Keresztutak

Az Eszt­rád Szín­ház egy ér­zék­le­tes ci­gány me­sét is ma­gá­ba fog­la­ló, a ci­gány­sor­sot be­mu­ta­tó szí­ni je­le­ne­té­vel ért vé­get Sár­szent­lő­rin­cen jú­ni­us 26-án dél­után a Ci­gány éte­lek be­mu­ta­tó­ja cí­mű ha­gyo­má­nyos ren­dez­vény.

Ter­mé­sze­te­sen jött az idén or­szág­szer­te ren­ge­teg ren­dez­vényt szin­te kö­te­le­ző­en meg­lá­to­ga­tó, meg­té­pá­zó eső is, így az éte­lek­ből csak egy nagy, köz­pon­ti bog­rács­ban ké­szült ebéd lett. Azért így is ju­tott a mint­egy száz részt­ve­vő­nek elég.

Nyil­ván nem áru­lok el tit­kot, ha el­mon­dom, hogy a fő­zés csak ap­ro­pó, mint ahogy szép és fon­tos ré­sze éle­tünk­nek még az ezt a na­pot is ki­töl­tő ze­ne, iro­da­lom, tánc – ju­tott mind­eb­ből bő­ven a je­len­lé­vők­nek a ci­gány szer­zők, elő­adók „tor­ká­ból, tol­lá­ból, lá­bá­ból”. De a lé­nyeg a mind­ezt át­já­ró, mind­ezt he­lyé­re és az örök­ké­va­ló­ság di­men­zi­ó­já­ba eme­lő Is­ten igé­je volt, ame­lyet Sze­ve­ré­nyi Já­nos, egy­há­zunk or­szá­gos misszi­ói lel­ké­sze hir­de­tett Hó­se­ás köny­ve alap­ján: „Né­pem vagy, ő pe­dig ezt mond­ja: Én Is­te­nem!”

Es­té­be hajolva az idő, el­men­tem a gyü­le­ke­zet lel­ké­szé­hez, Karl Já­nos­né Csep­re­gi Er­zsé­bet­hez, hogy kiér­té­kel­jük a ta­lál­ko­zót. A lel­kész­nő­ből föl­sza­kadt egy só­haj, majd azt mond­ta: „Ez a nap hoz­ta ki be­lő­lem a kér­dést: hol van az egy­ház? Itt, ahol jó­ked­vű, fel­sza­ba­dult em­be­rek kö­zött lük­te­tett az élet, ahol ennyi­re kü­lön­bö­ző ka­rak­te­rű, is­ko­lá­zott­sá­gú, szár­ma­zá­sú em­be­rek együtt vol­tak jé­zu­si bé­ké­ben, öröm­ben, gaz­dag­ság­ban – vagy a ru­tin­sze­rű, el­ső­sor­ban a va­sár­na­pi is­ten­tisz­te­let­re kor­lá­to­zó­dott, sok­szor szű­kös, nép­egy­há­zi ke­re­tek kö­zött?”

És va­ló­ban: hol van az egy­ház?…

Ba­kay Pé­ter, a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egyház ci­gány­misszi­ói re­fe­ren­se