A hét témája

– Pro­fesszor asszony, ho­gyan érez­te ma­gát egyet­len női elő­adó­ként a kon­fe­ren­ci­án?

– A nők is­ko­láz­ta­tá­sa Eu­ró­pá­ban, nyil­ván itt Ma­gyar­or­szá­gon is, ko­ráb­ban kez­dő­dött, mint ná­lunk. A val­lás­kö­zi pár­be­széd­ben részt ve­vők több­sé­ge In­do­né­zi­á­ban is fér­fi. Ha meg is le­pőd­tem, ta­lán még­sem olyan na­gyon. A nők az „in­for­má­lis szek­to­rok­ban”, a hát­tér­ben sok­szor fon­to­sab­bak. Egy fér­fi pél­dá­ul so­ha­sem megy el olyan ko­rán a pi­ac­ra, mint egy nő… A vál­la­la­tok irá­nyí­tá­sá­ban, a nem­zet­kö­zi cé­gek­nél per­sze dön­tő­en fér­fi­ak a ve­ze­tők.

– Elő­adá­sá­ban be­szélt a dok­to­ri prog­ram­juk­ról, amely­ben há­rom, más-más val­lá­si hát­te­rű egye­tem vesz részt.

– Igen, szá­munk­ra ez új ka­land. Sok isz­lám, ke­resz­tény és más in­téz­mény van az or­szág­ban, össze­jö­vünk, együtt­mű­kö­dünk, kö­zö­sen job­ban ki­hasz­nál­juk for­rá­sa­in­kat, szak­ér­tel­mün­ket. Per­sze nem val­lás­hoz kö­tődő egye­te­mek­kel is lé­te­zik együtt­mű­kö­dés.

– Szin­tén em­lí­tet­te, hogy a val­lás­ok­ta­tás az ok­ta­tás min­den szint­jén je­len van. Mi­ért fon­tos ez még az egye­te­me­ken is?

– Ezt tör­vény ír­ja elő. Az in­do­néz al­kot­mány a Pan­csa Si­lá­ra, az öt alap­elv­re épül, ezek kö­zül az el­ső: hit a leg­fel­sőbb Is­ten­ben. Ezért min­den tör­vény­nek te­kin­tet­tel kell len­nie az em­be­rek ál­tal fon­tos­nak tar­tott ér­té­kek­re, val­lá­si­ak­ra, kul­tu­rá­li­sak­ra. Az ok­ta­tás leg­al­só szint­jé­től kezd­ve táp­lál­ni, erő­sí­te­ni kell a gyer­me­kek hi­tét. Az egye­te­men má­sért kö­te­le­ző: meg kell is­mer­ni a szom­széd hi­tét. A musz­li­mok­nak tud­ni­uk kell, mit ta­nít a ke­resz­tény­ség, a ke­resz­té­nyek­nek is is­mer­ni­ük kell az isz­lá­mot, hin­du­iz­must, budd­hiz­must. Ele­mi is­ko­lai szin­ten ezt per­sze még nem le­het el­vár­ni.

– Dok­to­ri prog­ram­juk­ban sze­re­pel­nek gen­der- – a ne­mek tár­sa­dal­mi sze­re­pét ku­ta­tó – és a kör­nye­zet­tel kap­cso­la­tos ta­nul­má­nyok is…

– Ami a kü­lön­bö­ző val­lá­sok szent ira­ta­it il­le­ti, a ki­nyi­lat­koz­ta­tá­sok pat­ri­ar­chá­lis kor­ban tör­tén­tek, a szent ira­to­kat is ak­kor je­gyez­ték le, az ős­atyák, pró­fé­ták, ki­rá­lyok ese­té­ben nyil­ván fér­fi­ak­ra gon­do­lunk. Ez úgy be­fo­lyá­sol­ja az át­lag­em­bert, hogy azt gon­dol­ja: a val­lá­si ve­ze­tés­nek fér­fi­ak ke­zé­ben kell len­nie. Az isz­lám ese­té­ben, ha mé­lyebb­re ásunk a Ko­rán szö­ve­gé­ben, tud­nunk kell, hogy az arab nyelv is­me­ri a nyelv­ta­ni ne­met. A Ko­rán kü­lön­bö­ző ki­fe­je­zé­se­ket hasz­nál az em­be­rek­re, em­be­ri­ség­re; van, ami­kor csak a fér­fi hí­vők­ről van szó. Ám a hím­ne­mű sza­vak egy­út­tal a nők­re is vo­nat­koz­hat­nak. A Bib­li­á­ban is sok­kal több­ször van­nak meg­szó­lít­va a fér­fi­ak, mint a nők. De azt is ta­nul­má­nyoz­nunk kell, hogy Jé­zus ho­gyan be­szél­ge­tett női ta­nít­vá­nya­i­val. Ha a ne­mek szem­pont­já­ból ko­mo­lyan vesszük a val­lá­sok ta­ní­tá­sát, ak­kor az egyen­jo­gú­sá­got, egyen­lő­sé­get kell lát­nunk.

– És a kör­nye­zet­tel kap­cso­la­tos ta­nul­má­nyok?

– A val­lá­sok so­kat be­szél­nek ar­ról, mit je­lent a te­rem­tés. A Ko­rán is. Mi, musz­li­mok, gyak­ran el­fe­lejt­jük, hogy ez mit je­lent: a fák, a vi­zek, a he­gyek és így to­vább – ezek mind a ma­guk mód­ján di­cső­í­tik Is­tent. Per­sze más­képp, mint az em­be­rek. Né­ha azt gon­dol­juk, hogy mi­vel nem be­szé­lik a nyel­vün­ket, nin­cse­nek spi­ri­tu­á­lis kap­cso­lat­ban a Te­rem­tő­vel. A fák, a vi­zek, a he­gyek azért van­nak, hogy Is­tent di­cső­ít­sék, hogy ta­nú­sít­sák Is­ten ha­tal­mát és jó­sá­gát. Né­ha bi­zony meg­fe­led­ke­zünk er­ről. A val­lás eb­ben is se­gít, vagy­is hogy új­ra fel­fe­dez­zük, meg­lás­suk ezek­nek a te­remt­mé­nyek­nek – az em­be­ri­ség­nek, a föld­nek, a vi­lág­nak – a cél­ját.

Sz. P.