Élő víz

Mi jut eszed­be, ami­kor a si­ker­re gon­dolsz? Mi­lyen de­fi­ní­ci­ót hasz­nál­nál? Van, aki­nek a si­ker azt je­len­ti, hogy na­gyon jól fi­ze­tő mun­ká­ja van, amely hoz­zá­se­gí­ti egy bi­zo­nyos stá­tus­hoz vagy va­la­mi­lyen ha­ta­lom­hoz. Má­sok­nak a si­ker a vár­va várt elő­lép­te­tést je­len­ti, el­is­me­rést egy cég­nél vagy egy kö­zös­ség­ben. Megint má­sok úgy néz­nek a si­ker­re, hogy vég­re el­ér­het­tek egy olyan célt, amely­re már ré­gen vágy­tak.

A fen­ti ese­tek­ben a si­ker min­dig sze­mé­lyes, egyé­ni szin­ten je­lent meg.

Nem­rég el­kezd­tem ol­vas­ni egy köny­vet, a cí­me A győz­tes ké­zi­köny­ve. Egy ame­ri­kai fo­ci­edző, Jim Tres­sel ír­ta. A könyv azt ja­va­sol­ja, hogy gon­dol­juk új­ra a si­ker­ről al­ko­tott kon­cep­ci­ón­kat. De­fi­ní­ci­ót is ad a si­ker­ről: „Bel­ső meg­elé­ge­dett­ség, az ér­te­lem meg­nyug­vá­sa, ami ab­ból adó­dik, hogy tu­dom, meg­tet­tem a tő­lem tel­he­tő leg­töb­bet a csa­pa­tért.” Tres­sel így foly­tat­ja: „A si­ker csa­pat­mun­ka ered­mé­nye.”

Nagy böl­cses­ség van eb­ben a gon­dol­ko­dás­ban. Ha pél­dá­ul a ke­res­ke­de­lem­ben dol­go­zol, hi­á­ba nagy­sze­rű a rá­be­szé­lő­ké­pes­sé­ged, rö­vid éle­tű lesz a si­ke­red, ha az, amit el­adsz, rossz mi­nő­sé­gű, vagy nincs biz­to­sít­va, hogy ide­jé­ben szál­lít­sák. Egy si­ke­res üz­le­ti kon­fe­ren­cia sok em­ber pon­tos együtt­mű­kö­dé­sét igény­li: re­giszt­rá­lás, szál­lás­fog­la­lás, fel­irat­ko­zás kü­lön­bö­ző szek­ci­ók­ra vagy akár me­nü ter­ve­zé­se a cso­port ét­kez­te­té­sé­hez. Egy fő­nök ese­té­ben, bár­mily fel­ké­szült is, el­en­ged­he­tet­len, hogy jól kép­zett, te­het­sé­ges mun­ka­tár­sai le­gye­nek, akik ké­pe­sek a cég cél­ja­i­nak el­éré­sé­re. A leg­te­het­sé­ge­sebb se­bész­nek is szük­sé­ge van ápo­ló­nők­re és más mun­ka­tár­sak­ra, hogy si­ke­res mű­té­te­ket hajt­son vég­re.

Évek­kel ez­előtt egy ma­ga­zin szer­kesz­tő­je vol­tam, s az egyik leg­kel­le­me­sebb ta­pasz­ta­la­tot ak­kor sze­rez­tem, ami­kor a kre­a­tív csa­pat­tal együtt dol­goz­tunk egy-egy lap­szá­mon. Az írás és a szer­kesz­tés dön­tő­en az én fel­ada­tom volt, de függ­tem a ter­ve­ző­szer­kesz­tő­től, a he­lyet­tes szer­kesz­tő­től, a ve­ze­tő asszisz­tens­től, az il­luszt­rá­tor­tól és a ter­mék­me­ne­dzser­től – össze kel­lett jön­nünk, hogy öt­le­te­ket gyűjt­sünk, hogy meg­be­szél­jünk egy cso­mó kér­dést: mi­lyen le­gyen a tar­ta­lom, a cím­lap, mi me­lyik ol­dal­ra ke­rül­jön, mi le­gyen az egyes írá­sok cí­me, mi­lyen fo­tó­kat, gra­fi­ká­kat hasz­nál­junk… Cso­dá­lat­tal néz­tem min­den lap­szám­ra, mert tud­tam, hogy az egész min­dig több, mint a ré­szek összege.

Az, hogy a si­ker csa­pat­mun­ka ered­mé­nye, meg­ta­lál­ha­tó a Bib­li­á­ban.

Si­ker, kü­lön­bö­ző uta­kon. Még a jó öt­let is ja­vít­ha­tó, fej­leszt­he­tő, és ha ugyan­azt kü­lön­bö­ző em­be­rek kü­lön­bö­ző­kép­pen szem­lé­lik, an­nak egyen­súly is le­het az ered­mé­nye, ugyan­ak­kor je­len­tő­sen kü­lön­bö­ző vég­ered­mény­hez is ve­zet­het mind a dön­tés­ho­za­tal, mind a ter­vek meg­va­ló­sí­tá­sa so­rán. „Hi­á­ba­va­lók lesz­nek a gon­do­la­tok, mi­kor nincs ta­nács; de a ta­ná­cso­sok so­ka­sá­gá­ban elő­men­nek.” (Péld 15,22; Ká­ro­li-for­dí­tás)

Si­ker, ami­kor a leg­job­bat hoz­zuk ki egy­más­ból. Ami­kor má­sok­kal dol­go­zunk, az ki­hí­vás le­het szá­munk­ra; az együt­tes mun­ka al­ko­tóbb gon­dol­ko­dás­ra ser­kent­het, és se­gít­het ab­ban, hogy a ta­pasz­ta­la­tok, ké­pes­sé­gek a leg­ha­té­ko­nyab­ban ér­vé­nye­sül­je­nek. „Vas­sal for­mál­ják a va­sat, és egyik em­ber for­mál­ja a má­si­kat.” (Péld 27,17)

Si­ker az erők egye­sí­té­se ál­tal. Tu­do­má­nyos ku­ta­tá­sok ki­mu­tat­ták, hogy ha együtt dol­go­zunk, ak­kor sok­kal ered­mé­nye­seb­bek le­he­tünk, mint egy­más­tól füg­get­le­nül. Össze­ad­hat­juk egye­di, kü­lön­le­ges ké­pes­sé­ge­in­ket, és ki­egé­szít­het­jük egy­más gyen­gé­it. „Job­ban bol­do­gul ket­tő, mint egy: fá­ra­do­zá­suk­nak szép ered­mé­nye van. (…) A hár­mas fo­nál nem sza­kad el egy­ha­mar.” (Préd 4,9.12)

Si­ker, köl­csö­nös tá­mo­ga­tá­son és biz­ta­tá­son át. Egye­dül dol­goz­ni bi­zony le­han­go­ló le­het, együtt vi­szont nem­csak könnyebb a mun­ka ter­he, ha­nem har­cos­tár­sad­nak ér­zed a má­si­kat, és biz­ta­tást is nyersz. „…és ügyel­jünk egy­más­ra, a sze­re­tet­re és jó cse­le­ke­de­tek­re va­ló fel­buz­du­lás vé­gett…” (Zsid 10,24; Ká­ro­li-for­dí­tás)

Ro­bert J. Ta­masy (For­rás: Mon­day Man­na)