Evangélikusok

Pres­bi­ter­port­ré

Pres­bi­te­ri ol­da­lun­kon ko­ráb­ban is meg­szó­lal­tat­tuk már egy­há­zunk egy-egy pres­bi­te­rét. Ez al­ka­lom­mal a Győ­ri Evan­gé­li­kus Egy­ház­köz­ség tag­já­val, a ná­dor­vá­ro­si kör­zet jegy­ző­jé­vel, Be­decs Már­tá­val be­szél­get­tünk, aki egy­út­tal – nem is mel­les­leg – a Nyu­ga­ti (Du­nán­tú­li) Evan­gé­li­kus Egy­ház­ke­rü­let Püs­pö­ki Hi­va­ta­lá­nak ve­ze­tő­je is.

– 1944-ben szü­let­tem Győr­ben, evan­gé­li­kus ipa­ros csa­lád­ban. Anyai nagy­apám a he­gyes­hal­mi né­met aj­kú evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet pres­bi­te­re volt. A há­bo­rú után egész ro­kon­sá­go­mat ki­te­le­pí­tet­ték Auszt­ri­á­ba, így a nagy­szü­le­im­mel csak 1956-ban – a for­ra­da­lom előtt – ta­lál­koz­hat­tam elő­ször itt­hon. Apai nagy­apám a csik­ván­di evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet pres­bi­te­re volt. Saj­nos ő ko­rán meg­halt, de a csik­ván­di ro­kon­ság­hoz, a temp­lom­hoz és a gyer­mek­ko­rom­ban ott szol­gá­ló Né­meth Gé­za lel­kész­hez és csa­lád­já­hoz sok em­lé­kem fű­ző­dik. Egész éle­tem­re szó­ló pél­da volt szá­mom­ra édes­apám be­csü­le­tes­sé­ge és az, aho­gyan vál­lal­ta és to­vább­ad­ta hi­tét a leg­ne­he­zebb kom­mu­nis­ta idők­ben is; ha­son­ló­kép­pen édes­anyám mély hi­te és ál­do­zat­vál­la­lá­sa édes­apám hosszú be­teg­sé­ge alatt.

– A szü­lői pél­da ho­gyan ka­ma­to­zott az ön éle­té­ben?

– A győr-ná­dor­vá­ro­si gyü­le­ke­zet­ben kon­fir­mál­tam 1956-ban. Lel­ké­szem Ko­vács Gé­za bá­csi volt. Kon­fir­má­ci­ói ige­ként a köz­is­mert mon­da­tot kap­tam, és igye­kez­tem min­dig is e sze­rint él­ni: „Légy hű mind­ha­lá­lig, és ne­ked adom az élet ko­ro­ná­ját!” (Jel 2,10) A ké­sőb­bi­ek­ben Itt­zés Gá­bor lel­kész sze­re­te­te kí­sér­te csa­lá­dunk éle­tét. Egy test­vé­rem van, Zol­tán, aki­nek két fia az én ke­reszt­gyer­me­kem. Ter­mé­sze­te­sen ők is a gyü­le­ke­zet tag­jai. Só­gor­nőm a ná­dor­vá­ro­si lel­ké­szi hi­va­tal­ban dol­go­zik.

– Mer­re ve­ze­tett az út­ja az ál­ta­lá­nos is­ko­la után?

– Győr­ben, a köz­gaz­da­sá­gi tech­ni­kum ipa­ri ta­go­za­tán érett­sé­giz­tem. Saj­nos édes­apám be­teg­sé­ge mi­att – ugyanis én ápoltam őt haláláig – és anyagi okok­ból sem ta­nul­hat­tam akkor to­vább, ezért ké­sőbb, mun­ka mel­lett sze­rez­tem fel­ső­fo­kú kül­ke­res­ke­del­mi ké­pe­sí­tést. El­ső mun­ka­he­lyem a hí­res győ­ri Ma­gyar Va­gon- és Gép­gyár volt, a kül­ke­res­ke­del­mi fő­osz­tá­lyon, majd a ke­res­ke­del­mi igaz­ga­tó­sá­gon dol­goz­tam, ér­té­ke­sí­té­si te­rü­le­ten, iro­da­ve­ze­tő­ként kö­zel há­rom év­ti­ze­den át. Négy­száz dol­go­zó mun­ká­já­nak ko­or­di­ná­lá­sá­ért vol­tam fe­le­lős.

– A gyár ak­ko­ri­ban a szo­ci­a­lis­ta ipar egyik bás­tyá­ja volt. Hí­vő és hit­val­ló em­ber­ként ho­gyan tu­dott itt ér­vé­nye­sül­ni?

– So­ha nem vol­tam párt­tag. Min­dig nyíl­tan vál­lal­tam ke­resz­tény­sé­ge­met, vál­lal­tam, hogy temp­lom­ba já­rok, ak­kor is, ami­kor eb­ből hát­rá­nyom szár­maz­ha­tott vol­na. Igaz, sok­kal töb­bet kel­lett dol­goz­nom, hogy el­is­mer­je­nek, de úgy ér­zem, min­dig tisz­tel­tek, meg­be­csül­tek és el­is­mer­tek. Vissza­te­kint­ve mun­ka­he­lye­im­re egyéb­ként min­dig olyan hely­re ke­rül­tem, ahol út­tö­rő mun­kát kel­lett vé­gez­ni.

– A gyár­ból egy újabb, Győr­ben for­má­ló­dó nagy pro­jekt­hez hív­ták.

– A rend­szer­vál­tás után, 1991-ben az or­szág­ban el­ső­ként meg­ala­kult Győ­ri Ipa­ri Park­ba hív­tak dol­goz­ni, ahol rö­vid idő után az iro­da ve­ze­tő­je let­tem, és a te­rü­let ér­té­ke­sí­té­sé­ért, a be­fek­te­tők ke­re­sé­sé­ért vol­tam fe­le­lős. Ez új ki­hí­vást je­len­tett szá­mom­ra, hi­szen ezen a te­rü­le­ten nem le­he­tett ko­ráb­bi ta­pasz­ta­la­tok­ra tá­masz­kod­ni. Ez a fel­adat sem volt könnyű, de a már ko­ráb­ban meg­szer­zett ru­tin, a jó em­be­ri kap­cso­la­tok so­kat se­gí­tet­tek. Mun­kám so­rán min­de­nütt a sze­re­tet, a to­le­ran­cia és az em­be­rek­re va­ló oda­fi­gye­lés volt az irány­adó szá­mom­ra. 1996-ban a park­ban mi­sé­ző II. Já­nos Pál pá­pa prog­ram­já­nak meg­szer­ve­zé­sé­ben is részt vet­tem.

– Mi­ként ke­rült a püs­pö­ki hi­va­tal­ba?

– Rö­vid­del az­után, hogy nyug­díj­ba vo­nul­tam, meg­ke­re­sett Itt­zés Já­nos püs­pök úr az­zal, hogy – mi­u­tán Dom­bi Éva kol­lé­ga­nőm szü­lé­si sza­bad­ság­ra ment – vál­lal­nám-e a hi­va­tal ve­ze­té­sét. Édes­anyám ak­kor már nyolc­van­hat éves volt, ezért gon­dol­ko­dá­si időt kér­tem. El­vál­lal­tam, és im­már ne­gye­dik éve dol­go­zom itt. Hi­va­ta­li mun­kám kez­de­te­kor sok se­gít­sé­get kap­tam az or­szá­gos iro­dá­ban dol­go­zó mun­ka­tár­sak­tól. Szí­ve­sen jö­vök min­den­nap a hi­va­tal­ba, mert itt is egy­mást se­gí­tő, sze­re­tet­tel­jes kö­zös­sé­get ta­lál­tam.

– Em­lí­tet­te, hogy a győ­ri egy­ház­köz­ség ná­dor­vá­ro­si temp­lo­má­ba jár. Úgy tu­dom, nem csak jegy­ző­ként te­vé­keny­ke­dik…

– A győ­ri gyü­le­ke­zet­nek 2000 óta pres­bi­te­re va­gyok. Ezen­kí­vül ha bár­mi­lyen fel­adat­ra fel­kér­nek, szí­ve­sen vál­la­lom. Tag­ja va­gyok a Pé­ter­fy Sán­dor Evan­gé­li­kus Ok­ta­tá­si Köz­pont igaz­ga­tó­ta­ná­csá­nak a ná­dor­vá­ro­si gyü­le­ke­zet de­le­gált­ja­ként. An­nak el­le­né­re vál­lal­tam ezt a meg­bí­za­tást, hogy saj­nos nincs gyer­me­kem, de szív­ügyem az ok­ta­tás. Éne­ke­lek a ná­dor­vá­ro­si ének­kar­ban. A jó kö­zös­ség és a ze­ne se­gít a ki­kap­cso­ló­dás­ban. Meg­ala­ku­lá­sá­tól kezd­ve részt ve­szek a püs­pö­ki hi­va­tal­ban mű­kö­dő Lu­ther ol­va­só­kör al­kal­ma­in. Jó el­mé­lyül­ni Lu­ther ta­ní­tá­sa­i­ban. Öröm szá­mom­ra, hogy az ak­tív mun­ka mel­lett mó­dom van a ná­dor­vá­ro­si bib­lia­órák­ra is jár­ni…

Me­nyes Gyu­la