Kultúrkörök

Ke­gyes a sors. Ta­lán csak azért ren­del­te Pécs­re az Eu­ró­pa kul­tu­rá­lis fő­vá­ro­sa ese­mény­sort, hogy a vá­ros meg­aján­dé­koz­has­sa ön­ma­gát, az or­szá­got és per­sze a kül­föl­di lá­to­ga­tó­kat az Angster-ki­ál­lí­tás­sal. Mert tar­to­zunk az­zal, hogy be­mu­tas­suk a nagy for­má­tu­mú cé­get, te­vé­keny­sé­gét és ter­mé­ke­it, mes­te­ri or­go­ná­it. Hogy mi­nél töb­ben tud­ja­nak mind­ar­ról, amit a cég­ala­pí­tó Angster Jó­zsef és a má­so­dik ge­ne­rá­ci­ós Emil és Osz­kár vitt vég­hez, és ar­ról is, ho­gyan ért vé­get a si­ker­tör­té­net: ál­la­mo­sí­tás­sal, be­bör­tö­nö­zés­sel…

Az 1867-ben alapított, el­ső or­go­ná­ját két év­vel ké­sőbb el­ké­szí­tő Angster-cég 1949-ig ki­tö­röl­he­tet­le­nül be­ír­ta ma­gát nem­csak Pécs múlt­já­ba, kul­túr- és ipar­tör­té­ne­té­be, ha­nem az egész ma­gyar egy­ház­mű­vé­szet­be, egy­ház­ze­né­be, or­go­na­épí­té­szet­be is. Több mint ezer­há­rom­száz or­go­na (és több ezer har­mó­ni­um, a kán­tor­ta­ní­tók nél­kü­löz­he­tet­len ki­se­gí­tő hang­sze­re) hir­det­te ne­vét a Kár­pát-me­den­cé­ben. A mai orgonáink közül ezer fű­ző­dik a nevéhez, az ál­lo­mány egy­har­ma­da. Az evan­gé­li­kus egy­ház­ban ez a há­nyad száz­tíz or­go­nát je­lent.

Az evan­gé­li­kus temp­lom­ba épí­tett el­ső két or­go­na kü­lö­nö­sen je­len­tős volt Angster Jó­zsef (1834–1918) szá­má­ra, hi­szen az el­sőt szék­he­lyén, Pé­csett épít­het­te meg (ma ez az or­go­na a bá­tai kegy­temp­lom­ban áll), a má­so­di­kat pe­dig szü­lő­fa­lu­já­nak új evan­gé­li­kus temp­lo­má­ban, Kács­fa­lun (ma Ja­godn­jak, Hor­vát­or­szág). Ez­után már sor­ra kö­vet­kez­tek a lu­the­rá­nus gyü­le­ke­ze­tek meg­ren­de­lé­sei: Bük, Hi­das, Sal­gó­tar­ján, Za­la­ist­vánd…, majd a na­gyobb, két­ma­nu­á­los or­go­nák Ri­ma­szom­bat­ban, Kör­men­den…

Kez­det­ben az or­go­ná­kat a cég­ala­pí­tó Angster Jó­zsef épí­tet­te. Min­dent, vagy­is az or­go­na bo­nyo­lult gé­pe­ze­té­nek összes al­kat­ré­szét ma­ga ál­lí­tot­ta elő, kéz­mű­ves mun­ká­val. Asz­ta­los­ként vég­zett Eszé­ken, és tíz­éves nyu­gat-eu­ró­pai ván­dor­út­ján a bú­tor­mű­ves­ség­ben is tovább ké­pez­te ma­gát. Pá­ri­zsi ta­nu­ló­évei alatt ma­gá­ba szív­ta a ro­man­ti­kus hang­zás­ide­ált, az új or­go­na­épí­té­sze­ti meg­ol­dá­so­kat. Ked­vel­te a hang­szí­nek sok­fé­le­sé­gét, a hang­erő sza­bá­lyo­zá­sát a re­dőny­szek­ré­nyen ke­resz­tül ol­dot­ta meg. Az aján­dék­ba ka­pott gya­lu­pad­tól in­dul­va te­het­sé­ge, szor­gal­ma, a mun­ká­ra kon­cent­rá­ló ma­ga­tar­tá­sa, össze­fo­gott­sá­ga ré­vén ha­ma­ro­san or­szá­go­san el­is­mert, nagy­üze­met ve­ze­tő or­go­na­épí­tő­vé vált. Ka­lo­csai ér­se­ki or­go­na­épí­tői ki­ne­ve­zés, ma­gasz­ta­ló szak­ér­tői vé­le­mé­nyek, di­csé­rő bé­csi új­ság­cikk fém­jel­zik a hír­név­hez ve­ze­tő utat.

Angster Jó­zsef hat gyer­me­ket ne­velt. Kö­zü­lük a két fiú – Emil és Osz­kár – szin­tén or­go­na­épí­tő lett. Ők is ván­dor­úton tö­ké­le­te­sí­tet­ték szak­mai is­me­re­te­i­ket.

Az apá­nak az­zal ját­szott ke­zé­re a sze­ren­cse, hogy el­ső or­go­ná­ját Pécs bel­vá­ro­sá­ban az újon­nan épí­tett zsi­na­gó­gá­ba ké­szít­het­te el. A na­gyor­go­nán be­mu­tat­hat­ta kül­föl­dön szer­zett tu­do­má­nyát.

A sze­ren­cse a fi­ú­kat sem ke­rül­te el: a 20. szá­zad ele­jén az or­go­na­épí­té­szet ál­ta­lá­nos tech­ni­kai meg­úju­lá­sa, a pne­u­ma­ti­ka tér­hó­dí­tá­sa meg­nyi­tot­ta az utat a hang­szín­dús, ám könnyű já­rá­sú or­go­nák előtt, ame­lyek után egész Eu­ró­pa áhí­to­zott ak­kor. A cég­ala­pí­tó az el­ső húsz év­ben száz me­cha­ni­kus or­go­nát ké­szí­tett, majd a kö­vet­ke­ző tíz év­ben két­szá­zat. A má­so­dik ge­ne­rá­ció ezt is túl­szár­nyal­va már évi ötven da­ra­bot épí­tett – vagy épí­tett új­já – a fe­je­del­mi hang­sze­rből az Emil ál­tal fel­ta­lált tas­ni­lá­dás szer­ke­zet­tel, oly­kor száz­nál több mun­kás köz­re­mű­kö­dé­sé­vel. Hi­he­tet­len tel­je­sít­mény ez – „in­ter­ci­ty és in­ter­net nél­kül”.

Ek­kor épült a De­ák té­ri evan­gé­li­kus temp­lom Angster-or­go­ná­ja, a bu­da­pest-fa­so­ri temp­lom Pecz Sa­mu ál­tal ter­ve­zett or­go­na­há­zas hang­sze­re vagy a mu­ra­szom­ba­ti. És per­sze sok-sok egy­ma­nu­á­los or­go­na fal­vak­ba, kis­vá­ro­sok­ba, Za­la­eger­szeg­re, Va­dos­fá­ra, Ka­jár­péc­re. Kar­ban­tar­tás mel­lett má­ig jól mű­kö­dő hang­sze­rek.

A fenn­ma­rad­tak több­nyi­re ere­de­ti ál­la­po­tuk­ban hasz­ná­la­to­sak, el­te­kint­ve az el­ső vi­lág­há­bo­rús síp­rek­vi­rá­lás kö­vet­kez­mé­nye­i­től, az Eu­ró­pa-szer­te ágyú­go­lyó-alap­anyag­nak hasz­nált hom­lok­za­ti ón­sí­pok utó­la­gos hor­gany­pót­lá­sá­tól. Né­hány or­go­na azon­ban már meg­sem­mi­sült. A du­na­föld­vá­ri Angs­ter-or­go­nát pél­dá­ul az oro­szok tü­zel­ték el a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­ban…

Nagy mes­ter­ség­be­li tu­dás­ról val­la­nak ezek a hang­sze­rek. A bel­ső bo­nyo­lult gé­pe­zet min­dig tö­ké­le­te­sen vi­lá­gos konst­ruk­ci­ó­ban épült.

1941-től a har­ma­dik ge­ne­rá­ció, Im­re és Jó­zsef vit­te a cé­get. A vállalat het­ven­öt éves fenn­ál­lá­sa al­kal­má­ból ren­de­zett rep­re­zen­ta­tív ju­bi­le­u­mi ün­nep­sé­gek után há­bo­rús évek kö­vet­kez­tek, majd a tör­té­ne­lem sod­rá­sá­ban a pi­ac be­szű­kü­lé­se és vé­gül az ál­la­mo­sí­tás. Kon­cep­ci­ós per és meg­hur­co­lás.

A ma 94. évé­ben já­ró Angs­ter Jó­zsef­nek idősko­rá­ban az ad­ha­tott elég­té­telt, hogy sok­éves ku­ta­tás után könyv­ben je­le­nít­het­te meg csa­lád­ja tör­té­ne­tét.

Ma­gam is kö­zel tíz éve ku­ta­tom az Angster-cég tör­té­ne­tét. És hoz­zám is ke­gyes lett a sors az­zal, hogy – az Eu­ró­pa kul­tu­rá­lis fő­vá­ro­sa prog­ram ke­re­té­ben – megren­dez­het­tem Pé­csett az Angster-ki­ál­lí­tást a sé­tá­ló­ut­cá­ban, a Vas­váry-ház­ban (Ki­rály ut­ca 19.).

Hom­lok­za­ti raj­zok, szer­ke­ze­ti met­sze­tek, ré­gi fo­tók, ere­de­ti le­ve­le­zés, csa­lád­fa és tér­kép, re­dőny­szek­rény-mo­dell a tár­lók­ban, ter­mek­ben, be­mu­ta­tó a síp­ké­szí­tés­ről. Ko­ra­be­li új­ság­cik­kek és kri­ti­kák, szer­ző­dé­sek, or­go­na­ház-min­ta­la­pok és or­go­na­fo­tók, ré­gi szer­szá­mok. Csa­lá­di erek­lyék, nap­lók és rajz­al­bu­mok. Kö­zel négy­száz tárgy vit­ri­nek­ben és a fa­la­kon.

Az ál­la­mo­sí­tást kö­ve­tő hat­van év szin­te már ki­mos­ta a köz­tu­dat­ból (per­sze nem az egy­há­zi em­be­rek, egy­ház­ze­né­szek kö­ré­ben) az Angster ne­vet. A ki­ál­lí­tás – gá­tat vet­ve a fe­le­dés­nek – új­ra kör­vo­na­laz­za a cég tör­té­ne­tét.

Es­tén­ként né­ha el­ol­va­som a ven­dég­könyv­be ír­ta­kat. Az au­gusz­tus 18-ig meg­te­kint­he­tő ki­ál­lí­tást min­den lá­to­ga­tó és a mé­dia is ma­gas szín­vo­na­lú­nak tart­ja, fon­tos­nak íté­li. Pe­dig ta­lán csak ar­ról van szó, hogy a lá­to­ga­tók a ki­ál­lí­tott tár­gyak kí­ná­la­tán, a tab­ló­szö­ve­ge­ken ke­resz­tül be­jár­nak egy szel­le­mi utat a Sellyei Ta­más Ot­tó ál­tal ter­ve­zett cso­dá­la­tos kör­nye­zet­ben. Meg­is­mer­nek egy cé­get, egy fa­mí­li­át, és át­élik, ho­gyan ért vé­get a tör­té­net: az Angster csa­lád öt fér­fi tag­ja ál­tal nyolc­van év alatt fel­hal­mo­zott szel­le­mi tő­ke, gép­park, esz­köz­tár az öt­ve­nes évek­ben meg­sem­mi­sült. El­ve­szett a szak­mai tu­dás.

A ki­ál­lí­tás kap­csán so­kan meg­jegy­zik-le­jegy­zik: ho­gyan le­het­sé­ges, hogy Pécs­nek nincs ál­lan­dó Angster-mú­ze­u­ma? Hi­szen a Zsol­nay­val egyen­ran­gú cég­ről van szó. Ta­lán ez a ki­ál­lí­tás hoz­zá­se­gí­ti a dön­tés­ho­zó­kat ah­hoz, hogy az üre­sen ál­ló, ere­de­ti gyár­épü­let-együt­tes­ben ál­lan­dó Angster- és or­go­na­mú­ze­u­mot ala­pít­sa­nak. És mind­annyi­un­kat hoz­zá­se­gít ah­hoz, hogy be­csül­jük a temp­lo­mok­ba egye­di­leg ter­ve­zett és épí­tett or­go­ná­in­kat.

Haj­dók Ju­dit