Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

A Lu­ther Ki­adó és a Liszt Fe­renc Ze­ne­mű­vé­sze­ti Egye­tem Egy­ház­ze­ne Tan­szé­ké­nek ki­adá­sá­ban, a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház tá­mo­ga­tá­sá­val je­lent meg Ha­fen­scher Ká­roly (ifj.) ma­gyar evan­gé­li­kus vi­szony­lat­ban hi­ány­pót­ló li­tur­gi­kai és li­tur­gia­tör­té­ne­ti mű­ve. Az öt­száz­hat­van ol­da­las kö­tet a Li­tur­gi­ka cí­met vi­se­li, ame­lyet A ke­resz­tény is­ten­tisz­te­let pro­tes­táns meg­kö­ze­lí­tés­ben, öku­me­ni­kus szel­lem­ben al­cím pon­to­sít.

A bo­rí­tót az utol­só va­cso­rát sa­já­to­san áb­rá­zo­ló osn­ab­rüc­ki ol­tár­kép­ről (1380) ké­szült fel­vé­tel alap­ján Gal­gó­czi And­rea ter­vez­te. Így a könyv kül­ső meg­je­le­né­se is ki­fe­je­zi, hogy a szer­ző ál­lás­pont­ja sze­rint a ke­resz­tény is­ten­tisz­te­let csúcs­pont­ja a Mag­num mys­te­ri­um (9. rész cí­me) – az úr­va­cso­ra.

Ez egye­ne­sen kö­vet­ke­zik ab­ból a fel­fo­gá­sá­ból, hogy a li­tur­gia olyan szent drá­ma, ame­lyet ha jól „ját­szunk el”, ak­kor az is­ten­tisz­te­le­ten nem­csak „tör­té­nik va­la­mi”, ha­nem ma­ga az is­ten­tisz­te­let vá­lik tör­té­nés­sé, il­let­ve – a szer­ző sza­vá­val – „Is­ten-ese­ménnyé és Krisz­tus-ese­ménnyé”. Amely­nek so­rán – ugyan­csak a szer­ző sza­vá­val – „Is­ten meg­lá­to­gat­ja, meg­szó­lít­ja, te­nye­ré­re ve­szi az em­bert”.

Az is­ten­tisz­te­let ha­gyo­má­nyos fel­épí­té­se en­nek az ese­mény­nek az elő­re­ha­la­dá­sát se­gí­ti. Az is­ten­tisz­te­let be­ve­ze­tő­je Is­ten és a né­pe kö­zöt­ti dia­ló­gus fel­vé­te­le. Is­ten meg­szó­lí­tá­sá­ra az em­ber el­ső vá­la­sza csak a bűn­bá­nat és a bűn­val­lás, a gyó­nás sza­va le­het, amely­re Is­ten a fel­ol­do­zás igé­i­vel vá­la­szol. Ez­után Is­ten a fel­ol­va­sott szent­írá­si sza­ka­szok­ból el­hang­zó és élőszó­ban hir­de­tett igé­jé­vel szól hoz­zánk. Nem­csak azért, hogy hi­tün­ket nö­vel­je és erő­sít­se, és hit­val­lás­ra (Cre­do) buz­dít­son, ha­nem hogy így ké­szít­sen fel a mag­num mys­te­ri­um, a nagy ti­tok meg­ta­pasz­ta­lá­sá­ra. Az úr­va­cso­ra vé­te­le­kor (Com­mu­nio) Krisz­tus tes­te és vé­re ál­tal – a ve­le va­ló leg­ben­ső­sé­ge­sebb kö­zös­ség­ben – ma­ga te­szi szá­munk­ra át­élt va­ló­ság­gá „meg­vál­tá­sunk tit­kát”, hogy az ő ke­reszt­ha­lá­lá­nak gyü­möl­cse­ként – is­mét a szer­zőt idéz­ve – „mél­tat­lan­sá­gunk­ban is el­fo­ga­dot­tak va­gyunk”.

A szer­ző ezért te­kin­ti pro­tes­tán­sok szá­má­ra is iga­zolt­nak és el­fo­gad­ha­tó­nak a li­tur­gi­á­ról a ke­le­ti és nyu­ga­ti ha­gyo­mány­ban egy­aránt őr­zött fel­fo­gást: a li­tur­gia nem más, mint el­imád­ko­zott dog­ma. És mint ilyen, meg­tar­tó erő, mert – mi­ként két év­ez­red ta­pasz­ta­la­ta ta­nú­sít­ja – az egy­ház ta­ní­tá­sá­ból a hí­vők köz­tu­da­tá­ban csak az ma­rad meg, amit a li­tur­gi­kus szö­ve­gek ün­nep­ről ün­nep­re, va­sár­nap­ról va­sár­nap­ra el­is­mé­tel­nek.

A ki­lenc rész­ből ál­ló könyv az Alap­ve­tés­ben (1.) a li­tur­gia­el­mé­le­ti irány­za­to­kat tag­lal­ja. Majd Az is­ten­tisz­te­let rend­je, al­ko­tó­ele­mei, for­má­ja (2.) cí­mű rész­ben csak­nem száz ol­dal ter­je­de­lem­ben is­mer­te­ti a ke­resz­tény is­ten­tisz­te­let ha­gyo­má­nyos fel­épí­té­sét. Ezt az Egye­te­mes li­tur­gia­tör­té­net (3.) kö­ve­ti, mely­ben a val­lás­tör­té­ne­ti hát­tér meg­vi­lá­gí­tá­sa után az is­ten­tisz­te­let ó- és új­szö­vet­sé­gi hát­te­rét tár­ja fel, majd a ke­resz­tény ókor­tól a hu­sza­dik szá­zad meg­úju­lá­si tö­rek­vé­se­i­ig mu­tat­ja be az is­ten­tisz­te­let tör­té­ne­tét.

Ezt a Ma­gyar pro­tes­táns li­tur­gia­tör­té­net (4.) fe­je­ze­te kö­ve­ti, majd ko­runk­hoz ér­kez­ve Öku­me­ni­kus át­te­kin­tés (5.) cím alatt is­mer­te­ti a je­len­leg hasz­nált ró­mai ka­to­li­kus, re­for­má­tus, evan­gé­li­kus, or­to­dox és sza­bad­egy­há­zi is­ten­tisz­te­le­ti for­má­kat.

A fe­je­zet vé­gén a Li­ma-li­tur­gia is­mer­te­té­se, illetve egy en­nek alap­ján össze­ál­lí­tott, úr­va­cso­rát is tar­tal­ma­zó öku­me­ni­kus is­ten­tisz­te­le­ti rend áll. Ez­után az Ün­ne­pek – egy­há­zi esz­ten­dő (6.) cí­mű rész be­ve­ze­tő­jé­ben Karl-Hein­rich Bi­e­ritz meg­ál­la­pí­tá­sát idé­zi: „Ahogy két­ezer éves tör­té­nel­me alatt a ke­resz­tény­ség a kü­lön­bö­ző te­rü­le­tek­re épü­le­te­ket ál­lí­tott, (…) úgy épí­tett ťhá­zat az idő­benŤ is: az egy­há­zi esz­ten­dőt.” Majd több mint száz ol­dalt szen­tel az en­nek alap­ján fel­ve­tett kér­dé­sek meg­vá­la­szo­lá­sá­ra: „Va­jon tény­leg az egy­ház épí­tet­te ezt a há­zat, vagy csak ő volt a fő­vál­lal­ko­zó, aki so­kak mun­ká­ját össze­gez­te, ko­or­di­nál­ta, hasz­no­sí­tot­ta? Volt-e a kül­ső se­gít­ség mel­lett fel­ső ini­ci­a­tí­va, az­az em­be­ri-e csu­pán az épít­mény, vagy va­la­mi több­ről van szó? (…) Ki­bír­ja-e ez az épü­let a kö­vet­ke­ző év­szá­za­do­kat is? (…) Tar­tó­sak-e a meg­újí­tott ele­mek és pil­lé­rek? (…) Mi az idő, mi az ün­nep, ki­cso­da az ün­nep­lő em­ber?”

A kö­vet­ke­ző rész­ben A li­tur­gia sze­mé­lyi és tár­gyi fel­té­te­lei (7.) cím alatt a lel­kész­ről, a lel­ké­szi szol­gá­lat fel­té­te­lé­ről, az or­di­ná­ci­ó­ról, majd a kán­tor, az egy­ház­fi és se­gí­tői, va­la­mint a lek­to­rok szol­gá­la­tá­ról ér­te­ke­zik a szerző. Vé­gül az is­ten­tisz­te­let „tár­gyi” fel­té­te­le­ként a temp­lom­ról mint szak­rá­lis tér­ről és be­ren­de­zé­se­i­ről ad tör­té­ne­ti hossz­met­sze­tet és fe­le­ke­ze­ti ke­reszt­met­sze­tet.

Az ezt kö­ve­tő Al­kal­mi és rend­kí­vü­li is­ten­tisz­te­le­tek (8.) cí­mű rész – mely a ke­resz­te­lés, es­ke­tés, te­me­tés, kon­fir­má­ció tör­té­ne­ti és fe­le­ke­ze­ti ki­te­kin­tés­sel tár­gyalt rend­jei mel­lett az ál­dó, ava­tó, szen­te­lő szol­gá­la­tok­ról, a temp­lom­ban tar­tott egy­ház­ze­nei hang­ver­se­nyek­ről és a mé­dia ál­tal köz­ve­tí­tett is­ten­tisz­te­le­ti szol­gá­la­tok­ról szól – meg­tö­ri kis­sé a könyv ívét a mag­num mys­te­ri­um (9.) fe­lé. Ugyan­ak­kor ez a be­so­ro­lás ki­fe­je­zi, hogy az „al­kal­mi és rend­kí­vü­li is­ten­tisz­te­le­tek” nem füg­ge­lé­kei csu­pán az egy­ház is­ten­tisz­te­le­ti éle­té­nek, és így a „mag­num mys­te­ri­um”, az úr­va­cso­rá­ban Krisz­tus és a meg­vál­tot­tak közt lét­re­jö­vő com­mu­nio is meg­ma­rad nem­csak az is­ten­tisz­te­let, ha­nem a ró­la szó­ló könyv te­tő­pont­ján.

Kik for­gat­hat­ják ha­szon­nal Ha­fen­scher Ká­roly köny­vét? Min­de­nek­előtt azok, akik ta­nul­má­nya­ik so­rán li­tur­gi­ká­val fog­lal­koz­nak. De fel­tét­le­nül aján­lott ol­vas­mány szol­gá­lat­ban ál­ló lel­ké­szek­nek, hit­ok­ta­tók­nak és kán­to­rok­nak is. És min­den is­ten­tisz­te­let­re já­ró, az is­ten­tisz­te­le­tet mé­lyeb­ben ér­te­ni kí­vá­nó hí­vő ke­resz­tény­nek.

Vég­he­lyi An­tal

::Nyomtatható változat::