A vasárnap igéje

SZENT­HÁ­ROM­SÁG ÜN­NE­PE UTÁN 1. VA­SÁR­NAP – RÓM 10,12–17

A hal­lás rend­kí­vül össze­tett fo­lya­mat; az öt ér­zék kö­zül az el­ső, mely a mag­zat­ban ki­fej­lő­dik, és amely ké­pes­sé te­szi a kül­vi­lág­gal va­ló kap­cso­lat­ra. Ez nem­csak a mag­zat fej­lő­dé­sé­re igaz, ha­nem a hit ki­ala­ku­lá­sá­ra is. Az apos­to­li szó se­gít­sé­gé­vel pró­bál­juk meg nyo­mon kö­vet­ni a hit „egyed­fej­lő­dé­sét” a hal­lás­tól a hi­tig.

A hit, a bi­zo­da­lom te­hát a hal­lás alap­ján fej­lő­dik ki. Mi­ért gon­dol­hat­ta Pál apos­tol úgy, hogy öt ér­zé­künk kö­zül a hal­lás­nak ki­emel­ke­dő je­len­tő­sé­ge van a hit ki­ala­ku­lá­sá­ban? Föl­di éle­tünk ki­tel­je­se­dé­sé­hez el­en­ged­he­tet­le­nül szük­sé­ges, hogy a kü­lön­bö­ző ér­zé­ke­lé­sek ki­ala­kul­ja­nak ben­nünk. A lát­ha­tat­lan, is­te­ni vi­lág­hoz va­ló vi­szo­nyunk­ban mi­ért ép­pen en­nek az ér­zék­szerv­nek van ki­emelt sze­re­pe?

Az is­te­ni vi­lág az em­ber szá­má­ra a bűn­eset kö­vet­kez­té­ben gya­kor­la­ti­lag el­ve­szett. Bár­mi­lyen mó­don is pró­bá­lunk vissza­ta­lál­ni, vissza­ka­pasz­kod­ni, ez ku­darc­ra van ítél­ve. Ma kü­lö­nö­sen sok olyan, val­lá­si kön­tös­ben meg­je­le­nő irány­zat­tal ta­lál­koz­ha­tunk, amely az­zal ke­cseg­tet, hogy tud­ja az is­te­ni va­ló­ság­hoz ve­ze­tő utat. Az ér­zé­kek­re is ha­tó val­lá­sos­ság új­ra­éle­dé­sé­nek le­he­tünk ta­núi. Eb­ből a szem­pont­ból is fon­tos, hogy meg­ért­sük Pál sza­va­it: a hit hal­lás­ból van!

Az apos­tol ál­tal előny­ben ré­sze­sí­tett hal­lás nem az ér­zék­szer­vek kö­zöt­ti kü­lönb­ség­té­telt je­len­ti, ha­nem azt, hogy az el­ve­szett is­te­ni vi­lág Jé­zus­ban ér­ke­zett vissza hoz­zánk. Ezt az apos­to­lok a Lé­lek se­gít­sé­gé­vel fel­is­mer­ték, és el­kezd­tek er­ről be­szél­ni. Akik meg­hal­lot­ták a ta­nú­ság­té­te­lü­ket, azok­nak a szí­vé­ben éb­redt fel a hit. A be­széd­nek és meg­hal­lás­nak ez a fo­lya­ma­ta tart­ja fenn az egy­ház kö­zös­sé­gét egé­szen ad­dig a pil­la­na­tig, amíg az Atya dön­té­se ér­tel­mé­ben el nem ér­ke­zik a vég­ső idő.

A hit egyed­fej­lő­dé­se szem­pont­já­ból te­hát el­en­ged­he­tet­le­nül fon­tos a Krisz­tus­ról szó­ló be­széd. Ma azon­ban az­zal a ve­széllyel is ta­lál­ko­zunk, hogy ez a be­széd a „val­lá­sos nyelv bör­tö­né­ben” van, és ér­tel­mez­he­tet­len­né, ért­he­tet­len­né vá­lik kör­nye­ze­tünk szá­má­ra. A pün­kös­di tör­té­net­ből nem sza­bad ki­hagy­ni a Lé­lek cso­dá­ját, de rö­vid­lá­tás len­ne el­fe­lej­te­ni azt, hogy az apos­to­lok ké­pe­sek vol­tak úgy meg­szó­lal­ni, hogy kor­tár­sa­ik ért­sék sza­va­i­kat, mert nem val­lá­si zsar­gont, csak a benn­fen­te­sek szá­má­ra ért­he­tő nyel­ve­ze­tet hasz­nál­tak, ha­nem köz­ért­he­tő­en fo­gal­maz­tak. Úgy is mond­hat­juk, hogy a hit ki­ala­ku­lá­sá­hoz szük­sé­ges a Krisz­tus­ról szó­ló kor­tár­si be­széd.

A kor­tár­si be­széd szük­sé­ges­sé­ge mel­lett fi­gyel­nünk kell ar­ra, hogy az apos­tol be­szél még a kül­de­tés­ről is. Enél­kül ugyan­is be­szé­dünk le­het a kor­tár­sak szá­má­ra ért­he­tő, de hi­ány­zik be­lő­le, mö­gü­le a hi­te­le­sí­tő erő. Mai ké­pet hasz­nál­va: ren­ge­teg elekt­ro­ni­kus le­ve­let kül­dünk az in­ter­net se­gít­sé­gé­vel. Va­ló­já­ban csak azok­nak a le­ve­lek­nek van bi­zo­nyí­tó ere­jük, ahol a le­vél kül­dő­je be­szer­zi az úgy­ne­ve­zett elekt­ro­ni­kus alá­írást. Az ügy­fél­ka­pun is csak ak­kor re­giszt­rál­tat­hat­ja ma­gát va­la­ki, ha be­mu­tat­ja az ön­kor­mány­zat ál­tal ki­ál­lí­tott do­ku­men­tu­mot ar­ról, hogy a név és a sze­mély azo­nos.

A kül­de­tés az, ami a Jé­zus­ról szó­ló kor­tár­si be­szé­det meg­erő­sí­ti, kon­fir­mál­ja, iga­zol­ja. A kül­ső és be­lő el­hí­vás, kül­de­tés együtt­ál­lá­sa szük­sé­ges eh­hez. Is­ten­nek ad­ha­tunk há­lát azért, hogy még ma is van­nak fi­a­ta­lok, aki­ket Is­ten sza­bály­sze­rű­en el­hív az evan­gé­li­um szol­gá­la­tá­ra, és van­nak olyan gyü­le­ke­ze­ti ta­gok, akik ez­zel az Is­ten ­től ka­pott erő­vel vég­zik szol­gá­la­tu­kat az élet kü­lön­bö­ző te­rü­le­te­in, akik­nek a jö­ve­te­le mind a mai na­pig ked­ves, mi­kor az evan­gé­li­u­mot hir­de­tik.

A kö­vet­ke­ző fon­tos ál­lo­más a hit fej­lő­dé­sé­ben a se­gít­sé­gül hí­vás. Gon­dol­ko­dá­sunk­ban ta­lán itt van a leg­több fél­re­ér­tés. Nem a „zu­ha­nó re­pü­lő­gé­pen nincs ate­is­ta” men­ta­li­tás­ról be­szél az apos­tol, és nem is ar­ról, ami­kor baj­ban se­gít­sé­gül hív­juk Is­tent, hogy amit mi el­ron­tot­tunk, azt ő „De­us ex ma­chi­na” old­ja meg. Eze­ken messze túl, a hit fej­lő­dé­sé­ben a se­gít­sé­gül hí­vás a bi­za­lom vissza­csa­to­lá­sát je­len­ti. Azt, hogy a hit nem el­mé­let, ha­nem meg­él­he­tő va­ló­ság. Hi­szen az em­ber­ré lett Krisz­tus­sal öröm­ben és bá­nat­ban, ma­gas­ság­ban és mély­ség­ben, egész­ség­ben és be­teg­ség­ben, si­ker­ben és ku­darc­ban, meg­bánt és fel­ol­do­zott bűn­ben együtt le­he­tek. Így a se­gít­sé­gül hí­vás a leg­meg­hit­tebb kap­cso­lat­tá vá­lik, nem pe­dig gyorsse­géllyé, ame­lyet va­la­mi­lyen gyógy­szer­ként a ne­héz pil­la­na­tok­ban ma­gam­hoz ve­he­tek.

Za­jos vi­lág­ban élünk. Na­gyon sok min­dent hal­lunk. Egy­há­zunk­ban en­nek kü­lö­nö­sen ne­ga­tív hatása van, hi­szen az egy­más­ról mon­dott benn­fen­tes hí­rek na­gyon sok kárt okoz­nak. A za­jok vi­lá­gá­ból sze­lek­tí­ven ész­lel­jük azt, ami szá­munk­ra fon­tos. A for­gal­mas ut­cán in­kább meg­hall­juk az au­tók za­ját, mint a ma­da­rak csi­cser­gé­sét. A hal­lás va­sár­nap­ján Is­ten ar­ra sze­ret­ne fel­ké­szí­te­ni ben­nün­ket, hogy ké­pe­sek le­gyünk az ő or­szá­gá­nak csen­des hang­já­ra is fi­gyel­ni, hogy meg­hall­juk hí­vá­sát és kül­dé­sét.

Imád­koz­zunk! Is­te­nünk, aki a hal­lás ké­pes­sé­gé­vel aján­dé­koz­tál meg min­ket, kö­szön­jük ne­ked ezt az ér­zék­szer­vün­ket is. Kö­nyör­günk hoz­zád azo­kért a test­vé­re­in­kért, akik hal­lás­sé­rül­tek, hogy ők is meg­ért­hes­sék üze­ne­te­det. Adj ne­kik tü­rel­met fo­gya­té­kos­sá­guk el­vi­se­lé­sé­re, és adj mel­lé­jük szin­tén tü­rel­mes em­be­re­ket, akik se­gí­te­nek ne­kik a han­gok vi­lá­gá­ban va­ló el­iga­zo­dás­ban. Urunk, te tégy min­ket ké­pes­sé a ter­mé­szet­fe­let­ti hal­lás­ra, hogy meg­ért­sük a Fi­ad­ról szó­ló üze­net fon­tos­sá­gát és ere­jét. Adj ta­lá­lé­kony­sá­got, hogy kor­társ nyel­ven tud­juk szól­ni az örök evan­gé­li­u­mot. Te küldj mun­ká­so­kat or­szá­god épí­té­sé­re! Ámen.

La­borczi Gé­za