Keresztutak

„A pa­pok a leg­el­ha­nya­gol­tabb ér­tel­mi­sé­gi­ek” – ezen a ki­je­len­té­sen bi­zo­nyá­ra so­kan meg­rö­kö­nyöd­né­nek, ha nem ép­pen Sa­mu­el Kamale­son szá­já­ból hang­zott vol­na el, aki egy – ki­fe­je­zet­ten lel­ké­szek szá­má­ra meg­szer­ve­zett – misszi­ói kon­fe­ren­ci­á­ra ér­ke­zett Rév­fü­löp­re. Az in­di­ai evan­gé­li­zá­tor év­ti­ze­dek­kel ez­előtt döb­bent rá ar­ra, hogy az ige hir­de­tői mennyi­re ma­gá­nyo­sak. A lel­ké­szek em­be­rek szá­za­i­nak pré­di­kál­nak, lel­ki ta­ná­cso­kat ad­nak, ők ma­guk azon­ban gyak­ran ma­rad­nak „pász­to­ro­lás” nél­kül. Ezért szor­gal­maz­ta már a ki­lenc­ve­nes évek ele­jén, hogy Ma­gyar­or­szá­gon is ke­rül­jön sor olyan nyá­ri kon­fe­ren­ci­á­ra, ame­lyen az ige­hir­de­tők pi­hen­het­nek, és lel­ki­leg töl­te­kez­het­nek. Az az­óta min­den esz­ten­dő­ben meg­ren­de­zett al­ka­lom­nak idén – jú­ni­us 28. és jú­li­us 2. kö­zött – rév­fü­lö­pi ok­ta­tá­si köz­pon­tunk adott he­lyet. Es­tén­ként ez­út­tal – több év ki­ha­gyás után is­mét – Ka­male­son „test­vér” pré­di­kált.

– „Pász­to­rok, fi­gyel­tek?” – ige­hir­de­tés köz­ben több­ször is e kérdéssel fordult a hall­ga­tó­sá­gához. Úgy gon­dol­ta, Kamale­son úr, hogy mi, ma­gya­rok ke­vés­bé tu­dunk össz­pon­to­sí­ta­ni?

– A lel­ké­szek se­hol sem tud­nak, és min­de­nütt tud­nak. Misszi­ói tár­sa­sá­gom kö­te­lé­ké­ben a vi­lág szá­mos pont­ján jár­tam, így sok­fé­le nem­zet­ből va­ló pré­di­ká­tor­ral ta­lál­koz­hat­tam. Ta­pasz­tal­tam, mi­lyen nagy éh­ség van az ige hall­ga­tá­sá­ra azok­ban, akik Is­ten sza­vá­nak hir­de­tői. De azt is meg­ér­tet­tem, hogy egy lel­ki ve­ze­tő­nek va­ló­ban könnyen el­ka­lan­doz­hat­nak a gon­do­la­tai. Annyi em­ber ter­hét ci­pe­li ma­gá­val! Egy ilyen kon­fe­ren­ci­á­ra is ma­gá­val hoz­za gyü­le­ke­ze­té­nek gond­ja­it-ba­ja­it. Még a tó mel­lett is ne­héz meg­fe­led­kez­nie ar­ról, hogy temp­lom­re­no­vá­lást ha­gyott ott­hon, meg­ol­dat­lan fel­ada­to­kat vagy ép­pen gyá­szo­ló csa­lá­do­kat. Ezek­től a gon­dok­tól ne­héz sza­ba­dul­ni.

Kér­dé­sem ter­mé­sze­te­sen csu­pán szó­no­ki fo­gás volt. Min­de­nütt így te­szek: kér­de­zek. Ugyan­is a pré­di­ká­ció nem sza­bad, hogy mo­no­lóg le­gyen. Az min­dig dia­ló­gus, be­szél­ge­tés. Is­ten szó­lít meg az ige­hir­de­tés ál­tal, és vár­ja a vá­la­szo­mat.

– Itt Rév­fü­lö­pön úgy tűnt, a ma­gyar lel­ké­szek ne­he­zen nyíl­nak meg…

– De tu­dom, hogy fi­gyel­tek. A te­kin­te­tek be­szél­tek. Ha­son­ló­an az in­di­ai ér­tel­mi­sé­gi­ek­hez, akik in­kább az in­tel­lek­tu­suk­kal dol­goz­zák fel a hal­lot­ta­kat, a ma­gya­rok sem fe­je­zik ki oly könnyen az ér­zel­me­i­ket. Több év ta­pasz­ta­la­ta nyo­mán úgy gon­do­lom, hogy a ma­gyar sze­mér­mes nép.

– Hang­sú­lyoz­ta: fon­tos, hogy ezek a lel­kész­kon­fe­ren­ci­ák öku­me­ni­kus al­kal­mak le­gye­nek.

– Fel­tét­le­nül. A pré­di­ká­to­rok fel­ada­ta – de ter­mé­sze­te­sen min­den hí­vő em­ber­nek ugyan­ez a kül­de­té­se –, hogy szol­gá­la­tá­val meg­vál­toz­tas­sa a kö­rü­löt­te élők, vagy­is a tár­sa­da­lom éle­tét. Ezt a gyü­le­ke­ze­tek s ben­ne a lel­ké­szek csak együt­te­sen te­he­tik meg. Ezen a kon­fe­ren­ci­án te­hát nem csu­pán az a cél, hogy a pa­pok Krisz­tus­sal va­ló sze­mé­lyes kap­cso­la­ta meg­ele­ve­ned­jen, ha­nem az is, hogy a kü­lön­bö­ző fe­le­ke­ze­ti kö­zös­sé­gek ve­ze­tői egy­más­ra ta­lál­ja­nak.

Mert­hogy Is­ten egy­há­za nem le­het szét­ta­golt. Sem nem evan­gé­li­kus, re­for­má­tus vagy eset­leg me­to­dis­ta, mint az én ott­ho­ni, in­di­ai gyü­le­ke­ze­tem. Az egy­ház egy, oszt­ha­tat­lan, mert Krisz­tus tes­te. Ezért iga­zán ha­té­ko­nyan szol­gál­ni is csu­pán össze­fo­gás­sal tud.

Ne­hogy azt gon­dol­ja, hogy ezen a hé­ten az es­ti evan­gé­li­zá­ci­ós al­kal­mak vol­tak a leg­lé­nye­ge­seb­bek! Persze nehogy félreértés legyen: nem Is­ten igé­jé­nek ki­zá­ró­la­gos for­má­ló ere­jét – a hit hal­lás­ból van! – vo­nom két­ség­be. Most más­ról be­szé­lek. Egy ilyen lel­kész­kon­fe­ren­cia bel­ső di­na­mi­ká­já­ról. S eb­ben az ér­te­lem­ben most itt a cso­port­be­szél­ge­té­sek a leg­fon­to­sab­bak. Az elő­adá­sok, az ige­hir­de­tés lel­ki táp­lá­lé­ka­it ugyan­is ott „rág­ják meg”, „emész­tik meg” kö­zö­sen a részt­ve­vők. A szűk kör­ben meg­fo­gal­ma­zott gon­do­la­tok vál­nak iga­zán sze­mé­lyes­sé.

Mai di­va­tos szó­val él­ve, én csu­pán fa­ci­li­tá­tor va­gyok, te­hát olyan va­la­ki, aki ezt a fo­lya­ma­tot se­gí­ti. Több év­ti­ze­de tar­tó spe­ci­á­lis szol­gá­la­tom alatt fan­tasz­ti­kus dol­go­kat él­tem át. A vi­lág szin­te min­den pont­ján meg­for­dul­tam már, hit­mé­lyí­tő pré­di­ká­ció­so­ro­za­tot tar­tot­tam lel­ki­pász­to­rok­nak. Köz­ben meg­ta­pasz­tal­hat­tam, hogy Is­ten ha­tal­mas dol­go­kat tud vég­re­haj­ta­ni a leg­egy­sze­rűbb szol­gá­lat­te­vők ál­tal, ha azok en­ge­del­mes­ked­nek az igé­nek, és fel­is­me­rik Krisz­tus tes­té­nek oszt­ha­tat­lan vol­tát.

– Sú­lyos gon­do­la­tot fo­gal­ma­zott meg es­ti ige­hir­de­tés-so­ro­za­tá­ban. Azt mondta, hogy ha va­la­ki nem kö­ti meg a sá­tán ke­zét a sa­ját éle­té­ben, nem lesz ké­pes ar­ra, hogy má­sok éle­té­ben meg­te­gye ezt. Ennyi­re dé­mo­ni­zált­nak tart­ja mai vi­lá­gun­kat?

– Elő­ször is hadd mond­jam el, hogy sen­ki sem tud­ja meg­köt­ni a go­nosz ere­jét. Ez egy­va­la­ki­nek si­ke­rült csu­pán, az Em­ber­fi­á­nak, Jé­zus Krisz­tus­nak. Ma is csu­pán az ő győ­zel­mé­vel arat­ha­tunk di­a­dalt a sá­tán fe­lett egyé­ni éle­tünk­ben és kö­zös­sé­ge­ink­ben. Csak Krisz­tus ne­vét se­gít­sé­gül hív­va áll­ha­tunk el­lent a kí­sér­tő­nek. Jé­zus pél­dá­ja nyo­mán köt­het­jük meg a go­nosz ke­zét. Urunk meg­kí­sér­té­sé­nek tör­té­ne­té­ről be­szél­tem az el­ső es­te. Ott a pusz­tá­ban ki­de­rült, hol tá­mad a sá­tán, éle­tünk, gon­dol­ko­dá­sunk mely pont­ja­in akar el­buk­tat­ni; de az is, hogy mi­ként győz­he­tő le.

És most vá­la­szo­lok a kér­dé­sé­re. Ez a vi­lág az el­ső em­ber en­ge­det­len­sé­ge, Is­ten­nel va­ló szem­be­for­du­lá­sa óta dé­mo­ni­zált. Ádám és Éva lá­za­dá­sá­val sza­bad­dá vált a sá­tán szá­má­ra a te­rep, hogy szét­do­bál­jon, rom­bol­jon.

– Azt akar­ja ez­zel mon­da­ni, hogy mi­nél in­kább el­for­dul az em­ber vagy egy egész nem­zet az Is­ten út­já­tól, an­nál in­kább ki­szol­gál­tat­ja ma­gát a sö­tét­ség ha­tal­má­nak?

– A kon­fe­ren­cia részt­ve­vői kö­zül va­la­ki meg­kér­dez­te tő­lem, ho­gyan lá­tom a mai Eu­ró­pát. Azt vá­la­szol­tam, olyan, mint a vá­gott vi­rág. Szép, egy da­ra­big ta­lán még il­la­to­zik is, de iga­­zá­ból ha­lott, hi­szen el­sza­kadt a gyö­ke­ré­től. Cso­dá­la­tos örök­sé­ge van en­nek a kon­ti­nens­nek. A Krisz­tus­ról szó­ló öröm­hír át­itat­ta a kul­tú­rá­ját. Ám mos­tan­ra alat­to­mos mó­don cse­ré­lőd­tek ki az egy­ér­tel­mű evan­gé­li­u­mi ér­té­kek, gyak­ran rosszul is ér­tel­me­zett li­be­rá­lis esz­mék­re.

Úgy lá­tom, hogy Eu­ró­pa mo­rá­lis vál­ság­ban van. Mint­ha egy olyan spi­rál­ba ke­rült vol­na, amely le­fe­lé húz­za. S igen, te­ret ad a go­nosz ha­mis ha­tal­má­nak. Ezért nagy szük­ség van ar­ra, hogy a Krisz­tust kö­ve­tő em­be­rek éled­je­nek. El­ső­ként a lel­ké­szek, akik az­tán a rá­juk bí­zott gyü­le­ke­ze­tek tag­ja­it éb­reszt­he­tik rá a ve­szély­re. Nem sza­bad fél­váll­ról ven­ni, hogy itt tom­bol az, aki rom­lás­ba akar dön­te­ni.

Ám az éb­re­dés szó­nak po­zi­tív je­len­té­se is van, és én fő­leg er­re hí­vom fel a fi­gyel­met, bár­hol já­rok a vi­lág­ban. Rá­éb­red­hetsz, em­ber, hogy Is­ten mi­lyen ha­tal­mas. Krisz­tus­ban di­a­dalt ara­tott azon, aki e vi­lág urá­nak tart­ja ma­gát. A Fiú se­gít­sé­gé­vel és ere­jé­vel meg­köt­he­tő a go­nosz ke­ze, és sza­bad­dá vál­hat annyi meg­kö­tö­zött élet, vá­gott­vi­rág-sor­sú nem­zet.

B. Pin­tér Már­ta