Élő víz
HETI ÚTRAVALÓ
Krisztus mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11,28)
Szentháromság ünnepe után a második héten az Útmutató reggeli és heti igéiből figyelmeztető hívás hangzik: „Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok (ne vessétek meg) azt, aki szól!” (Zsid 12,25) Mert „Isten beszéde élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és megítéli a szív gondolatait és szándékait” (Zsid 4,12; LK). Az Úr szeretete s jósága körülöleli életünket. Ő minket is hív: „Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok!” (Ézs 55,3) Ezért: „Mi, akik élünk, áldjuk az Urat mindörökké!” (GyLK 749) A nagy vacsorára való hívogatás már az Ószövetségben elkezdődött; ott „felüdítem a fáradt lelket, és megelégítek minden elcsüggedt lelket” (Jer 31,25). S ez folytatódik az Újszövetségben; mert „boldog az, aki Isten országának vendége”, ezért „jöjjetek, mert már minden készen van” (Lk 14,15.17). És: „Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!” (Jel 19,9) Luther szerint „Isten előtt nincs személyválogatás. Krisztus országa az igével azért foglal mindenkit egyenlő egységbe (lásd a 23. v.: »kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam«), hogy ne az üdvözüljön, aki így vagy úgy él, ezt vagy azt teszi; hanem aki hisz!” Csak a Jézusba vetett hitünk által van szabad utunk egy Lélekben az Atyához; így „tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek” (Ef 2,19). A bölcsesség és a balgaság ma is egyszerre hívogat, de mi ne feledjük: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.” (Péld 9,10) Az egyiptomi férfi agyonütése miatt menekülő Mózest Midján papja fogadta be jövevényként, s így szólt lányaihoz: „Hívjátok ide, és egyék velünk!” (2Móz 2,20) A gyermektelen Anna megnyugvásra lelt az Úr templomában, miután könyörgött az Úrhoz, és fogadalmat tett: ha „fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az Úrnak adom” (1Sám 1,11). Jézus élő igéjével és hét kenyérből vendégelte meg a pusztában a sokaságot; köztük a négyezer férfit, akik „mindnyájan ettek, és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét tele kosárral” (Mt 15,37). A két gonosztevő sorsa, de a mi örök sorsunk is eldőlt a kereszten. A „jobb” lator magánál jobbnak, sőt királyának ismerte el Jézust, és hozzá fohászkodott; kegyelmet nyert: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,43) Jézus szerint: „aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” (Jn 11,25–26) A próféta e szavában a végső hazatérés és a nagy vacsora ígérete is benne rejlik: „Mert megváltotta az Úr Jákóbot, megszabadította az erősebb kezéből. Megjönnek majd, és ujjonganak Sion magaslatán, élvezik az Úrtól kapott javakat…” (Jer 31,11–12) „Jöjjetek, Isten Fia hív: / »Térj énhozzám, megterhelt szív! / Jöjj, hívlak, fáradt lélek!« (…) Beteljesül az ígéret, / Elnyerjük az üdvösséget / Jézusunk által.” (EÉ 435,1.4)
Garai András