Gyermekvár

z imád­ság nem más, mint be­szél­ge­tés Is­ten­nel, mi­kor is min­dent el­mond­ha­tunk ne­ki.

Di­cső­ít­het­jük nagy sze­re­te­té­ért, mellyel min­dennap fe­lénk for­dul. Meg­kö­szön­het­jük ne­ki, hogy na­pon­ta gon­dos­ko­dik ró­lunk, őr­kö­dik fe­let­tünk, és meg­véd min­den baj­tól és go­nosz­tól. Az ilyen imád­sá­got di­cső­í­tő, há­la­adó imád­ság­nak ne­vez­zük. (Pi­ros) Há­la­adó vagy kö­szö­nő imát mon­dunk ét­ke­zés előtt, il­let­ve után, be­teg­ség­ből va­ló fel­épü­lés­kor, vagy ha Is­ten va­la­mi­lyen ké­ré­sün­ket tel­je­sí­tet­te.

Is­ten­nek nem­csak meg­kö­szön­he­tünk va­la­mit, ha­nem kér­he­tünk is tő­le. Ami­kor sa­ját ké­ré­se­in­ket visszük Is­ten elé, ak­kor ké­rő imát mon­dunk. (Zöld) Is­ten se­gít­sé­gét kér­jük pél­dá­ul egy prob­lé­ma meg­ol­dá­sá­hoz, egy vizs­ga előtt vagy va­la­mi­lyen ve­szély ese­tén.

Imád­sá­ga­ink­ban azon­ban azt is be kell is­mer­nünk, hogy bű­nö­sök va­gyunk, rosszat tet­tünk, hi­báz­tunk. Ilyen­kor bo­csá­na­tot kell kér­nünk tő­le. Az ilyen imád­sá­got bűn­val­ló vagy bűn­bá­nó imád­ság­nak ne­vez­zük. (Li­la)

Ha­bár Is­ten­nel éle­tünk min­den pil­la­na­tá­ban be­szél­he­tünk, azért van­nak olyan imád­sá­gok, me­lye­ket bi­zo­nyos meg­ha­tá­ro­zott al­kal­mak­kor mon­dunk el. Ilye­nek pél­dá­ul a reg­ge­li, il­let­ve az es­ti imák, az ét­ke­zés­kor vagy a temp­lom­ban az is­ten­tisz­te­let kez­de­tén és vé­gén el­mon­dot­tak. Ezek több­nyi­re kö­tött szö­ve­gű­ek, hi­szen min­den al­ka­lom­kor ugyan­úgy mond­juk el őket. (Na­rancs­sár­ga)

Ar­ra is fi­gyel­jünk, hogy imád­koz­nunk nem­csak ma­gun­kért le­het, ha­nem má­so­kért is kell: szü­le­in­kért, test­vé­re­in­kért, nagy­szü­le­in­kért, ba­rá­ta­in­kért, osz­tály­tár­sa­in­kért, ta­ná­ra­in­kért, stb. (Kék)

Az imád­ko­zás­nak van­nak írat­lan tör­vé­nyei: egy há­la­adó, di­cső­í­tő imád­ság után mond­junk egy bűn­val­ló imát, és csak ez­után kö­vet­kez­zen a ké­rő imánk. Ha má­so­kért imád­ko­zunk, ezt is a mi ké­ré­sünk előtt mond­juk el.

Ha úgy érez­zük, hogy sa­ját sza­va­ink nem fe­je­zik ki azt, amit mon­da­ni sze­ret­nénk, mond­juk el az Úr­tól ta­nult imát, a Mi­atyán­kot.

Hogy ho­gyan imád­koz­zunk, ar­ra vo­nat­ko­zó­an nem ta­lá­lunk sem­mi­lyen uta­sí­tást a Bib­li­á­ban. Imád­koz­ha­tunk áll­va, ül­ve, tér­del­ve vagy ágy­ban fek­ve, csu­kott szem­mel, le­haj­tott fej­jel. Az imád­ság ide­je alatt az össze­kul­csolt kéz jel­ké­pes moz­du­lat – ab­ban se­gít, hogy az imád­ság alatt ne fi­gyel­jünk más­ra.