Kultúrkörök

Jo­han­nes Hon­te­rus, avagy Hon­ter Já­nos a ha­zai re­for­má­ció kez­de­té­nek meg­ha­tá­ro­zó, a ma­gyar­or­szá­gi evan­gé­li­kus egy­ház tör­té­ne­té­nek egyik leg­sok­ol­da­lúbb sze­mé­lyi­sé­ge. Lel­kész és re­for­má­tor, pe­da­gó­gus és is­ko­la­igaz­ga­tó, nyom­dász és könyv­ki­adó, föld­rajz­tu­dós és csil­la­gász – hu­ma­nis­ta po­li­hisz­tor egy sze­mély­ben.

Mi­köz­ben Hon­te­rus mun­kás­sá­gát köny­vek tu­cat­jai, új­ság­cik­kek és ta­nul­má­nyok szá­zai, bras­sói em­lék­he­lyei – sőt egy bu­da­pes­ti an­tik­vá­ri­um ne­ve is! – idé­zik, jó­val ke­vés­bé is­mert, nap­ja­ink­ra mél­-tat­la­nul el­fe­le­dett kö­ze­li mun­ka­tár­sa, ta­nít­vá­nya, utód­ja, jó ba­rát­ja, Wag­ner Bá­lint (Va­len­tin Wag­ner). Szü­le­té­si dá­tu­ma az ak­kor még csak nyo­mok­ban lé­te­ző ha­zai anya­köny­ve­zés mi­att igen­csak bi­zony­ta­lan. Az élet­raj­zi for­rá­sok csak ab­ban egy­sé­ge­sek, hogy 1510 és 1520 kö­zött lát­ta meg a nap­vi­lá­got a Ma­gyar Ki­rály­ság te­rü­le­tén, er­dé­lyi szász fa­mí­li­á­ban, Bras­só vá­ro­sá­ban.

Is­ko­lá­it szü­lő­föld­jén, majd Krak­kó­ban vé­gez­te. Egy­há­zi szol­gá­la­tát se­géd­lel­kész­ként Bras­só­ban kezd­te meg. Rö­vid idő­re, mert 1542-ben foly­tat­ta ta­nul­má­nya­it a lu­the­rá­nu­sok hí­res-ne­ves wit­ten­ber­gi egye­te­mén, ma­gisz­te­ri cí­met sze­rez­ve. Wit­ten­ber­gi tar­tóz­ko­dá­sa so­rán nem­csak Phi­lipp Me­lancht­hon teo­ló­gi­ai né­ze­te­i­vel is­mer­ke­dett meg, ha­nem a re­for­má­ció ki­emel­ke­dő alak­já­val sze­mé­lyes kap­cso­lat­ba is ke­rült.

1544-ben tért vissza Er­dély­be, és az ek­kor ka­pu­it meg­nyi­tó bras­sói fő­is­ko­la rek­to­ra lett: Hon­te­russzal a vá­ro­si is­ko­lát egy tan­ügyi re­form ered­mé­nye­képp Stu­di­um Co­ronen­sis el­ne­ve­zés­sel egye­te­mi szint­hez kö­ze­li fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­ménnyé szer­vez­te. Az ok­ta­tá­si egy­ség tan­ter­vé­nek, is­ko­lai sza­bály­za­tá­nak és anya­köny­vé­nek szer­ző­je­ként is őt tisz­tel­het­jük.

Re­for­má­to­ri sze­re­pe sem el­ha­nya­gol­ha­tó, hi­szen az er­dé­lyi szá­szok lu­the­rá­nus hit­re va­ló kol­lek­tív át­té­ré­sé­ben Hon­te­rus mel­lett ne­ki is fő­sze­re­pe volt. 1546-ban az evan­gé­li­kus szá­szok má­sik szel­le­mi, val­lá­si, kul­tu­rá­lis és gaz­da­sá­gi köz­pont­já­ban, Nagy­sze­ben­ben vál­lalt is­ko­la­igaz­ga­tói ál­lást, il­let­ve a vá­ro­si ta­nács is tag­jai kö­zé vá­lasz­tot­ta.

Éle­té­ben for­du­ló­pon­tot ho­zott mes­te­ré­nek 1549-ben be­kö­vet­ke­zett ha­lá­la. Ő lett utód­ja Bras­só vá­ros lel­ké­szi szol­gá­la­tá­ban, ő örö­köl­te a Hon­te­rus-is­ko­la igaz­ga­tói szé­két, va­la­mint Hon­te­rus könyv­nyom­dá­já­nak ve­ze­tő­je­ként, idő­vel tu­laj­do­no­sa­ként mű­kö­dött. Ki­adó­ként, szer­ző­ként töb­bek kö­zött teo­ló­gi­ai mű­vek, evan­gé­li­kus éne­kes­köny­vek fű­ződ­nek a ne­vé­hez, de írt bib­li­ai té­má­jú is­ko­la­drá­mát is. La­tin–gö­rög Új­szö­vet­sé­get adott ki, az an­tik nyel­ve­ken fo­gant nyelv­tan- és ol­va­só­köny­vek­kel se­gí­tet­te az er­dé­lyi szász if­jak mű­ve­lő­dé­sét, így tel­jes jog­gal tar­ják szá­mon je­len­tős hel­le­nis­ta­ként, sőt ma­ga Me­lancht­hon is el­is­me­rő­en nyi­lat­ko­zott gö­rög nyelv­tu­dá­sá­ról.

Hon­te­rus­hoz ha­son­ló­an a ter­mé­szet­tu­do­má­nyok sem vol­tak ide­ge­nek tő­le. 1554-es ki­adá­sú, la­tin nyel­vű alap­fo­kú hit­tan­köny­vé­ben, a Pri­ma Ru­di­men­tá­ban Ca­ta­log­us di­er­um et men­si­um an­ni cím­mel csí­zió, az­az nap­tá­ri össze­ál­lí­tás is sze­re­pel, il­let­ve em­lí­tés­re mél­tó a köz­re­mű­kö­dé­se Hon­te­rus leg­je­len­tő­sebb tu­do­má­nyos mű­vé­nek, föld­raj­zi és csil­la­gá­sza­ti tan­köny­vé­nek, a Ru­di­men­ta Cos­mo­gra­phi­cá­nak egyik kül­ho­ni ki­adá­sá­ban.

Jo­han­nes Hon­te­rus jobb­ke­ze, mun­kás­sá­gá­nak mél­tó foly­ta­tó­ja, Wag­ner Bá­lint 1557. szep­tem­ber 2-án Bras­só­ban hunyt el.

Re­zsa­bek Nán­dor