Élő víz

„Aki­nek so­kat ad­tak, at­tól so­kat kí­ván­nak, és aki­re so­kat bíz­tak, at­tól töb­bet kér­nek szá­mon.” (Lk 12,48b)

Szent­há­rom­ság ün­ne­pe után a ki­len­ce­dik hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igé­i­ben az Úr Is­ten ar­ra ké­ri ta­len­tu­mok­kal gaz­da­gon meg­aján­dé­ko­zott gyer­me­ke­it, hogy él­je­nek Krisz­tus­sal kö­zös­ség­ben, hű­ség és en­ge­del­mes­ség ál­tal. „Hű az Is­ten, aki el­hí­vott min­ket az ő Fi­á­val, a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus­sal va­ló kö­zös­ség­re.” (1Kor 1,9; LK) Jé­zus sze­re­tett min­ket, és ön­ma­gát ad­ta ál­do­za­tul ér­tünk (lásd Ef 5,2). Vall­juk meg az örök­lét bi­zo­nyos­sá­gá­ig el­ju­tó Ászáf­fal: „Ha el­enyé­szik is a tes­tem, szí­vem kő­szik­lá­ja te ma­radsz, ó, Is­ten!” (GyLK 723) S le­gyünk okos és hű sá­fá­rok a ka­pott ta­len­tu­ma­ink fel­hasz­ná­lá­sa so­rán, mint akik is­me­rik Uruk aka­ra­tát, hogy a szám­adás­nál ró­lunk is el­mond­has­sa: „Jól van, jó és hű szol­gám, a ke­vé­sen hű vol­tál, so­kat bí­zok rád ez­után, menj be urad ün­ne­pi la­ko­má­já­ra!” (Mt 25,21.23) Kö­ves­sük Pál pél­dá­ját; ő Krisz­tu­sért kár­nak ítélt min­dent, ami ko­ráb­ban nye­re­sé­get je­len­tett ne­ki, hogy kö­zös­ség­be ke­rül­jön ve­le: „Őér­te kár­ba vesz­ni hagy­tam, és sze­mét­nek íté­lek min­dent, hogy Krisz­tust meg­nyer­jem. Hogy ki­tűn­jék ró­lam őál­ta­la: (…) a Krisz­tus­ba ve­tett hit ál­tal van igaz­sá­gom Is­ten­től a hit alap­ján…” (Fil 3,8–9) Sa­la­mon en­ge­del­mes szí­vet kért Is­ten­től; bölcs és ér­tel­mes szí­vet ka­pott, hogy ez­zel tud­jon kor­má­nyoz­ni. Az élő gyer­me­ket édes­any­já­nak ítél­te, ezért „fé­le­lem­mel te­kin­tet­tek a ki­rály­ra, mert lát­ták, hogy is­te­ni böl­cses­ség van ben­ne, és így szol­gál­tat igaz­sá­got” (1Kir 3,28). Az Úr pró­fé­tá­já­nak is hű­sé­ge­sen és en­ge­del­me­sen kell be­töl­te­nie őr­ál­lói hi­va­tá­sát, mert Is­ten szá­mon ké­ri, ha nem fi­gyel­mez­te­ti a bű­nöst és az iga­zat egy­aránt. „Ha vi­szont fi­gyel­mez­te­ted, (…) és ő nem vét­ke­zik, ak­kor élet­ben ma­rad, (…) és te is meg­men­ted a lel­ke­det.” (Ez 3,21) A fa­ri­ze­u­sok pro­vo­kál­ták az Úr Jé­zust, mi­kor Mó­zes­re hi­vat­koz­va a há­zas­sá­gi el­vá­lás­ról kér­dez­ték, fi­gyel­men kí­vül hagy­va Is­ten­nek a te­rem­tés­ko­ri aka­ra­tát (lásd 1Móz 2,24). „Mon­dom nek­tek, hogy aki el­bo­csát­ja fe­le­sé­gét – a pa­ráz­na­ság ese­tét ki­vé­ve –, és mást vesz fe­le­sé­gül, az há­zas­ság­tö­rő.” (Mt 19,9) Él­jünk böl­csen, meg­ért­ve az Úr aka­ra­tát! S így ün­ne­pel­je­tek: „…mond­ja­tok di­csé­re­tet szí­ve­tek­ben az Úr­nak, és ad­ja­tok há­lát az Is­ten­nek, (…) Jé­zus Krisz­tus ne­vé­ben.” (Ef 5,19.20) Pi­lá­tus­ra is sok bí­za­tott – de „sem­mi ha­tal­mad nem vol­na raj­tam, ha fe­lül­ről nem ada­tott vol­na ne­ked” –; ám ő több­re tar­tot­ta a csá­szár ba­rát­sá­gát, mi­ként a fő­pa­pok is: „Nem ki­rá­lyunk van, ha­nem csá­szá­runk!” (Jn 19,11.15) De mi hű és okos sá­fá­rai va­gyunk-e Urunk­nak? He­ti igénk fi­gyel­mez­te­té­sét is meg­fo­gad­va: ne le­gyünk hűt­le­nek, mert „bol­dog az a szol­ga, akit, ami­kor meg­ér­ke­zik az úr, ilyen mun­ká­ban ta­lál” (Lk 12,43)! „Csak ma­radj meg hi­va­tá­sod­ban, mely­re ren­delt, s ab­ban szol­gáld Is­tent fe­le­ba­rá­ta­i­don!” (Lu­ther) „Se­gíts, hadd vé­gez­zem / Min­den dol­gom se­ré­nyen, / Kész­sé­ges szol­ga­ként, / Amit csak ren­delsz né­kem! / Amit te jó­nak látsz, / Hadd te­gyem azt meg itt / – Ke­gyel­med kí­sér­jen / Az örök éle­tig!” (EÉ 436,5)

Ga­rai And­rás