Keresztutak

Kri­ti­ku­sai sze­rint a né­met egy­há­zi na­pok (Kirchen­tag) „el­szi­ge­telt” je­len­ség, amely va­ló­já­ban sem­mi­re nem jó, „csu­pán” an­nak az egy-két-há­rom­száz­ezer em­ber­nek je­lent né­mi színt az éle­té­ben, akik az adott év­ben részt vesz­nek raj­ta. Et­től el­te­kint­ve a hét­köz­na­pok­ba és a gya­kor­lat­ba sem­mi nem megy át be­lő­le, bár­mennyi­re jók is az elő­adók és a pó­di­um­be­szél­ge­té­sek részt­ve­vői, bár­mennyi té­vé­csa­tor­na ké­szít is es­tén­ként róla na­pi össze­fog­la­lót vagy köz­ve­tí­tést.

Anél­kül, hogy vi­tat­koz­nék a kri­ti­ku­sok vé­le­mé­nyé­vel, sze­ret­nék né­hány él­ményt és ta­nul­sá­got meg­osz­ta­ni ol­va­só­ink­kal az idei mün­che­ni na­pok­kal kap­cso­lat­ban. Ha en­nek ha­tá­sá­ra né­há­nyan ked­vet kap­nak ah­hoz, hogy a jö­vő évi drez­dai Kirchen­ta­gon vagy a – né­met min­tá­ra meg­szer­ve­zett – ez évi ma­gyar­or­szá­gi Szél­ró­zsa ta­lál­ko­zón részt ve­gye­nek, ak­kor ta­lán ha­tás­sal lesz nem­csak a részt­ve­vők hét­köz­nap­ja­i­ra, ha­nem a szé­le­sebb kö­zös­ség­re is.

Ma­gyar­or­szág­ról rend­sze­re­sen so­kan vesz­nek részt a né­met egy­há­zi na­po­kon, de ta­lán nem túl­zás azt ál­lí­ta­ni, hogy még a ta­pasz­talt „kirchen­ta­go­sok” is ne­he­zen tud­nák meg­fo­gal­maz­ni, hogy mit je­lent szá­muk­ra a ren­dez­vény. A Kirchen­tag ugyan­is nem pusz­tán elő­adá­sok, pó­di­um­be­szél­ge­té­sek, ak­tu­á­lis és ége­tő kér­dé­sek (idén pél­dá­ul a klí­ma­vál­to­zás, az észak–dél konf­lik­tus, Af­ga­nisz­tán, egy­há­zi sze­mé­lyek sze­xu­á­lis vissza­élé­sei stb.), mély teo­ló­gi­ai és fi­lo­zó­fi­ai té­mák, ko­moly- és könnyű­ze­nei kon­cer­tek, gyer­mek- és és if­jú­sá­gi prog­ra­mok, lel­ki és spi­ri­tu­á­lis mű­he­lyek, ha­gyo­má­nyos és mo­dern li­tur­gi­á­val fel­épí­tett is­ten­tisz­te­le­tek, to­váb­bá öt­le­tes kö­zös­sé­gi meg­moz­du­lá­sok ke­ret­be fog­la­lá­sa. Mind­ez igaz rá, de en­nél sok­kal több­ről van szó.

A Kirchen­tag öt nap­ja egy „egy­sé­ges egész”, egy­faj­ta „áram­lás”, amely­hez a hi­va­ta­los prog­ra­mo­kon túl szo­ro­san hoz­zá­tar­toz­nak az is­me­rő­sök­kel és is­me­ret­le­nek­kel va­ló ta­lál­ko­zá­sok, a cser­ké­szek se­gí­tő je­len­lé­te a vá­ros min­den pont­ján, a csa­lá­di be­szél­ge­té­sek, a meg­le­pe­té­sek vagy a meg­osz­tás meg­ta­pasz­ta­lá­sa (él­mé­nyek­nek, prog­ra­mok­nak, né­ha egy-egy szend­vics­nek a meg­osz­tá­sa). Ta­lán ez a tit­ka an­nak, hogy tö­meg­ren­dez­vény mi­vol­ta el­le­né­re a Kirchen­tag még­is sze­mé­lyes tud ma­rad­ni.

A meg­le­pe­té­sek egész kü­lön­le­ge­sek le­het­nek. Szá­mom­ra az egyik kö­zü­lük az volt, ami­kor egy is­mert ze­nész-éne­kes, Edzard Hü­ne­ke, a Wi­se Guys együt­tes egyik tag­ja bib­lia­ta­nul­mányt tar­tott in­ter­ak­tív mó­don, a több ezer fős hall­ga­tó­sá­got kö­zös­ség­gé ko­vá­csol­va.

Egy má­sik meg­le­pe­tést a ti­zen­két éves Fe­lix Fink­bei­ner oko­zott. Fe­lix so­kak sze­rint cso­da­gye­rek. Gya­kor­lott elő­adó­kat fe­lül­mú­ló ma­ga­biz­tos­ság­gal állt ki az ugyan­csak több ezer fős hall­ga­tó­ság elé, és cso­dá­la­tos in­tel­li­gen­ci­á­val, bá­tor­ság­gal és el­szánt­ság­gal me­sél­te el, hogy mi­ként ju­tott el is­ko­lai há­zi fel­ada­tá­nak tel­je­sí­té­sé­től odá­ig, hogy lét­re­hoz­ta a Plant for the Pla­net (Ül­tess fát a boly­gó­ért!) moz­gal­mat.

A moz­ga­lom je­len­leg öt­ven­hat or­szág­ban ak­tív, és sok ti­zen­éves gye­rek fo­gott össze, hogy te­gye­nek va­la­mit a klí­ma­vál­to­zás kér­dé­sé­ben. Vé­le­mé­nyük sze­rint a po­li­ti­ku­sok min­dig csak cé­lo­kat tűz­nek ki, de nem va­ló­sít­ják meg őket. Ezért már nem hisz­nek ne­kik, ha­nem be­fog­ják a szá­ju­kat, az­zal a mot­tó­val, hogy „stop tal­king, start plant­ing” (Ne be­szélj, ha­nem ül­tess fát!; hon­lap­juk: www.plant-for-the-pla­net.org).

Fe­lix és ba­rá­tai azon­kí­vül, hogy köny­vet ír­tak, ak­tí­van szer­ve­zik a klí­ma­igaz­sá­gos­sá­gért küz­dő moz­gal­mu­kat. Tá­mo­ga­tó­ik kö­zött sze­re­pel Hans Küng teo­ló­gus és sok ne­ves po­li­ti­kus is. Fe­lix nem­csak Né­met­or­szág­ban tart elő­adá­so­kat, ha­nem – most már – vi­lág­szer­te. Töb­bek kö­zött Kí­ná­ban és New York­ban is részt vett már saj­tó­tá­jé­koz­ta­tón, sőt Ba­rack Oba­má­nak is tar­tott elő­adást.

A meg­le­pe­tés­ egy har­ma­dik faj­tá­ja volt, ami­kor Nancy Car­do­so bra­zil lel­kész­nő az Ama­zo­nas te­rü­le­tén élők küz­del­mé­ről be­szélt teo­ló­gi­ai meg­ala­po­zás­sal, és elő­adá­sa vé­gén, a re­mény­te­len hely­zet be­mu­ta­tá­sa után egy dalt éne­kelt el gyö­nyö­rű han­gon por­tu­gá­lul a re­mény­ről és a sze­re­tet­ről. Ta­lán va­la­mi ha­son­ló­ra gon­dol­ha­tott a Wi­se Guys is az idei Kirchen­tag­ra írt dal­ban, ami­kor meg­fo­gal­maz­ták: „A re­mény hal meg utol­já­ra; és a hit né­hány he­gyet már meg­moz­ga­tott.”

Nem csak a Kirchen­tag-dal kri­ti­zál­ta az eről­te­tett gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dést és – mi­vel a nö­ve­ke­dés­hez jó­val több erő­for­rás­ra van szük­ség – a kör­nye­zet le­rom­bo­lá­sát. Sok meg­hí­vott – teo­ló­gu­sok, po­li­ti­ku­sok, szo­cio­ló­gu­sok, öko­ló­gu­sok – erő­tel­jes sza­vak­kal fo­gal­maz­tak.

Ul­rich Duc­h­row sze­rint a fő prob­lé­ma az, hogy a kö­zép­osz­tály ir­re­á­lis tu­dat­ban él, ezért nem szo­li­dá­ri­san vi­sel­ked­ik, ha­nem a sa­ját gaz­dag­sá­gát akar­ja be­biz­to­sí­ta­ni. Ezen kell te­hát vál­toz­tat­ni és őket a va­ló­ság­gal konf­ron­tál­ni. Eck­hard Na­gel, a Kirchen­tag evan­gé­li­kus el­nö­ke a zá­ró is­ten­tisz­te­le­ten úgy fo­gal­ma­zott, hogy az em­ber­ség­ben és az egy­más­ra fi­gye­lés­ben kell nö­ve­ked­nünk a po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi élet ál­tal eről­te­tett „nö­ve­ke­dés” he­lyett. A sze­mé­lyes érin­tett­sé­gen ke­resz­tül az em­be­rek ké­szek vál­toz­tat­ni gon­dol­ko­dá­su­kon. Ez egy­részt re­mény­re ad okot, aho­gyan a Kirchen­tag mot­tó­ja is hir­det­te. Más­részt pe­dig fel­ada­tot je­lent – ne­künk mind­annyi­unk­nak.

Göm­böcz El­vi­ra