A hét témája
„O dingulé, dángulé, szakhágyulé, szkábulé”, avagy apácai kakaslövés a szarvasi ligetben
Nem irigyeltem az apácai fiatalokat a pénteki kánikulában, amikor felsorakoztak kakast lőni. De hát a népviselet elengedhetetlen kelléke az apácai színjátéknak. A lányokon piros magyar ruha, a fiúkon priccses nadrág, csizma. A sárga lepel meg egy cigánypapot takart. A menetet most nem kísérték zenészek, de ettől az előadás semmit sem vesztett értékéből.
A néphagyomány szerint büntetésből lövik a kakast a Brassó melletti csángó faluban. Ugyanis a törökdúlások idején a várfalra felröppenő kakas elárulta a rejtőzködő apácaiakat, ezért egy állatnak minden évben bűnhődnie kell.
A szokás eredete természetesen vitatott (egy másik evangélikus faluban, Oltszakadáton kakasütésnek nevezik, amelynek menete eltér az apácaiétól, viszont mondai háttere megegyezik vele; magyarországi régiókban elsősorban lakodalmi szokásként ismerik), a legújabb kutatások szerint a forrása egy brassói szász diákjáték. A 17. században országos hagyomány volt, és elsősorban az evangélikus gimnáziumokból ismert.
Ám a még ma is élő hagyomány lényegén ez mit sem változtat. A tizenhárom-tizennégy éves gyerekek változatlan lelkesedéssel tanulják szerepeiket és gyakorolják a célba lövést faíjas puskájukkal, és a falu számára sem pusztán egy gyermeki színdarabról van szó. Talán példázza ezt a következő „kakasos nóta” is:
Fel, fel vitézek a csatára,
Világszabadság oltalmára,
Mennydörög az ágyú, csattog a kard,
Ez lelkesíti csatára, csatára a magyart.
Néz le, Árpád, az égből,
könnycsepp hull a szeméből,
A földre lekiáltja:
büszke vagyok hozzátok, hozzátok.
Ilyen nótákat énekel a falu apraja-nagyja, amíg a legényeket és „vitézőket” kíséri a kakasos háztól az ítélet színhelyére. Közben a menet a falu minden jelentős épületénél megáll. A templomnál felcsendül az evangélikus himnusz, az Erős vár a mi Istenünk, az iskola előtt a Kossuth Lajos azt üzente kezdetű dal. Az idősebbek ma már nevetve mesélik, hogy ezt biza még a legsötétebb proletárdiktatúra idején sem hagyták ki. Ha kellett, még a csendőrt is lefizették, de a kakaslövés nem maradhatott el. A rendszerváltásig a hatóság épületei előtt is megálltak, s hol az Internacionálét, hol az éppen aktuális himnuszt énekelték el, hiszen azokban az időkben a rendőrség engedélye is kellett, hogy megtarthassák a szokást.
A menet a Hegyparraga nevezetű domb felé igyekszik, ahol a legények újra meg újra megállapítják a kakas bűnösségét, és ezért elítélik. Egy legény elbúcsúztatja, majd előáll a cigánypap, és tréfás szónoklatával végképp elsiratja a szegény jószágot. Ezek után kezdetét veszi a versenylövés, míg valaki eltalálja a kakas szívét, azaz ma a festett céltábla közepét. A sikeres célba lövés után felcsendül a befejező induló, majd mindenki felkerekedik, és visszatér a faluba, hogy méltó tort rendezzenek a lelőtt kakasnak. A vacsoránál a győztest illeti a fő hely, és övé a kakas combja, szíve és mája.
Természetesen a szokás életben tartása nem ilyen egyszerű. Az előadást megelőzi a betanulás: a farsang végeztével kiosztják a szerepeket, kiválasztják a kakasos házat, s elkezdődnek a próbák. Ez alatt van szervezett pánkó- (fánk-) és törökbúzaevés is, úgynevezett kakasos est, és annak ellenére, hogy ma festett céltáblára lőnek, a rituális kakasvásárlás sem maradhat el.
Nos, a Szélrózsa közönsége mindebből csak a színjátékot láthatta, a szöveget – hangosítás nélkül – néhol alig hallhatta, de a végén annál nagyobb élvezettel próbáltak kicsik és nagyok egyaránt a kakas szívébe találni.
– vemese –