Élő víz

„Bol­dog az a nem­zet, amely­nek Is­te­ne az Úr, az a nép, ame­lyet örök­sé­gül vá­lasz­tott.” (Zsolt 33,12)

Szent­há­rom­ság ün­ne­pe után a 10. hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li s he­ti igé­i­ben Is­ten – ki­vá­lasz­tott né­pe tra­gi­kus sor­sán ke­resz­tül – fi­gyel­mez­te­ti gyü­le­ke­ze­tét: is­mer­jük fel, amit ő a Krisz­tus­ban tett ér­tünk! Aki­ket Is­ten el­hí­vott, azo­kat meg is iga­zí­tot­ta; igé­je alap­ján a Fi­á­ba ve­tett hit ál­tal. „Jé­zus Krisz­tus­ban van a mi vált­sá­gunk az ő vé­re ál­tal: a bű­nök bo­csá­na­ta az ő ke­gyel­mé­nek gaz­dag­sá­ga sze­rint” (Ef 1,7; LK); aki Is­ten el nem mú­ló ir­gal­má­nak ta­nú­ja e vi­lág­ban. Ezért mi „az Úr há­zá­ba öröm­mel me­gyünk” (GyLK 755). Je­ru­zsá­lem – Krisz­tus után 70-ben tör­tént – pusz­tu­lá­sá­nak em­lék­ün­ne­pén an­nak oká­ra em­lé­kez­tet Jé­zus: „…nem is­mer­ted fel meg­lá­to­ga­tá­sod ide­jét” s a Mes­si­ást. Ezért meg­si­rat­ta a vá­rost, de meg­tisz­tí­tot­ta a temp­lo­mot: „Meg van ír­va: És az én há­zam imád­ság há­za le­gyen…” (Lk 19,44.45) Pált igen nagy fáj­da­lom gyöt­ri né­pe mi­att, és a Szent­lé­lek ál­tal ezt is­me­ri fel: „…nem a tes­ti szár­ma­zás sze­rin­ti utó­dok az Is­ten gyer­me­kei, ha­nem az ígé­ret gyer­me­kei szá­mí­ta­nak az ő utó­da­i­nak”; ő nem igaz­ság­ta­lan! „Ezért te­hát nem azé, aki akar­ja, és nem is azé, aki fut, ha­nem a kö­nyö­rü­lő Is­te­né.” (Róm 9,8.16) „Az Is­ten nem ve­tet­te el az ő né­pét, ame­lyet ele­ve ki­vá­lasz­tott. Vi­szont az ő el­esé­sük ál­tal ju­tott el az üd­vös­ség a po­gá­nyok­hoz…” (Róm 11,2.11) Be­tel­je­sül­tek Jé­zus sza­vai a temp­lom­ról – „nem ma­rad kő kö­vön, amit le ne rom­bol­ná­nak”– s a vá­ros pusz­tu­lá­sá­ról: „fog­ság­ba vi­szik őket… és po­gá­nyok ta­pos­sák Je­ru­zsá­le­met” (Lk 21,6.24). A Mes­si­ás ezt is elő­re meg­mond­ta a sa­má­ri­ai asszony­nak (is): „…el­jön az óra, ami­kor nem is ezen a he­gyen, nem is Je­ru­zsá­lem­ben imád­já­tok az Atyát”, mert „az Is­ten Lé­lek, és akik imád­ják őt, azok­nak lé­lek­ben és igaz­ság­ban kell imád­ni­uk” (Jn 4,21.24). A po­gá­nyok apos­to­la ezt mond­ja ma ne­ked: „…azok hi­tet­len­sé­gük mi­att tö­ret­tek ki, te pe­dig a hit ál­tal állsz.” De Is­ten szu­ve­rén Úr, és ne­ki er­re is van ha­tal­ma: ha te „a ter­mé­szet rend­je el­le­né­re be­ol­tat­tál a sze­líd olaj­fá­ba, ak­kor azok a ter­mé­sze­tes ágak mennyi­vel in­kább be fog­nak ol­tat­ni sa­ját olaj­fá­juk­ba!” (Róm 11,20.24) Lu­ther Már­ton ezt ír­ja: „Is­ten előtt nincs sze­mély­vá­lo­ga­tás. Sen­ki­nek sincs kü­lön­le­ges ki­vált­sá­ga: se a szen­ve­dés­re, se a sze­re­tet­re, se a di­cső­ség­re. Aki hisz – le­gyen zsi­dó, po­gány, úr, szol­ga, nő, avagy fér­fi –, egyen­lő­kép­pen Krisz­tus or­szá­gá­nak bűn­től, ha­lál­tól üd­vös­ség­re meg­vál­tott gyer­me­ke.” Ám a vá­lasz­tott nép el­uta­sí­tot­ta a Mes­si­ást, ezért mond­ta ne­kik Jé­zus: „…ne en­gem si­ras­sa­tok, ha­nem ma­ga­to­kat és gyer­me­ke­i­te­ket si­ras­sá­tok…” (Lk 23,28) Mó­zes is meg­jö­ven­döl­te né­pe sor­sát: a bál­vány­imá­dás bű­ne mi­att „szét­szór ben­ne­te­ket az Úr a né­pek kö­zé”; „de ha ke­res­ni fo­god ott az Urat”, és „vé­gül meg­térsz Is­te­ned­hez”, „nem hagy el­pusz­tul­ni”, „hogy meg­tudd: az Úr az Is­ten, és nincs más raj­ta kí­vül” (5Móz 4,27–31.35). – „Tisz­títsd meg szí­ved, Je­ru­zsá­lem né­pe! – Vé­led az Úr van! – Térj meg ked­vé­re! – Vagy üd­vöd vesz­ted!” (EÉ 460,1–6)

Ga­rai And­rás