetés, konfirmáció történeti és felekezeti kitekintéssel tárgyalt rendjei mellett az áldó, avató, szentelő szolgálatokról, a templomban tartott egyházzenei hangversenyekről és a média által közvetített istentiszteleti szolgálatokról szól – megtöri kissé a könyv ívét a magnum mysterium (9.) felé. Ugyanakkor ez a besorolás kifejezi, hogy az „alkalmi és rendkívüli istentiszteletek” nem függelékei csupán az egyház istentiszteleti életének, és így a „magnum mysterium”, az úrvacsorában Krisztus és a megváltottak közt létrejövő communio is megmarad nemcsak az istentisztelet, hanem a róla szóló könyv tetőpontján.
Kik forgathatják haszonnal Hafenscher Károly könyvét? Mindenekelőtt azok, akik tanulmányaik során liturgikával foglalkoznak. De feltétlenül ajánlott olvasmány szolgálatban álló lelkészeknek, hitoktatóknak és kántoroknak is. És minden istentiszteletre járó, az istentiszteletet mélyebben érteni kívánó hívő kereszténynek.
Véghelyi Antal