Élő víz

„Ke­gye­lem­ből van üd­vös­sé­ge­tek a hit ál­tal, és ez nem tő­le­tek van: Is­ten aján­dé­ka ez.” (Ef 2,8)

Szent­há­rom­ság ün­ne­pe után az ötö­dik hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li s he­ti igé­i­ben Is­ten ta­nú­ság­té­tel­re hív; ez­ál­tal is „Is­ten azt akar­ja, hogy min­den em­ber üd­vö­zül­jön, és az igaz­ság is­me­re­té­re el­jus­son.” (1Tim 2,4; LK) „Mert nap és pajzs az Úr­is­ten, ke­gyel­met és di­cső­sé­get ád az Úr (…). Se­re­gek­nek Ura, bol­dog, aki ben­ned bí­zik.” (GyLK 726,12.13) Jé­zus­ban jött el az üd­vös­ség e vi­lág­ba. Er­ről te­het­nek bi­zony­sá­got Is­ten gyer­me­kei, mert „ti vagy­tok a ta­nú­im – így szól az Úr –, és szol­gá­im, aki­ket ki­vá­lasz­tot­tam…” (Ézs 43,10) „A pró­fé­ták és az apos­to­lok sza­va­i­ban Is­ten be­szél hoz­zánk. Tel­jes bi­zo­nyos­ság­gal ál­lít­juk azért, hogy az igé­ben Is­ten mű­kö­dik, s az ige­hir­de­tés Is­ten mód­ja s szer­szá­ma ön­ma­ga meg­is­mer­te­té­sé­re.” (Dr. Lu­ther) Pé­ter cso­dá­la­tos hal­fo­gá­sa Jé­zus esz­kö­ze volt, hogy el­hív­ja a misszi­ói szol­gá­lat­ra: „Ne félj, ezen­túl em­ber­ha­lász le­szel!” (Lk 5,10) Pált a da­masz­ku­szi or­szág­úton hív­ta el Jé­zus, hogy a po­gá­nyok apos­to­lá­vá te­gye, s a ke­reszt igé­jét, a meg­fe­szí­tett Krisz­tust hir­des­se, mert úgy „tet­szett Is­ten­nek, hogy az ige­hir­de­tés bo­lond­sá­ga ál­tal üd­vö­zít­se a hí­vő­ket” (1Kor 1,21). Nyil­vá­nos ta­ní­tó és gyó­gyí­tó szol­gá­la­ta kez­de­tén Jé­zus „Is­ten­hez imád­koz­va vir­rasz­tot­ta át az éj­sza­kát. Ami­kor meg­vir­radt, oda­hív­ta ta­nít­vá­nya­it, és ki­vá­lasz­tott kö­zü­lük ti­zen­ket­tőt, aki­ket apos­to­lok­nak is ne­ve­zett” (Lk 6,12–13). Is­ten há­zá­ban, Bé­tel­ben má­sod­szor is meg­je­lent Já­kób­nak atyái Is­te­ne, s meg­ál­dot­ta. „…Iz­rá­el lesz a ne­ved. (…) Én va­gyok a min­den­ha­tó Is­ten! (…) Ne­ked adom azt a föl­det, me­lyet Áb­ra­hám­nak és Izsák­nak ad­tam…” (1Móz 35,10.11.12) Pró­fé­tá­ját is el­hív­ta „em­ber­ha­lász­nak” az Úr: „Em­ber­fia, el­kül­de­lek té­ged Iz­rá­el fi­a­i­hoz, a lá­za­dó nép­hez (…). Hir­desd ne­kik az én igé­i­met, akár hall­gat­nak rá, akár nem tö­rőd­nek ve­le…” (Ez 2,3.7) A po­gá­nyok­ból lett ke­resz­té­nyek kö­rül­me­té­lé­sét el­uta­sít­va ez Pé­ter utol­só sza­va a je­ru­zsá­le­mi apos­to­li gyű­lé­sen Lu­kács má­so­dik köny­ve sze­rint: „El­len­ben ab­ban hi­szünk, hogy mi is az Úr Jé­zus ke­gyel­me ál­tal üd­vö­zü­lünk. Ép­pen úgy, mint ők.” (Ap­Csel 15,11) E dön­té­sé­nek egye­dü­li alap­ja Jé­zus meg­bo­csá­tó sze­re­te­te és köz­ben­já­ró imád­sá­ga volt: „Si­mon, Si­mon, íme, a Sá­tán ki­kért ti­te­ket, hogy meg­ros­tál­jon, mint a bú­zát, de én kö­nyö­rög­tem ér­ted, hogy el ne fo­gyat­koz­zék a hi­ted: azért, ha majd meg­térsz, erő­sítsd atyád­fi­a­it.” (Lk 22,31–32) Mit tesz a má­sik osz­lop-apos­tol? Pál azért fut­hat mennyei pol­gár­ként e föl­di élet­út­ján, mert meg­ra­gad­ta és el­hív­ta őt is az Úr a misszi­ói szol­gá­lat­ra; „fu­tok egye­nest a cél fe­lé, Is­ten mennyei el­hí­vá­sá­nak a Krisz­tus Jé­zus­ban adott ju­tal­má­ért” (Fil 3,14). Ám fu­tá­sunk köz­ben mi se té­vesszük sze­münk elől he­ti igénk ta­ní­tá­sát a meg­iga­zu­lás­ról: örök­ké­va­ló éle­tünk Is­ten in­gyen ke­gyel­mi aján­dé­ka, „nem cse­le­ke­de­te­kért, hogy sen­ki se di­cse­ked­jék” (Ef 2,9). „Aki­ben szi­lárd hit él, / Ki­ben mun­kás a sze­re­tet, / (…) Az fut Jé­zus nyom­do­kán / A va­ló­di cél után. // Adj erőt hát, Is­te­nem, / Hogy hit­ben vé­gig meg­áll­jak, / (…) Hű­ség­gel ke­res­ve itt / Az új élet út­ja­it!” (EÉ 453,2.3) Ámen.

Ga­rai And­rás