Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 28
- Pásztorok, figyeltek?
Keresztutak
Hozzászólás a cikkhez
Pásztorok, figyeltek?
Beszélgetés dr. Samuel Kamalesonnal, a World Vision International missziói szervezet nyugalmazott elnökhelyettesével
„A papok a legelhanyagoltabb értelmiségiek” – ezen a kijelentésen bizonyára sokan megrökönyödnének, ha nem éppen Samuel Kamaleson szájából hangzott volna el, aki egy – kifejezetten lelkészek számára megszervezett – missziói konferenciára érkezett Révfülöpre. Az indiai evangélizátor évtizedekkel ezelőtt döbbent rá arra, hogy az ige hirdetői mennyire magányosak. A lelkészek emberek százainak prédikálnak, lelki tanácsokat adnak, ők maguk azonban gyakran maradnak „pásztorolás” nélkül. Ezért szorgalmazta már a kilencvenes évek elején, hogy Magyarországon is kerüljön sor olyan nyári konferenciára, amelyen az igehirdetők pihenhetnek, és lelkileg töltekezhetnek. Az azóta minden esztendőben megrendezett alkalomnak idén – június 28. és július 2. között – révfülöpi oktatási központunk adott helyet. Esténként ezúttal – több év kihagyás után ismét – Kamaleson „testvér” prédikált.
– „Pásztorok, figyeltek?” – igehirdetés közben többször is e kérdéssel fordult a hallgatóságához. Úgy gondolta, Kamaleson úr, hogy mi, magyarok kevésbé tudunk összpontosítani?
– A lelkészek sehol sem tudnak, és mindenütt tudnak. Missziói társaságom kötelékében a világ számos pontján jártam, így sokféle nemzetből való prédikátorral találkozhattam. Tapasztaltam, milyen nagy éhség van az ige hallgatására azokban, akik Isten szavának hirdetői. De azt is megértettem, hogy egy lelki vezetőnek valóban könnyen elkalandozhatnak a gondolatai. Annyi ember terhét cipeli magával! Egy ilyen konferenciára is magával hozza gyülekezetének gondjait-bajait. Még a tó mellett is nehéz megfeledkeznie arról, hogy templomrenoválást hagyott otthon, megoldatlan feladatokat vagy éppen gyászoló családokat. Ezektől a gondoktól nehéz szabadulni.
Kérdésem természetesen csupán szónoki fogás volt. Mindenütt így teszek: kérdezek. Ugyanis a prédikáció nem szabad, hogy monológ legyen. Az mindig dialógus, beszélgetés. Isten szólít meg az igehirdetés által, és várja a válaszomat.
– Itt Révfülöpön úgy tűnt, a magyar lelkészek nehezen nyílnak meg…
– De tudom, hogy figyeltek. A tekintetek beszéltek. Hasonlóan az indiai értelmiségiekhez, akik inkább az intellektusukkal dolgozzák fel a hallottakat, a magyarok sem fejezik ki oly könnyen az érzelmeiket. Több év tapasztalata nyomán úgy gondolom, hogy a magyar szemérmes nép.
– Hangsúlyozta: fontos, hogy ezek a lelkészkonferenciák ökumenikus alkalmak legyenek.
– Feltétlenül. A prédikátorok feladata – de természetesen minden hívő embernek ugyanez a küldetése –, hogy szolgálatával megváltoztassa a körülötte élők, vagyis a társadalom életét. Ezt a gyülekezetek s benne a lelkészek csak együttesen tehetik meg. Ezen a konferencián tehát nem csupán az a cél, hogy a papok Krisztussal való személyes kapcsolata megelevenedjen, hanem az is, hogy a különböző felekezeti közösségek vezetői egymásra találjanak.
Merthogy Isten egyháza nem lehet széttagolt. Sem nem evangélikus, református vagy esetleg metodista, mint az én otthoni, indiai gyülekezetem. Az egyház egy, oszthatatlan, mert Krisztus teste. Ezért igazán hatékonyan szolgálni is csupán összefogással tud.
Nehogy azt gondolja, hogy ezen a héten az esti evangélizációs alkalmak voltak a leglényegesebbek! Persze nehogy félreértés legyen: nem Isten igéjének kizárólagos formáló erejét – a hit hallásból van! – vonom kétségbe. Most másról beszélek. Egy ilyen lelkészkonferencia belső dinamikájáról. S ebben az értelemben most itt a csoportbeszélgetések a legfontosabbak. Az előadások, az igehirdetés lelki táplálékait ugyanis ott „rágják meg”, „emésztik meg” közösen a résztvevők. A szűk körben megfogalmazott gondolatok válnak igazán személyessé.
Mai divatos szóval élve, én csupán facilitátor vagyok, tehát olyan valaki, aki ezt a folyamatot segíti. Több évtizede tartó speciális szolgálatom alatt fantasztikus dolgokat éltem át. A világ szinte minden pontján megfordultam már, hitmélyítő prédikációsorozatot tartottam lelkipásztoroknak. Közben megtapasztalhattam, hogy Isten hatalmas dolgokat tud végrehajtani a legegyszerűbb szolgálattevők által, ha azok engedelmeskednek az igének, és felismerik Krisztus testének oszthatatlan voltát.
– Súlyos gondolatot fogalmazott meg esti igehirdetés-sorozatában. Azt mondta, hogy ha valaki nem köti meg a sátán kezét a saját életében, nem lesz képes arra, hogy mások életében megtegye ezt. Ennyire démonizáltnak tartja mai világunkat?
– Először is hadd mondjam el, hogy senki sem tudja megkötni a gonosz erejét. Ez egyvalakinek sikerült csupán, az Emberfiának, Jézus Krisztusnak. Ma is csupán az ő győzelmével arathatunk diadalt a sátán felett egyéni életünkben és közösségeinkben. Csak Krisztus nevét segítségül hívva állhatunk ellent a kísértőnek. Jézus példája nyomán köthetjük meg a gonosz kezét. Urunk megkísértésének történetéről beszéltem az első este. Ott a pusztában kiderült, hol támad a sátán, életünk, gondolkodásunk mely pontjain akar elbuktatni; de az is, hogy miként győzhető le.
És most válaszolok a kérdésére. Ez a világ az első ember engedetlensége, Istennel való szembefordulása óta démonizált. Ádám és Éva lázadásával szabaddá vált a sátán számára a terep, hogy szétdobáljon, romboljon.
– Azt akarja ezzel mondani, hogy minél inkább elfordul az ember vagy egy egész nemzet az Isten útjától, annál inkább kiszolgáltatja magát a sötétség hatalmának?
– A konferencia résztvevői közül valaki megkérdezte tőlem, hogyan látom a mai Európát. Azt válaszoltam, olyan, mint a vágott virág. Szép, egy darabig talán még illatozik is, de igazából halott, hiszen elszakadt a gyökerétől. Csodálatos öröksége van ennek a kontinensnek. A Krisztusról szóló örömhír átitatta a kultúráját. Ám mostanra alattomos módon cserélődtek ki az egyértelmű evangéliumi értékek, gyakran rosszul is értelmezett liberális eszmékre.
Úgy látom, hogy Európa morális válságban van. Mintha egy olyan spirálba került volna, amely lefelé húzza. S igen, teret ad a gonosz hamis hatalmának. Ezért nagy szükség van arra, hogy a Krisztust követő emberek éledjenek. Elsőként a lelkészek, akik aztán a rájuk bízott gyülekezetek tagjait ébreszthetik rá a veszélyre. Nem szabad félvállról venni, hogy itt tombol az, aki romlásba akar dönteni.
Ám az ébredés szónak pozitív jelentése is van, és én főleg erre hívom fel a figyelmet, bárhol járok a világban. Ráébredhetsz, ember, hogy Isten milyen hatalmas. Krisztusban diadalt aratott azon, aki e világ urának tartja magát. A Fiú segítségével és erejével megköthető a gonosz keze, és szabaddá válhat annyi megkötözött élet, vágottvirág-sorsú nemzet.
B. Pintér Márta
::Nyomtatható változat::
|