evél&levél

Ön az Evan­gé­li­kus Élet jú­li­us 4-ei szá­má­ban írt egy kri­ti­kát „Szó­szék­ről ezt még so­ha nem hal­lot­tam” cím­mel es­pe­re­sünk, Ri­bár Já­nos elég­gé pesszi­mis­ta vé­le­mé­nyé­vel kap­cso­lat­ban. Cik­ké­nek cí­me Va­sár­na­pok ün­nep nél­kül? volt (Evan­gé­li­kus Élet, jú­ni­us 20., 1. o.). Meg kell mon­da­nom, sze­rény vé­le­mé­nyem sze­rint, aki lát­ja köz­vet­len kö­zel­ről egy­há­zi éle­tün­ket, saj­nos nagy­mér­ték­ben iga­za van es­pe­res úr­nak. (…)

Nem vi­ta­tom, van­nak vi­rág­zó egy­ház­köz­sé­gek. De ak­kor, ami­kor Oros­há­za az or­szág egyik leg­né­pe­sebb gyü­le­ke­ze­te vol­na – a leg­utol­só nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint hat­ez­ren val­lot­ták ma­gu­kat evan­gé­li­kus­nak –, és csak na­gyobb ün­nep­na­pon va­gyunk száz-száz­öt­ve­nen az Is­ten há­zá­ban, ak­kor ért­he­tő, hogy még egy lel­ké­szen is el­ural­ko­dik a pesszi­miz­mus.

Mind­ez an­nak el­le­né­re van így, hogy van óvo­dánk, is­ko­lánk, és eb­ben az év­ben is kö­zel öt­ven érett­sé­gi­zőnk volt.

Es­pe­re­sünk, aki fél Bé­kés me­gyét szol­gál­ja, még nyit­va tart­ja a sze­mét. És nem lég­vá­ra­kat lát, ha­nem a va­ló­sá­got, és jobb fél­ni, mint az­után egy­szer csak rá­döb­ben­ni a szo­mo­rú va­ló­ság­ra. Csak gon­dol­junk a kö­zel­jö­vő­re, ar­ra, mi lesz itt tíz év múl­va! A ter­mé­szet örök tör­vé­nye sze­rint a je­len­le­gi száz­öt­ven­ből há­nyan le­szünk már az örök ha­zá­ban? És pró­bál­junk re­á­li­san el­gon­dol­kod­ni: mi lesz az után­pót­lás­sal? (…)

Ne cso­dál­koz­zon, tisz­telt Asszo­nyom, ha egy olyan em­ber­nek, aki lát­ja a mind több el­nép­te­le­ne­dett kis fi­li­át, össze­szo­rul a szí­ve…

S azt is ki me­rem je­len­te­ni, ez nem csak az el­múlt öt­ven év mu­lasz­tá­sa. A „mű­velt” Nyu­ga­ton is mind üre­seb­bek a temp­lo­mok, te­le van­nak a bör­tö­nök. Hi­szem, val­lom, a ket­tő­nek van kö­ze egy­más­hoz.

Erős vár a mi Is­te­nünk!

Czi­ko­ra La­jos (Oros­há­za)