Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2010 - 32 - Szub­jek­tív tár­lat­ve­ze­tés

Kultúrkörök

Szub­jek­tív tár­lat­ve­ze­tés

Be­val­lom, pla­gi­zál­tam írásom címét illetően. A gon­do­lat Vár­sze­gi Asz­trik pan­non­hal­mi fő­apát­tól szár­ma­zik. Nem­rég a Ho­lo­kauszt-em­lék­köz­pont­ban, a Ké­sői ha­za­té­rés cí­mű ki­ál­lí­tá­son mon­dott gon­do­la­ta­i­nak ad­ta ezt a cí­met. Igen, a gon­do­la­ta­i­nak, ame­lyek­hez a ki­ál­lí­tás va­ló­já­ban csak ap­ro­pó volt.

Ugyan­így vol­tam én is, mi­köz­ben néz­tem a ké­pe­ket, hall­gat­tam a tár­lat­nyi­tó szö­ve­gét, majd a ze­nét. El­vég­re nem va­gyok mű­vé­szet­tör­té­nész, nem ér­tek a ké­pek­hez. Csak az ér­zé­se­im­re, az ér­zé­ke­im­re tu­dok tá­masz­kod­ni.

Néz­tem An­gyal­föl­di Sza­bó Zol­tán mo­nu­men­tá­lis ké­pe­it, és ar­ra gon­dol­tam, hogy – bár kon­zer­va­tív lel­kem né­ha til­ta­ko­zik az egy­há­zon be­lül meg­nyil­vá­nu­ló túl­zott mo­der­ni­tás el­len (le­gyen az épí­té­szet, szer­tar­tás vagy egyéb kö­zös­sé­gi al­ka­lom) – most még­is az új temp­lom­nak kö­szön­he­tem, hogy annyi mű­vész mun­ká­ját meg­te­kint­he­tem, és ez­ál­tal is egy gaz­da­gabb kö­zös­sé­gi élet­nek le­he­tek a ré­sze. Néz­tem a ha­tal­mas anyát gyer­me­ké­vel, amely szü­let­he­tett szoc­re­ál ha­tás­ra, de le­het a Ma­don­na gyer­me­ké­vel vagy az ön­tör­vé­nyű­ség meg­tes­te­sí­tő­je épp­úgy, mint a konst­ruk­tív irány­zat ered­mé­nye. Az am­bi­va­lens ér­zés csak fo­ko­zó­dik a kü­lön­bö­ző Gol­go­ta-áb­rá­zo­lá­sok lát­tán.

A Mun­ká­csy-dí­jas és ér­de­mes mű­vész An­gyal­föl­di Sza­bó Zol­tán ké­pei a fen­ti­ek el­le­né­re is tö­mö­rek, di­na­mi­ku­sak, le­gye­nek szí­ne­sek vagy fe­ke­te-fe­hé­rek, gra­fi­kák vagy fest­mé­nyek.

És mi­köz­ben me­reng­tem, pró­bál­tam el­he­lyez­ni a ké­pe­ket ma­gam­ban, hir­te­len a ze­ne bil­len­tett ki. A har­mo­ni­ká­ból elő­tö­rő han­gok épp­úgy nem vol­tak egy­ér­tel­mű­ek, mint a mű­vész ké­pei. Lát­tam Ti­mo Ki­nun­nent ját­sza­ni a hang­sze­ren, még­is egy or­go­na hang­ját hal­lot­tam, az­tán ké­sőbb ugyan­az a hang­szer mint­ha ütő­hang­szer­ré vál­to­zott vol­na. Vagy in­kább fú­vós­sá? A finn mű­vész mes­te­re volt inst­ru­men­tu­má­nak.

A kü­lön­bö­ző né­pi kul­tú­rák tánc­mu­lat­sá­ga­it kí­sé­rő har­mo­ni­ka most klasszi­ku­sok hang­ját pré­sel­te ki ma­gá­ból, hol Kal­lai Nó­ra vi­o­la da gam­ba kí­sé­re­té­vel, hol Pé­te­ri Dó­ra or­go­na­já­té­ká­ra fe­lel­ve, vagy időn­ként vers­so­rok­kal és tánc­cal in­csel­ked­ve.

Egy­szer azt ír­tam egy ha­son­ló bé­kás­me­gye­ri kul­tu­rá­lis ese­mény­ről, hogy mű­vé­sze­tek pa­lo­tá­ja – más­képp. Az ér­zés csak fo­ko­zó­dott An­gyal­föl­di Sza­bó Zol­tán ki­ál­lí­tá­sá­nak meg­nyi­tó­ján. Ha a ze­ne már nem fog is szól­ni, de a ké­pe­ket – sze­rin­tem – min­den­képp lát­ni kell. Szep­tem­ber 5-ig a békás-megyeri evangélius templomban bár­ki meg­te­he­ti.

– ve­me­se –