Cantate

He­ti éne­künk, az Áldj meg min­ket, Úr­is­ten (EÉ 323) sok ér­té­ket egye­sít ma­gá­ban: len­gyel köl­tő zsol­tár­pa­raf­rá­zi­sa a 16. szá­zad leg­na­gyobb ma­gyar köl­tő­jé­nek for­dí­tá­sá­ban, az egyik leg­is­mer­tebb pas­si­ós ko­rál­dal­lam­ra al­kal­maz­va.

Ja­kub Lu­bel­czyk (1530 kö­rül – 1564 után) lel­kész – aki­nek az ere­de­ti köl­te­ményt kö­szön­het­jük – a re­for­má­ció lel­kes har­co­sa és meg­be­csült kál­vi­nis­ta író volt. A 67. zsol­tár­ra írott pa­ra­frá­zi­sát Ba­las­si Bá­lint (1554–1594) for­dí­tot­ta ma­gyar­ra: „Egy len­gyel ének igé­ről igé­re és ugyan­azon nó­tá­ra: Blo­goslaw nas nasz Pa­nie.”

A haj­da­ni ma­gyar Fel­vi­dé­ken élő fő­úri Ba­las­si nem­zet­ség szo­ros kap­cso­lat­ban állt az ak­kor szom­szé­dos Len­gyel­or­szág­gal. A köl­tő ap­já­nak, Já­nos­nak bir­to­kai vol­tak Dél-Len­gyel­or­szág­ban, a ha­tár kö­ze­lé­ben. A haj­da­ni len­gyel–ma­gyar ha­tár­vi­dé­ken nem­csak a csa­lá­di, a va­gyo­ni és a ke­res­ke­del­mi kap­cso­la­tok vi­rá­goz­tak, ha­nem a kul­tu­rá­lis ér­té­kek is áram­lot­tak mind­két irány­ba.

Az el­ső út – pon­to­sab­ban csa­lá­di me­ne­kü­lés a Habs­bur­gok elől – az apa be­bör­tön­zé­sé­nek ide­jé­re esik (1570–1572). Bá­lint meg­for­dult Dél-Len­gyel­or­szág­ban, ap­ja bir­to­ka­in, Ry­ma­nów­ban s min­den bi­zonnyal Krak­kó­ban is.

Tisz­tes­ség­gel foly­tat­ja ta­nul­má­nya­it, ko­mo­lyan ér­dek­lő­dik az iro­da­lom iránt. Va­ló­szí­nű­leg ere­de­ti­ben ol­vas­sa a len­gyel szer­ző­ket, így Ko­cha­nows­kit, a re­ne­szánsz leg­na­gyobb len­gyel köl­tő­jét is. Né­met­ből ma­gyar­ra for­dít­ja Mic­ha­el Bock evan­gé­li­kus lel­kész 1562-ben ki­adott köny­vét. A ki­vá­ló, ol­vas­má­nyos ma­gyar vál­to­zat 1572-ben Krak­kó­ban lát nap­vi­lá­got, Be­teg lel­kek­nek va­ló fü­ves ker­tecs­ke cím­mel. Ez Ba­las­si egye­dü­li mű­ve, amely még a köl­tő éle­té­ben nyom­ta­tás­ban meg­je­lent.

Itt és ek­kor for­dít­hat­ta le len­gyel­ből Lu­bel­czyk zsol­tá­rát. A vers jól ér­zé­kel­te­ti, hogy Ba­las­si nem­csak ki­vá­ló köl­tő, de jó mű­for­dí­tó is volt, aki mé­lyen át­érez­te és ér­tet­te a len­gyel lé­lek ap­ró rez­dü­lé­se­it.

Ba­las­si át­dol­go­zott négy vers­sza­kos köl­te­mé­nye az 1911-es Du­nán­tú­li éne­kes­könyv­ben (Dt 425) még Jo­hann Crü­ger dal­la­má­val (Is­ten­hez emel­ked­jél – Sch­wing dich auf zu de­i­nem Gott) je­lent meg. Mos­ta­ni gyűj­te­mé­nyünk a Ch­ris­tus, der uns se­lig macht (Jé­zus, szen­ve­dé­sed­ről – EÉ 204) ének­kel pá­ro­sít­ja, meg­ala­po­zot­tan. Az en­nek min­tá­já­ul szol­gá­ló Pat­ris sa­pi­en­tia, ver­i­tas di­vi­na dal­lam len­gyel va­ri­án­sa ugyan­is meg­ta­lál­ha­tó Lu­bel­czyk 1558-ban meg­je­lent zsol­tár­gyűj­te­mé­nyé­ben.

Fríg dal­la­munk kü­lön­le­ges­sé­ge, hogy az alap­hang ok­táv­ján in­dul, így leg­in­kább eresz­ke­dik. A stró­fa egy­sé­gét az biz­to­sít­ja, hogy az 1. és 3. sor zá­rá­sa kö­ze­li va­ri­áns (ele­je majd­nem kvint­vá­lasz); a 2. és 4. sor pe­dig meg­egye­zik.

Ecse­di Zsu­zsa