Keresztutak
„Meg kell kérdőjelezni a hatalmi struktúrákat”
Magasra csaptak az érzelmek azon a pódiumbeszélgetésen, amelyre Szexuális visszaélés a katolikus egyházban címmel került sor május 14-én Münchenben, a 2. ökumenikus egyházi napok keretében. Sem a hallgatóság, sem az előadók nem tudták objektív távolságtartással kezelni a felvetődött fájdalmas kérdéseket, amelyek az egész katolikus egyházat krízisbe sodorták.
Csaknem botrányba torkollt a rendezvény, még mielőtt elkezdődhetett volna. Az áldozatok egyike, Norbert Denef, aki több évtizeddel ezelőtt ministránsként szenvedett el szexuális erőszakot, a színpad előtt állva hangosan követelte, hogy az előadók azonnal hagyják abba a hazudozást, és szálljanak le az emelvényről.
Ezek után megnyitóbeszédében összefoglalta az eseményekből általa levont tanulságokat. Szerinte az áldozatnak az intézménnyel való kapcsolata sokkal fájdalmasabb, mint az, amit az áldozat a tettes iránt érez. Az áldozatok konfliktusba viszik az intézményt, amely azután vagy saját magát látja szenvedő alanynak, vagy az áldozatot idealizálja. Mindkettő tévút!
Amit Isten az egyháztól akar, azt az áldozatokkal való találkozásban találjuk meg – hangsúlyozta Klaus Mertes. Az egész helyzet tanulási esély az egyház számára. Erről a témáról beszélni kell. Mivel a visszaélés lelki, bizalmi viszonyban történik, a Krisztushoz való eljutás lehetősége károsodik.
A lelki hatalommal való visszaélést magában a rendszerben kell megelőzni. Ezért meg kell kérdőjelezni a katolikus egyházban működő hatalmi struktúrákat.
A publikum hangos ovációval kísérte azokat a még radikálisabb gondolatokat is, amelyeket dr. Wunibald Müller, a münsterschwarzachi Recollectio-ház vezetője, a lelki problémákkal küzdő papokkal foglalkozó pszichoterapeuta fogalmazott meg. Szerinte teljesen más kisugárzása lenne egy olyan papságnak, amely férfiakból és nőkből állna.
A nőknek azonos jogokat kellene adni az egyházban. Másrészt a szexuálisan éretlen homoszexuális férfiakat különösen fenyegeti a veszély, hogy pedofil magatartást vesznek fel. Ezt a rizikót felerősíti a homoszexualitásnak az egyházban való tabuizálása. Ezért Müller a homoszexuális érzéseknek a heteroszexuálisokkal egyenértékűként való elismerését követelte. Harmadsorban hangsúlyozta, hogy a cölibátusnak nem kényszernek, hanem egy érett döntés kifejeződésének kellene lennie. Ezért olyan papságra lenne szükség, amely cölibátusban élő és házas papokból áll.
Összefoglalva kiemelte: a szexuális visszaélések nemcsak egyéni bűnök, hanem a rendszer bűneinek következményei. Ezért a rendszer alapvető változására van szükség, amelyhez az irányt nem a Róma felé, hanem az Isten felé fordított tekintet adhatja meg.
A gondolatindító beszédek után a meghívott egyházi és világi képviselők felszólalásaikban a probléma több aspektusát is igyekeztek körüljárni.
A német katolikus püspöki konferenciának a visszaélések kezelésével megbízott képviselője, dr. Stephan Ackermann püspök igyekezett az áldozatok szempontjait előtérbe helyezni. Elmondta, hogy folyik az új vezérelvek kidolgozása, amelyeket azonban valószínűleg csak szeptemberben fognak nyilvánosságra hozni. „Az elszenvedett kár anyagi elismerésével” kapcsolatban sem tudott még konkrét összeget mondani. Hangsúlyozta, hogy a legsúlyosabb gond az egyház iránti bizalom elvesztése, mert ez az emberek istenképére is kihat.
Dr. Beate Merk, a bajor igazságügyért felelős miniszter asszony a jogi kérdéseket emelte ki. Szerinte meg kell hosszabbítani a szexuális visszaélésekre vonatkozó elévülési időt, illetve azokat bűncselekményként kell kategorizálni. Dr. Gerhard Robbers jogászprofesszor ezzel szemben kijelentette, hogy a büntetőjog nem mindig ad megoldást. Nemcsak az a lényeg, hogy megbüntessék a tetteseket, hanem inkább az, hogy segítsenek az áldozatokon. Ehhez szükség lenne az állam és az egyház együttműködésére.
A katolikus egyházban jelenleg működő megelőzési stratégiákról számolt be Andrea Heim (Német Katolikus Ifjúsági Szövetség, BDKJ). A feladatok a következők: a fiatalokat meg kell tanítani arra, hogy nemet tudjanak mondani; segíteni kell a felelősöknek, hogy érzékeljék, ha határátlépés történik; valamint átlátható struktúrákat, kommunikációs utakat kell létrehozni.
Új kezdeményezés az úgynevezett „önelkötelezés”: az ifjúsággal foglalkozó egyházi munkások és papok nyilatkozat aláírásával tehetnek fogadalmat arra, hogy tiszteletben tartják a rájuk bízottakat. Ennek a papírnak a kitöltésére egyébként az ökumenikus egyházi napok során is nyílt lehetőség.
A beszélgetés összességében megmutatta, hogy a katolikus egyház komolyan veszi a szexuális visszaélések kérdését. Ám időre van szükség ahhoz, hogy a probléma minden részletére megoldást találjanak. A legnagyobb kérdés természetesen még mindig az, hogy milyen hatással lesz a krízis a katolikus egyház egész felépítésére, eddigi működésére, illetve milyen reformokra kerül sor.
Adámi Mária