Keresztény szemmel

Na­pi­hír: Gyur­csány Fe­renc, mi­u­tán fe­le­sé­gé­vel és kí­sé­re­té­vel részt vett a bu­da­pes­ti me­leg­fel­vo­nu­lá­son, a föld­alat­tin ér­vé­nyes jegy nél­kül uta­zott. Vagy­is blic­celt az egész tár­sa­ság. BKV-el­len­őr nem járt ar­ra; szí­ve­sen be­fi­zet­tem vol­na az él­mény­re: ugyan mi­lyen in­téz­ke­dést fo­ga­na­to­sí­tot­tak vol­na az éber és gyak­ran ki­fo­gá­solt stí­lu­sú kar­sza­la­go­sok?

Te­gyük föl a kér­dést: va­jon mi­ért uta­zott in­gyen a volt mi­nisz­ter­el­nök? Egyik le­het­sé­ges vá­lasz: mert nem szo­kott hoz­zá, ugyan­is ő éve­ken át rend­őri fel­ve­ze­tés­sel, pán­cé­lo­zott au­tó­ban köz­le­ke­dett. És ugye­bár ab­ban nincs jegy­ke­ze­lő ké­szü­lék. A má­sik le­he­tő­ség: meg­szok­ta, hogy ne­ki min­den csak úgy jár. Mert ugye, az el­múlt nyolc év sok te­kin­tet­ben er­ről szólt: az ural­ko­dó osz­tály tag­jai min­dent meg­en­ged­het­nek ma­guk­nak, meg­sze­rez­he­tik, ami­re sze­met ve­tet­tek. Míg a kis­kő­rö­si vin­cel­lért vá­mo­sok, adó­hi­va­tal­no­kok és mun­ka­ügyi el­len­őrök se­re­ge haj­ku­rász­ta a sző­lő­so­rok kö­zött, ad­dig a fő­he­lyen ülők vas­tag sze­le­te­ket ha­sí­tot­tak ki ma­guk­nak a nem­zet tor­tá­já­ból. És tet­ték ezt bün­tet­le­nül. Ed­dig.

Mos­ta­ná­ban egy má­sik kor­szak vet­te kez­de­tét. En­nek mar­káns je­le az új par­la­ment gyors és ha­tá­ro­zott tör­vény­ho­zá­si mun­ká­ja. És itt van a nem­ze­ti együtt­mű­kö­dé­si nyi­lat­ko­zat, ame­lyet az or­szág­gyű­lés jú­ni­us 16-án fo­ga­dott el.

„Le­gyen bé­ke, sza­bad­ság és egyet­ér­tés!” – így kez­dő­dik a do­ku­men­tum. Rö­vid tör­té­ne­ti ne­ki­fu­tás után kö­zös épí­tő mun­ká­ra hív fel mind­annyi­un­kat, ha­tá­ron in­nen és túl. Épít­sünk kö­zö­sen egy olyan Ma­gyar­or­szá­got, ahol az élet alap­ja a mun­ka, ott­hon, csa­lád, egész­ség és rend. „Szi­lárd meg­győ­ző­dé­sünk, hogy a Nem­ze­ti Együtt­mű­kö­dés Rend­sze­ré­ben meg­tes­te­sü­lő össze­fo­gás­sal ké­pe­sek le­szünk meg­vál­toz­tat­ni Ma­gyar­or­szág jö­vő­jét, erős­sé és si­ke­res­sé ten­ni ha­zán­kat” – hang­sú­lyoz­za a nyi­lat­ko­zat.

So­kan nem ér­tik, mi is ez va­ló­já­ban. S egye­ne­sen ci­ni­kus meg­nyil­vá­nu­lá­sok so­ka­sá­gát vál­tot­ta ki a kor­mány azon ren­de­le­te, hogy a nem­ze­ti együtt­mű­kö­dé­si nyi­lat­ko­za­tot kö­te­le­ző ki­füg­gesz­te­ni min­den köz­in­téz­mény­ben.

Új er­köl­csi­ség kez­de­te ez a nyi­lat­ko­zat, és ezért ha­tal­mas je­len­tő­sé­gű. Mert ar­ról szól: em­be­rek, gyer­tek ve­lünk, együtt épít­sük új­já rom­má lett ha­zán­kat. És azt üze­ni: az épít­ke­zést a gaz­da­sá­gi, szo­ci­á­lis fel­ada­to­kon túl­me­nő­en a fe­jek­ben és a szí­vek­ben is el kell vé­gez­ni. Ma­gya­rán az új­já­épí­tés csak a hely­re­ál­lí­tott er­köl­csi ér­té­kek men­tén le­het­sé­ges. Vé­ge hát az össz­né­pi lop­ko­dás­nak. Ka­lá­ká­ban együtt épít­kez­ni csak úgy le­het, ha meg­bí­zunk egy­más­ban, és nem kell mun­ka köz­ben a má­sik ke­zét les­nünk.

Hát ezért fon­tos a ki­füg­gesz­tés is. Hogy tud­ja a pol­gár, új kor­szak kez­dő­dött. Vé­ge a tu­laj­don és a jog­sza­bá­lyok ön­cé­lú ke­ze­lé­sé­nek. Mos­tan­tól más sze­lek fúj­nak. A nem­zet meg­ká­ro­sí­tói re­mél­he­tő­leg el­nye­rik bün­te­té­sü­ket. Új­ra ér­de­mes lesz tisz­tes­sé­ge­sen dol­goz­ni, a mun­ka las­san, de biz­to­san vissza­kap­ja be­csü­le­tét.

Amúgy nem pél­da nél­kü­li a nyil­vá­nos ki­füg­gesz­tés sem. A mai na­pig lát­ha­tó Finn­or­szág temp­lo­ma­i­ban Man­ner­he­im tá­bor­nok na­pi­pa­ran­csa a finn édes­anyák­nak (Man­ner­he­i­min päiväkäs­ky su­o­men äi­de­ille). Man­ner­he­im mar­sall na­pi­pa­ran­csa 1942. má­jus 10-én kelt a finn had­se­reg fő­ha­di­szál­lá­sán. A fin­nek ek­kor­ra már meg­vív­ták kü­lön, úgy­ne­ve­zett „té­li” há­bo­rú­ju­kat a szov­jet Vö­rös Had­se­reg­gel. 1939 te­lén a nagy ke­le­ti szom­széd le akar­ta ro­han­ni a kis négy­mil­li­ós né­pet, amely hő­si­e­sen, Karé­lia és Pet­sa­mo el­vesz­té­se árán ugyan, de meg­véd­te füg­get­len­sé­gét. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­ba pe­dig ép­pen azért lép­tek be, hogy vissza­sze­rez­zék azt, ami el­ve­szett.

A tá­bor­nok eb­ben a hely­zet­ben na­pi­pa­rancs­ban kö­szön­töt­te a finn édes­anyá­kat anyák nap­ja al­kal­má­ból. A ha­za és a had­se­reg ne­vé­ben kö­szön­te meg ne­kik, hogy hő­sö­ket szül­tek és ne­vel­tek a ha­zá­nak, így já­rul­va hoz­zá a sza­bad­ság meg­vé­dé­sé­hez. S a ha­za­fi­as, szép sza­vak mel­lé egy ki­tün­te­tés is járt, a „Sza­bad­ság-ke­reszt”. Mi­cso­da öt­let! A vál­sá­gos hely­zet­ben az összes édes­anya ki­tün­te­tést ka­pott.

Nos, ez a tá­bor­no­ki na­pi­pa­rancs ott lát­ha­tó ma is az evan­gé­li­kus temp­lo­mok­ban.

Ha egy nép vész­hely­zet­ben van, az er­köl­csi tar­tás és az össze­fo­gás se­gít­het. A fa­nyal­gás, a ci­niz­mus so­ha.

Lup­ták György