Keresztutak

Lap­zár­tánk ide­jén az ár­víz mi­att Észak-Ma­gyar­or­szá­gon már több mint öt­ezer­ em­ber­nek kel­lett el­hagy­nia ott­ho­nát. Az ár­víz­ká­ro­sul­tak ja­vá­ra pél­dát­lan össze­fo­gás­sal in­dí­tot­tak gyűj­té­se­ket kü­lön­bö­ző szer­ve­ze­tek. Így tesz a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház és a Ma­gyar Öku­me­ni­kus Se­gély­szer­ve­zet (MÖSZ) is – ez utób­bi az elárasztott területeken is se­gí­ti az ára­dá­sok ká­ro­sult­ja­it. Az Evan­gé­li­kus Élet el­ső ol­da­lán most még­is egy civil kez­de­mé­nye­zés­ről sze­ret­nénk tu­dó­sí­ta­ni. Egy­ről a – re­mél­he­tő­leg – szá­mos „apró” jó cselekedet kö­zül…

Az evan­gé­li­ku­sok in­ter­ne­tes le­ve­le­ző­lis­tá­ján, a Fra­ter­ne­ten volt ol­vas­ha­tó Scher­mann Gá­bor értesítése ar­ról, hogy egy ta­ta­bá­nyai csa­lád jú­ni­us 20-tól 30-ig szí­ve­sen vál­lal­ja tíz–ti­zen­öt olyan gyer­mek fel­ügye­le­tét, akik­nek a víz tönk­re­tet­te az ott­ho­nát. Mint a he­lyi evan­gé­li­kus egy­ház­köz­ség lel­ké­szé­től meg­tud­tuk, a fel­aján­lást a gyü­le­ke­zet egyik pres­bi­te­re, Saller Molnár Róbert és bátyja, Gyula tet­te, aki je­len­leg is tá­mo­gat rá­szo­ru­ló gye­re­ke­ket: csa­lá­di vál­lal­ko­zás­ként mű­kö­dő ét­ter­mük­ben feb­ru­ár óta az egyik kö­ze­li ál­ta­lá­nos is­ko­la ti­zen­nyolc ta­nu­ló­já­nak ad­nak in­gyen ebé­det.

– A ka­taszt­ró­fa hal­la­tán ar­ra ju­tot­tunk, hogy a ma­gunk esz­kö­ze­i­vel leg­in­kább ta­lán az­zal tud­nánk se­gí­te­ni az ár­víz károsultja­i­nak, ha a nyá­ri szü­net kez­de­tén egy rö­vid idő­re „te­her­men­te­sí­te­nénk” a fel­nőt­te­ket, hogy míg ők az ott­ho­na­i­kat pró­bál­ják va­la­me­lyest rend­be hoz­ni, ne kell­jen köz­ben még a gyer­me­ke­ik­re is fi­gyel­ni­ük – mond­ja Sal­ler Mol­nár Ró­bert.

Elő­ször úgy ter­vez­ték, hogy csa­lá­dok­nál szál­lá­sol­ják majd el a gye­re­ke­ket, de idő­köz­ben az ön­kor­mány­zat is fel­aján­lott né­hány szo­bát és egy kö­zös­sé­gi ter­met az egyik kol­lé­gi­um­ban. A gyer­me­kek ter­mé­sze­te­sen nem ma­rad­nak fel­ügye­let nél­kül: Sal­ler Mol­nár Ró­bert lá­nya pe­da­gó­gus, ő vál­lal­ta, hogy meg­szer­ve­zi, mi­kor ki vi­gyáz az apróságokra. A gye­re­kek utaz­ta­tá­sát is ők szer­vez­nék meg; nem­csak el­men­né­nek ér­tük, de ha­za is vin­nék őket. Utób­bit pe­dig az­zal is össze­köt­nék, hogy át­ad­ják az adott gyü­le­ke­zet­nek a ta­ta­bá­nya­i­ak élel­mi­szer-, ru­ha­ne­mű- és tisz­tí­tó­szer-ado­má­nyát.

– Ti­zen­két év kö­rü­li gyer­me­ke­ket vá­runk, le­he­tő­ség sze­rint egy­azon te­le­pü­lés­ről. Az érin­tett te­rü­le­te­ken lé­vő egy­ház­köz­sé­gek lel­ké­szei – Scher­mann Gá­bo­ron ke­resz­tül – biz­to­san tud­nak se­gí­te­ni ne­künk ab­ban, hogy kap­junk egy pon­tos név­sort ar­ról, sze­rin­tük ki­ket hoz­zunk el er­re a bő egy hét­re Ta­ta­bá­nyá­ra.

V. J.