Napról napra

Va­sár­nap

Pál ír­ja: Szün­te­le­nül há­lát adunk az Is­ten­nek, hogy ami­kor hall­gat­tá­tok az Is­ten­nek ál­ta­lunk hir­de­tett igé­jét, nem em­be­ri be­széd­ként fo­gad­tá­tok be, ha­nem Is­ten be­szé­de­ként, amint­hogy va­ló­ban az, és an­nak ere­je mun­kál­ko­dik is ben­ne­tek, akik hisz­tek. 1Thessz 2,13 (Zsolt 119,162; Jn 14,23–27; Ap­Csel 2,1–18; Zsolt 99) Nem mind­egy, ho­gyan vi­szo­nyu­lunk az ige­hir­de­tés­hez – akár ige­hir­de­tők, akár ige­hall­ga­tók va­gyunk. Ha csu­pán szép be­széd­nek, ala­pos ta­ní­tás­nak, tar­tal­mas mon­dan­dó­nak vagy ér­zel­mek­re ha­tó szó­nok­lat­nak tart­juk, ak­kor va­la­mit na­gyon fél­re­ér­tünk. Az ige­hir­de­tés Is­ten be­szé­de. Ő akar szól­ni az ige­hir­de­tőn ke­resz­tül. Szent­lel­ke ál­tal ad­ja az üze­ne­tet és nyi­to­gat­ja a szí­ve­ket. Ezt ne fe­lejt­sük el még ak­kor sem, ha ter­mé­sze­te­sen fon­tos az ige­hir­de­tő­nek és az ige­hall­ga­tó­nak is be­csü­le­te­sen fel­ké­szül­nie.

Hét­fő

Meg­száll té­ged is az Úr lel­ke, és más em­ber­ré le­szel. 1Sám 10,6 (Ap­Csel 1,8; Mt 16,13–19; 1Kor 12,4–11; Zsolt 81) Sá­mu­el pró­fé­ta mond­ja ezt Saul­nak, ami­kor fel­ke­ni Iz­ra­el ki­rá­lyá­vá. Saul éle­te meg­rá­zó pél­dá­ja an­nak, mi­cso­da kü­lönb­sé­get je­lent az em­ber éle­té­ben Is­ten Lel­ké­nek je­len­lé­te, il­let­ve hi­á­nya. Ve­le: győ­ze­lem az el­len­sé­gen, nél­kü­le: gyű­lö­let má­sok iránt. Ha a Szent­lé­lek mun­kál­ko­dik ben­nünk, ak­kor mi is más em­ber­ré vá­lunk. Más in­du­lat van ben­nünk, más esz­kö­zö­ket hasz­ná­lunk, más­hogy ke­ze­lünk hely­ze­te­ket, más a cé­lunk. Nem tö­ké­le­te­sek va­gyunk, ha­nem má­sok. Mert a Lé­lek for­mál és ala­kít. Ha azt han­goz­tat­juk, hogy min­ket Is­ten Lel­ke ve­zet, de min­den vál­to­zat­lan az éle­tünk­ben, ak­kor ér­de­mes meg­vizs­gál­nunk, tény­leg kö­zünk van-e őhoz­zá.

Kedd

Ne ag­gód­ja­tok a hol­na­pért, mert a hol­nap majd ag­gó­dik ma­gá­ért. Mt 6,34 (Zsolt 105,40–42; Ap­Csel 4,23–31; Zsid 10,1–18) Élj a má­nak! Ezt a csep­pet sem ke­resz­tény szel­le­mi­sé­gű fel­szó­lí­tást a mai ige alap­ján még­is meg­szív­lel­het­jük. Ne ag­go­dal­mas­kodj, ha­nem bízd rá ma­gad mennyei Atyád­ra, aki gon­dos­ko­dik ró­lad! – bá­to­rít Jé­zus. És ne ter­held ma­gad a jö­vő­ben vár­ha­tó eset­le­ges prob­lé­mák­kal se; ha majd ak­tu­á­lis lesz, rá­érsz Is­te­ned­del együtt ke­res­ni a meg­ol­dást. Tö­rődj a má­val! Tedd meg, amit ma kell meg­ten­ned! Sze­resd, akit ta­lán hol­nap már nem le­het! Ren­dezd Is­ten­nel és em­ber­tár­sad­dal, amit ma még ren­dez­ni tudsz! Bánd meg a bűnt, amelyet rég­óta meg kel­le­ne bán­nod! De min­de­nek­előtt ke­resd Is­ten or­szá­gát és igaz­sá­gát, ak­kor a töb­bi rá­adá­sul meg­ada­tik…

Szer­da

Ha meg­ma­rad ben­ne­tek az, amit kez­det­től fog­va hal­lot­ta­tok, ak­kor meg­ma­rad­tok ti is a Fi­ú­ban és az Atyá­ban. 1Jn 2,24b (Ézs 51,6; Ap­Csel 8,/9–11/12–25; Zsid 10,19–25) Sok­fé­le ha­tás ér ben­nün­ket nap mint nap. Kü­lön­fé­le ta­ní­tók kör­nyé­kez­nek meg az­zal a nem tit­kolt szán­dék­kal, hogy meg­győz­ze­nek sa­ját – vélt vagy va­lós – igaz­sá­guk­ról. Né­me­lyek „ke­resz­tény kön­tös­ben” jár­nak, és a Bib­li­át is idéz­ge­tik, de nem Krisz­tust, az Is­ten Fi­át és nem a mennyei Atya bűn­bo­csá­tó sze­re­te­tét hir­de­tik. Kulcs­fon­tos­sá­gú az, hogy meg­ma­rad­jon ben­nünk a tisz­ta ige, és hogy ra­gasz­kod­junk az élet evan­gé­li­u­má­hoz, mert csak így ma­rad­ha­tunk meg a Fi­ú­ban és az Atyá­ban.

Csü­tör­tök

Töb­bé nem én élek, ha­nem Krisz­tus él ben­nem. Gal 2,20 (Zsolt 118,17; Ap­Csel 11,1–18; Zsid 10,26–31) Úr Jé­zus, bo­csáss meg, ami­ért sok­szor csak ma­gam­ra fi­gye­lek. Át­ad­tam ne­ked az éle­tem, meg­nyi­tot­tam előt­ted a szí­vem, bí­zom ke­resz­ted ere­jé­ben és ab­ban, hogy a mennyei Atya – a te vé­re­dért – meg­bo­csát­ja bű­ne­i­met. Még­is van, ami­kor meg­bot­lom, és ke­gyes cse­le­ke­de­te­im­mel fog­lal­ko­zom. Újíts meg, Uram! Járd át új­ra je­len­lé­ted­del az éle­tem! Vond ma­gad­hoz te­kin­te­tem! Ámen.

Pén­tek

Is­ten nem azért küld­te el a Fi­út a vi­lág­ba, hogy el­ítél­je a vi­lá­got, ha­nem hogy üd­vö­zül­jön a vi­lág ál­ta­la. Jn 3,17 (Ézs 51,4; Ap­Csel 11,19–26, Zsid 10,32–39) Is­ten cél­ja nem gyer­me­kei pusz­tu­lá­sa, ha­nem ép­pen en­nek el­len­ke­ző­je: üd­vös­sé­get, az­az örök éle­tet szán min­den­ki­nek, s ezért ad­ta egy­szü­lött Fi­át. Ő a mi Sza­ba­dí­tónk. Aki hisz őben­ne, an­nak van üd­vös­sé­ge. Ez az evan­gé­li­um – és nem csak má­ra szól.

Szom­bat

Az én lel­ke­met adom be­lé­tek, és azt mű­ve­lem ve­le­tek, hogy ren­del­ke­zé­se­im sze­rint él­je­tek, tör­vé­nye­i­met meg­tart­sá­tok és tel­je­sít­sé­tek. Ez 36,27 (Róm 5,5; Ap­Csel 18,1–11; Zsid 11,1–7) Is­ten nem csu­pán új szí­vet ad, ha­nem Szent­lel­két is, aki cse­lek­vés­re kész­tet: tet­te­in­ket az Úr ren­del­ke­zé­se­i­hez és tör­vé­nyé­hez iga­zít­ja. Így min­den­na­pi éle­tünk­ben, csa­lád­tag­ja­ink­kal va­ló kap­cso­la­tunk­ban, a mun­ka­he­lyi hely­ze­tek­ben és a gyü­le­ke­ze­ti kö­zös­ség­ben is tet­ten ér­he­tő az, hogy az Úréi va­gyunk.

Hu­lej Eni­kő